language

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [822]  Oldalak:   <<  <  61 62 63 64 65 66 67 68 69 70   >  >>

Kinek válság, kinek aranykor

Miközben a válság sújtotta médiapiacon sokan a túlélésért küzdenek, egyesekre rámosolygott Fortuna, és az állami hirdetéseknek köszönhetően egyre jobb üzleti eredményeket érnek el. A hazai médiapiac a pénzügyi világválság 2008-as kirobbanása óta folyamatosan szűkül, a hirdetési bevételek csökkenése miatt számos szereplő kényszerült lehúzni a rolót, mások nadrágszíjhúzással próbálják átvészelni az ínséges időket.

Szerencsés nyertesek - ki kaszál a jobboldalon?

A Fidesz holdudvarához tartozó médiabirodalmak felemás évet zártak tavaly. A Fidesz ellenzéki időszakában felépített négy nagy jobboldali médiavállalkozásból kettő: a Nemzet-csoport és az Infocenter nyereséges, a Széles Gábor és Vitézy Tamás nevével fémjelzett cégek veszteségesek.

Brüsszel a közbeszerzésekről faggatja a kormányt

Közbeszerzési kockázatokról kérdezte a kormányt az Európai Bizottság - közölte egy képviselői kérdésre válaszolva Németh Lászlóné fejlesztési miniszter. A kérdést a Demokratikus Koalíció képviselője, Molnár Csaba tette fel, aki szerint a brüsszeli érdeklődés valójában a politikai kötődésű Közgép Zrt. tevékenységére vonatkozott.

Simicska változtasson nevet! – kormánypárti tanács a Közgépnek

Minden általunk megkérdezett kormánypárti képviselő kritizálta a Fidesz kommunikációját az LMP szerdai leláncolós akciójával kapcsolatban. Többen Selmeczi Gabriella felkészületlenségét szidták, volt, akinek Rogán Antal „válaszcsapása” tűnt ízléstelennek, egy pártvezető szerint „bénult a kommunikáció Közgép-ügyben”.

Nyergesék első milliárdja II.: Pártkasszától pártkasszáig vándorolt a budai malom

Egy forint befektetése nélkül, néhány hónap alatt jutott milliárdos értékhez egy titokzatos kis szolnoki cég még 2000-ben, az ügyletet akkor két állami bank, az MFB és a Postabank is segítette.

Közgép baráti tűzben

Baráti tűzbe került a Közgép Zrt. A társaság egyik legnagyobb üzleti partnerét a Fidesz támadta meg, a csörte Simicska Lajos cégének sem jön jól.

Nyergesék első milliárdja I.: Tüntesd el az adósságot!

Egy forint befektetése nélkül, néhány hónap alatt jutott milliárdos értékhez egy titokzatos kis szolnoki cég még 2000-ben, az ügyletet akkor két állami bank, az MFB és a Postabank is segítette. A kft.-ben hamarosan megjelent Nyerges Zsolt szolnoki ügyvéd, majd az évek során a vagyon a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép tulajdonába került. Hogyan csináljunk milliárdokat öt lépésben? Cikksorozat, első rész.

A Közgép telephelyéhez láncolták magukat az elempések

Elempés képviselők és aktivisták láncolták le magukat a Közgép Soroksári úti telephelyén, jelentette helyszíni tudósítónk. A parlamenti képviselők és aktivisták kis csoportja szerdán délelőtt bement a telephelyre, melynek udvarán összeláncolták magukat. A rendőrség másfél órával a demonstráció kezdete után érkezett meg a helyszínre.

Rendőrök vitték el az LMP-seket a Közgép udvaráról

Felszámolta a rendőrség azt a demonstrációt, amelyet szerdán tartottak az LMP politikusai és aktivistái a számos állami megrendelésen dolgozó és szoros kormányzati kapcsolatokkal rendelkező építőipari cég, a Közgép udvarán.
Találatok: [822]  Oldalak:   <<  <  61 62 63 64 65 66 67 68 69 70   >  >>