language

Akták:

Simonka-ügyek highlight_off

Simonka-ügyek

Simonka-ügyek

A Magyar Narancs 2014-ben mutatta be, hogy a 300 lakosú Pusztaottlakán – ahol Simonka György korábban  polgármester volt – fideszes országgyűlési képviselőként hogyan menedzselte azokat a vállalkozásokat, amelyekben rendre a családtagjai, rokonai, illetve ismerősei kaptak közpénzből finanszírozott megrendeléseket. A körhöz köthető cégek egy olyan pilotprogramban is részt vehettek, amelyeket a képviselő menedzselt. Pusztaottlaka ezzel az uniós forrásoknak lakosságarányosan kiemelkedő mértékben haszonélvezője lett. A Blikk kiderítette, hogy Simonka felesége három házukra is sikeresen pályázott a támogatott napkollektorok felszerelésére is, összesen 2,4 millió forintot kaptak az államtól. Simonka saját unokahúgától bérelte azt a 2600 négyzetméteres újkígyósi telket, amin két óriási háza van, állami támogatásból épített napkollektorokkal. Simonka ekkor képviselői vagyonnyilatkozata alapján csekély jövelme mellett jelentős tartozásokkal rendelkezett.

Simonka rokonsága és ismeretségi körének tagjai a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programon (HURO) keresztül is pénzhez jutottak. A Simonka-közeli Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány kuratóriuma úgy határozott, hogy 24 millió forintért Pusztaottlakán elindítják a Közös sajtószolgáltatás a határ menti térség jobb informálása érdekében elnevezésű programot, anélkül, hogy lett volna bármilyen sajtóval kapcsolatos tevékenységük. A DBMT vezetői nem írtak ki közbeszerzést, hanem helyi vállalkozásokat bíztak meg a munkákkal. Három cégtől kértek ajánlatot, ezek közül két társaságnak nem sikerült érvényes pályázatot benyújtania (a tenderre meghívott másik cég, a Simba Hungária Kft szintén Simonka érdekeltség), a nyertes így végül a Simonka család érdekeltségébe tartozó Család Tour Kft. lett. Az időközben Likefest, majd Mentor Menedzsment névre váltó vállalkozás az összegért vállalta egyórányi rádióműsor, néhány kiadvány megtervezését és három médiatréning megszervezését. A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség az ügyben költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást, az eljárás során pedig fény derült arra, hogy többszörös összeférhetetlenség állt fenn. Az egyik meghívott cég ugyanis benne volt a pályázatot kiíró alapítvány alapítói körében, az alapítvány kuratóriumának egyik tagja pedig a pályázat lebonyolítása idején ügyvezető igazgatója volt a nyertesként kihozott cégnek. A lefolytatott eljárás újabb fordulójában eltűnt az összeférhetetlenségre és az alkalmatlanságra vonatkozó tétel, és 300 ezer forintra mérséklődött a büntetés.

A DBMT később két másik pályázaton ugyanazt a pályázatíró céget, a Public Sector Kft-tbízta meg több feladattal, amely a Mengyi Rolanddal szemben elrendelt nyomozás anyagaiban is szerepel. Az alapítvány annak ellenére fordult sorozatban többször a céghez különböző egészségügyi szűrésekkel, tanácsadással, szemléletmódváltás elősegítésével, hogy a cégadatbázisban bejegyzett tevékenységei között egyetlen egészségüggyel foglalkozó sem szerepelt. A Public Sector 17 millió forinthoz jutott az egyik pályázat keretében, amely során többek között olyan feladatokkal bízták meg, mint keringési, érzékszervi, mozgásszervi, dohányzás- és szájüregdaganat-szűrés. Egy másik, DBMT által kiírt pályázatban ugyanez a cég 21 millió forintot kapott egyebek mellett a családok kiegyensúlyozott fejlődését segítő gyakorlati szolgáltatások, babaőrzőprogram, és baba-mama akadémia szervezésére. Az egyik meghívott cég benne volt a pályázatot kiíró alapítvány alapítói körében, az alapítvány kuratóriumának egyik tagja pedig a pályázat lebonyolítása idején ügyvezető igazgatója volt a nyertesként kihozott cégnek. 

Az Átlátszó további ügyekről is beszámolt, ahol uniós fejlesztési pénzek kerülhettek a Simonka-hálózat közelébe: 

Simonka egyik üzlettársa 2017. márciusában előzetes letartóztatásba került költségvetési csalás bűntette miatt. Ez az eljárás Simonka Györgyöt is érinti: a tulajdonában lévő és becsődölt Magyar Termés TÉSZ Kft.-vel van összefüggésben, mely társaságban üzlettársa volt Simonkának a férfi. Amellett, hogy a cég összesen 973 millió forint kárt okozott az államnak, sikerült elérniük, hogy a felszámolás után a Magyar Termés TÉSZ Kft. teljes vagyona újra a Simonka-közeli kör tulajdonába kerüljön vissza.

2018-ban, négy évnyi nyomozás után az ügyészség indítványára az Országgyűlés megszavazta Simonka mentelmi jogának felfüggesztését. A vádirat szerint az ügyészség összesen 1,4 milliárdos költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítja a Békés megyei politikust. Beismerés esetén nyolc és fél év fegyházbüntetés kiszabását és 850 millió forint vagyonelkobzást indítványozott a vádhatóság, Simonka azonban tagadja az összes ellene megfogalmazott vádpontot. A tárgyalás 2020-ban kezdődött és továbbra sem született döntés az ügyben: a pandémia mellett az ügyet tárgyaló bíró leváltása miatt is húzódott az eljárás. Az is kérdéses, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség miért nem vette eddig előzetes letartóztatásba a képviselőt – különösen azok után, hogy kiderült, Simonka tanúkat próbált megvesztegetni, ami miatt 2021-ben szintén vádat emeltek ellene. A 2022-es országgyűlési választások előtt pár hónappal derült ki, hogy Simonka György visszavonul az országos politikától és távozik békési választókerületének elnökségéből, a Fidesznek azonban tagja marad. Simonkát 2022 októberében alpolgármesternek nevezték ki Pusztaottlakán.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [163]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Cáfolja Hadházyt az ügyészség: nem módosították a Büntető Törvénykönyvet Simonka György kedvéért

A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a nyomozás adatai szerint Simonka György nem befolyásolta a bűnszervezetre vonatkozó szabályozás módosítását. Hasonlóképpen más törvények esetében sem történt ilyen ráhatás, és erre utaló megállapítást a vádirat sem tartalmaz – írta a PestiSrácok.hu-nak küldött közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

850 milliós vagyonelkobzást kért az ügyészség Simonka Györgyre

Nem csupán börtönbüntetés fenyegeti Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt és családtagjait, de az anyagi csődtől is tartania kell a korrupció miatt vád alá helyezett politikusnak és környezetének – tudta meg a 24.hu.

Nemcsak Simonkára, hanem feleségére, unokahúgára és sofőrjére is súlyos fegyházbüntetést kér az ügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség nemcsak Simonka György fideszes országgyűlési képviselőre, hanem feleségére, unokahúgára, barátaira és üzlettársaira is súlyos fegyházbüntetéseket kér a Fővárosi Törvényszéken a jövő év elején kezdődő büntetőperben – értesült a Narancs.hu. A vádirati indítvány szerint Simonka és sok társa feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

A Quaestor-botrány kétes figurája a fideszes Simonka György intézője volt

Különös szereplő köti össze Magyarország történetének legnagyobb pénzügyi csalását, a 250 milliárd forintos mínusszal végződő Quaestor-botrányt és a költségvetési csalással vádolt Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ügyét – tudta meg a 24.hu.

Simonka kenőpénzt adott a NAV-eljárás leállításáért, és a felszámolót is lefizette a vád szerint

Több részletben összesen 24 millió forint kenőpénzt fizetett ki a vád szerint Simonka György fideszes országgyűlési képviselő azért, hogy a vissza nem térítendő támogatások jogtalan megszerzése érdekében létrehozott cégeinél indult adóhatósági vizsgálatokat leállíttassa – értesült a 24.hu.

Hiába a vádemelés, újabb különleges beruházásra érkezik 450 millió Simonka György környezetébe

Ismét több százmillió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesül egy olyan alapítvány, ami erősen kötődik a nemrég költségvetési csalás és más bűncselekmény miatt vád alá helyezett Simonka György fideszes országgyűlési képviselőhöz – tudta meg a 24.hu. A két hete született támogatói döntés szerint a korábban több gyanús beruházásban is érintett Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány (DBMTKA) ezúttal őshonos háztáji állatok és növények bemutatására kap 450 millió forintot. A tervek szerint a majdnem félmilliárdos összegből egy turisztikai attrakció keretében mutatnának be egyebek mellett:

Kerüli a nyilvánosságot Simonka: sportsérüléssel mentette ki magát egy ünnepségről

Látni és hallani akartuk, ahogy Medgyesegyháza határában, az itt – nem minden kacskaringó nélkül – létesítendő ipari park alapkő-letétélen az előre beharangozott program szerint ünnepi beszédet mond az immár vádlott Simonka György. Nem volt szerencsénk.

“A kár az ügyészség által kommunikált 1,4 milliárdnak többszöröse lehet” – Hadházy Ákos a Simonka -ügyről

Augusztus 21-én kiderült, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot Simonka György fideszes országggyűlési képviselő és 32 társa ellen. A vádemelés kapcsán interjút készítettünk a Simonka-üggyel régóta foglalkozó Hadházy Ákossal.

Vádat emeltek Simonka György ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot Simonka György és 32 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken – olvasható az ügyészség szerdai közleményében.
Találatok: [163]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>