language

Kulcsszavak:

strómanok highlight_off

Lapok:

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

TÖBB MEGYÉBEN IS KÜLFÖLDI VÁSÁROLTA A LEGTÖBB FÖLDET

Végignéztük a földárverések eredményeit, és megkerestük a külföldi hangzású neveket. Többen is jelentős területeket szereztek, főleg Nyugat- és Közép-Magyarországon. Az új birtokosok nem a semmiből érkeztek: sokan köztük egyáltalán nem újak és nem is mellékszereplők a magyar agráriumban.

Szijjártó hagyta jóvá a diplomata-útlevelet Tarsolynak

A külügyminiszter megdöbbent és csalódott a Quaestor miatt. Orgován Béla újabb céget vezethet.

Újabb Quaestor-vagyon került zár alá - frissített

A nyomozást vezető nyomozó az M1-en bejelentette, a győri ETO Parkot is hatósági zár alá vették. Az önkormányzatnak csak a stadion kell, a pláza és a hotel nem.

AZ AUDI ÚJ ÜZEME IS EGY FIDESZES TANÁCSADÓ EGYKORI FÖLDJÉRE ÉPÜL

Az autógyárnak ismét éppen az a terület bizonyult a legmegfelelőbbnek, amelyet egykor a győri vezetéshez közelálló ügyvéd vásárolt fel.

Mindjárt kiderül, lecsukják-e a volt MSZP-s polgármestert

Első fokon felmentették, másodfokon viszont elítélték Molnár Gyulát, Újbuda egykori polgármesterét és volt SZDSZ-es helyettesét, Lakos Imrét hivatali visszaélés miatt. A Kúria kedden tárgyalja az ügyet. A Népszabadság közben azt írta, a koronatanút hamis tanúzásért megbüntették. A tét egyebek közt az, hogy Molnár Gyula indulhat-e az őszi polgármester-választáson az MSZP színeiben.

Elfogadták a zsebszerződések elleni törvény módosítását

A változtatások szerint az ügyészség nem kezdeményezheti, hogy a zsebszerződéssel eladott föld, miután a szerződést semmissé tették, az állam tulajdonába kerüljön. A korábban a köztársasági elnök által visszadobott jogszabályt most többek között úgy módosították, hogy az ügyészek helyszínt átvizsgáló jogát is kiiktatták. A Btk. módosítás május 2-án lép hatályba.

Helyreigazítás

A 2014. január 20. napján „Itt a kapcsolat a FIDESZ és a TV2 eladása között” címmel megjelent cikkünk azt a hamis látszatot keltette, hogy 2013. decemberében a TV2 megvásárlását nem Simon Zsolt és Yvonne Dederick által tulajdonolt cégek bonyolították le, hanem a tranzakciót a FIDESZ gazdasági érdekkörébe tartozó cégek finanszírozták.
Találatok: [9]  Oldalak:   1