language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Személyek:

Szatmáry Kristóf highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Szatmáry Kristóf

Szatmáry Kristóf (Budapest, 1975. június 10. – ) magyar politológus, földrajz szakos tanár, politikus; 2006. május 16. óta a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője.

 

2011.02.01.-2014.06.05. a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Fideszes hátszelet kap az ellenzett ezüstparti kikötő fejlesztője

Évek óta zajlik a siófoki csata a kikötőbővítés ügyében, a helyiek a polgármesterrel vállvetve védik a status quót.

A Schadl-dosszié: Völner volt Schadl meghosszabbított keze, ami más politikusok felé is elért – de kik ők?

Országgyűlési képviselők és miniszterek nevei is felbukkannak a Schadl-ügy irataiban, ám hogy pontosan ki és hogyan kapcsolódik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban lévő elnökéhez, azt jelenleg még nehéz megállapítani. Mindenesetre összeszedtük, kik is ezek a politikusok, és a nevük milyen kontextusban merült fel.

Felmerült a nevük a Schadl-ügy tanúvallomásaiban, négy fideszes ellen kért vagyonosodási eljárást a Párbeszéd

Az Igazságügyi Minisztérium több alkalmazottja is azt állította, hogy befolyásolhatták a végrehajtói helyek kiválasztását.

Fideszes vagy? Akkor tessék, neked is itt van 50 milla, építs házat

A kormány 623 jelentkezőnek osztott ki EU-s milliárdokat egy vidékfejlesztési pályázaton, túlnyomó többségüknek falusi szálláshely építésére. Aki ezt megnyeri, annak öt évig kell szálláshelyként üzemeltetnie az új ingatlant, utána eladhatja vagy családi házzá alakíthatja. A nyertesek között sok a fideszes, illetve független polgármester, de találtunk exállamtitkárt, miniszteri rokont, elítélt bűnözőt, útépítőcég-vezetőt is. Területi elosztásban is vannak érdekességek: van falu, ahol 1800-an laknak, de most tíz darab, egyenként 60-80 milliós panzió épülhet. Másutt a polgármester két különböző rokona kapott kétszer ötvenmilliót. A séma ismerős: másfél éve ugyanez történt.

Vagyonnyilatkozatok: kik élnek jobban, mint egy éve?

Közzétették a parlament honlapján az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatát. Gyurcsány Ferenc tavaly nagyot kaszált, Lázár János szántóföldeket, erdőket és kivett mocsarat vásárolt. Rogán Antal és Németh Szilárd rezsibiztos rosszabbul élnek, mint egy éve. A képviselők nagy része 700 ezres laptopot birtokol, többen pedig azt is beírták, hogy görgős karfás forgószékkel is gazdagabbak lettek.
Találatok: [5]  Oldalak:   1