language

Lapok:

Népszava highlight_off

Intézmények:

Századvég Gazdaságkutató Zrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Ráég a kormányra a migránsozás

Akár a Belügyminisztériumot is államellenes menekültsegítőnek minősíthetik a Stop Soros törvénycsomag alapján. Miközben ugyanis a kormány büntetné a "migránsokat" segítő civil szervezeteket, kiderült: a belügyi tárcánál működő „Menekültügyi Migrációs és Integrációs Alap” tízmilliókat csatornázott át a Magyarországra érkező menekültek támogatására és letelepítésére.

Saját "homokozót" kap 1,2 milliárdért Matolcsy

Két megbízást kapott a fideszhez közeli Századvég 2,6 milliárdért, miközben ugyanezekre a feladatokra Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter külön Nemzetgazdasági Tervezési Hivatalt gründolt 1,2 milliárd éves költségvetéssel.

Bankot robbanthat a Századvég-csoport

Egymilliárd forintot kereshet - más mellett - a nemzeti szerencsejáték-stratégia kidolgozásával a Századvég-csoport. A kormányzati tenderen győztes konzorcium amúgy is 2,2 milliárd forintért ad tanácsokat 2014 végéig, ezen felül számlázhat egymilliárdot május végéig különféle koncepciókért. Így az eredetileg tavaly őszre ígért szerencsejáték-stratégiáért is, amit megelőzött az ágazati törvény módosítása.

Pénzen hízik a holdudvar

Háromszázmilliós szerződés a Fidesz-frakció volt kabinettitkárának, egymilliárd a kormányszóvivő volt cégének - néhány friss példa az Orbán-kabinet által meghirdetett "takarékos államra". Szinte nem múlik el nap anélkül, hogy a központi államigazgatás ne kötne szerződést a Fidesz-holdudvarhoz sorolt személlyel vagy társasággal.

Felpörgött a pénzszivattyú

A fejlesztési minisztériumba ejtőernyőzött Németh Lászlóné nagy elánnal látott hozzá küldetéséhez és legfontosabb feladatának tekintette, hogy szinte azonnal duplájára 2,6 milliárdra, szükség esetén akár 3 milliárdra emelje a Fidesz vezető háttérembereihez és rajtuk keresztül Orbán Viktorhoz kötődő Századvég csoportnak korábban juttatott 1,3 milliárdos megbízást.
Találatok: [7]  Oldalak:   1