language

Kulcsszavak:

ítélet/döntés highlight_off
szociál highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

A szegényeknek vett uniós csomagban a 159 forintos tej 516 forintba került

Pereltünk és nyertünk: a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak ki kellett adnia, pontosan mit tartalmaztak az uniós pénzből osztogatott, szegényeknek szánt élelmiszercsomagokra vonatkozó keretszerződés mellékletei. Ezekben rögzítették 2017-ben, hogy a közbeszerzés nyertesei milyen áron kínálták a rászorulóknak szánt csomagba tett élelmiszereket. Brutális túlárazást mutatnak a számok.

Tízmilliókból újították fel, bagóért adták ki, más meg nagyot kaszál rajta

Harmincegymillióból felújított egy romos laktanyát az 1800 fős falu önkormányzata, majd kiadta egy szociális szövetkezetnek havi 6500 forintért. A vállalkozás ennek a százszorosáért adta tovább különféle rendezvényekre a Honvédelmi Minisztériumnak. A polgármester szerint jól van ez így. Tiszaszigetnek ugyan 14 százalékos részesedése van a vállalkozásban, de a település nem dúskál a javakban: nemrég iparűzési adót emeltek, és elzárták a gázfűtést is az önkormányzat épületeiben. A 2019-ben már jogerősen közokirat-hamisításért elítélt Ferenczi Ferenc polgármester előbb alapította meg az önkormányzati érdekeltségű szociális szövetkezetet, mint hogy a képviselők megszavazták volna.

Egyetlen embert találtak felelősnek egy milliárdos csalásért, ő is csak két év felfüggesztettet kapott

Bő fél évtizeddel a vizsgálatok megkezdése után ítélet született egy milliárdos csalás ügyében. Hadházy Ákos parlamenti képviselő beszámolója szerint a 2,9 milliárd forint EU-támogatásból lényegében az ég világon semmit se csináló, Lázár János egykori gimnáziumi évfolyamtársa által vezetett Első Magyar Környezettudatos Szociális Szövetkezet ügyében egyetlen vádlottat ítéltek két év felfüggesztettre.

A kormány kedvenc médiacégénél dolgozik az 50 millióért havat lapátoló cég volt tulajdonosa

A múlt héten derült ki, hogy új eljárás indítását kérte az ügyészség az azóta megszűnt Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) 25 millió forintos hólapátolási szerződése ügyében. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézményeként működő TKKI megbízása miatti több éves nyomozást tavaly zárta le a rendőrség. Az összesen 50 millió forint értékben két hólapátolási szerződést is elnyert céget azóta felszámolták. A kft egyik volt tulajdonosa jelenleg a kormányzati kommunikációs kampányokat lefolytató, Balásy Gyula érdekeltségéhez tartozó New Land Media Kft. médiatervezője.

Jogerős az ORÖ elnökét vesztegetés miatt elmarasztaló ítélet

Helybenhagyta a Balogh Jánosra, az Országos Roma Önkormányzat elnökére első fokon vesztegetés miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetést a Debreceni Ítélőtábla.

Felmentették a hamis vád alól a férfit, aki feljelentette a nagykanizsai javítóintézet vezetőjét

A Zalaegerszegi Járásbíróság jogerősen felmentette a hamis vád alól az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Debreceni Javítóintézete Nagykanizsai Telephelyének korábbi alkalmazottját, aki az intézet vezetője elleni - a rendőrség szerint alaptalan - feljelentése miatt került bíróság elé - közölte a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-vel.

Három év börtönre ítélték Mengyi Roland volt fideszes képviselőt

Mengyi Roland hatodrendű vádlottat első fokon bűnösnek mondta ki csütörtökön a bíróság bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt, ezért 3 év börtönre ítélte, illetve 4 milliós pénzbírsággal sújtotta, illetve hat évre eltiltották a közügyektől.

Orosz Mihály Zoltán hagyatéka – adósságokban és perekben fuldoklik Érpatak a bolond polgármester bukása után

Bukását követően a falu fellélegzett, most pedig körözést rendelt el a Nyírbátori Rendőrkapitányság Orosz Mihály Zoltán, Érpatak volt polgármestere ellen. Oroszt becsületsértésért keresik, de helyi forrásaink szerint előbb-utóbb ennél sokkal komolyabb ügyek miatt is bíróság elé kell állnia. A falu képviselő-testülete pedig küzd Orosz hagyatékával: borítékolható, hogy hamarosan újabb büntetőeljárások indulnak.

Enyhítette a bíróság a miskolci fészekrakós csalók büntetését, hat év után véget ért a per

Szerdán ítéletet hirdetett a Debreceni Ítélőtábla a miskolci Fészekrakó-per másodfokú tárgyalásán. Ez az az ügy amelynek során csalók nyomorgó családokat költöztettek az Avas-lakótelepre, hogy felmarkolják az Fészekrakó-program keretében igényelhető állami támogatást.
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>