language

Személyek:

Szatmáry Kristóf highlight_off

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off

Szatmáry Kristóf

Szatmáry Kristóf (Budapest, 1975. június 10. – ) magyar politológus, földrajz szakos tanár, politikus; 2006. május 16. óta a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője.

 

2011.02.01.-2014.06.05. a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Nógrád vármegye fideszes lordjai éttermes céggel hizlalták tovább a vagyonukat

Nógrád vármegye megkerülhetetlen szereplői a fideszes Becsó testvérek, akik most éppen egy hollókői vendéglátós céget vettek a nevükre. Egy másik honatya is lát fantáziát az éttermekben.

Azt hitték, érinthetetlenek, most mégis bíróság elé állnak

Ma kezdődik az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyének bírósági eljárása, amelynek a végrehajtói kar elnöke és a volt igazságügyi államtitkár a főszereplői, és amelyben akár egy évtizedes börtönbüntetés is várhat rájuk. Az utóbbi időben egyre több részlet szivárog ki arról, hogyan működött együtt Schadl György és Völner Pál, melyik nap éppen hány millió forint kenőpénz csúszott egyik zsebből a másikba, vagy hogy épp kiken gúnyolódtak közösen a telefonban az ügy eléggé prominens résztvevői. Összeszedtük, honnan indult és mit tudunk eddig a Schadl–Völner-ügyről.

A Schadl-dosszié: Völner volt Schadl meghosszabbított keze, ami más politikusok felé is elért – de kik ők?

Országgyűlési képviselők és miniszterek nevei is felbukkannak a Schadl-ügy irataiban, ám hogy pontosan ki és hogyan kapcsolódik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban lévő elnökéhez, azt jelenleg még nehéz megállapítani. Mindenesetre összeszedtük, kik is ezek a politikusok, és a nevük milyen kontextusban merült fel.

Badacsonyi panzióra kapott milliókat a fideszes képviselő az Orbán-kormánytól

Újabb fideszes országgyűlési képviselőről derült ki, hogy cége szerepel a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által kiírt Kisfaludy-pályázatok nyerteseinek listáján. A szerencsés kormánypárti honatyát Szatmáry Kristófnak hívják és a Nimfeum Kft. nevű cége 8 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott egy badacsonytomaji szálláshely fejlesztésre. Lapunk írta meg, hogy érdekes neveket is rejt a nyertesek listája: a Vertical Art Kft. négymillió forintot nyert egy hollókői panzió fejlesztésére. A cég tulajdonosai pedig Becsó Károly és Becsó Zsolt, mindketten a Fidesz parlamenti képviselői. összesen 13 471 vidéki szálláshely tulajdonosa kaphat augusztus folyamán szobánként egymillió forint vissza nem térítendő támogatást, összesen mintegy 45 milliárd forintot a kormánytól.

Uniós pénzből épül a fideszes képviselő borászata és panziója a Badacsonyon

Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő, a budapesti földutak leaszfaltozásáért felelős miniszteri biztos borászati cége 127,6 millió forint európai uniós támogatást kapott a kormánytól, hogy badacsonytomaji birtokán borászati épületet és panziót alakítson ki. Az épületek előtti mesterséges rézsűk annyira kiemelkednek a hegy oldalából, hogy már messziről is jól látható a projekt.

Fideszes vagy? Akkor tessék, neked is itt van 50 milla, építs házat

A kormány 623 jelentkezőnek osztott ki EU-s milliárdokat egy vidékfejlesztési pályázaton, túlnyomó többségüknek falusi szálláshely építésére. Aki ezt megnyeri, annak öt évig kell szálláshelyként üzemeltetnie az új ingatlant, utána eladhatja vagy családi házzá alakíthatja. A nyertesek között sok a fideszes, illetve független polgármester, de találtunk exállamtitkárt, miniszteri rokont, elítélt bűnözőt, útépítőcég-vezetőt is. Területi elosztásban is vannak érdekességek: van falu, ahol 1800-an laknak, de most tíz darab, egyenként 60-80 milliós panzió épülhet. Másutt a polgármester két különböző rokona kapott kétszer ötvenmilliót. A séma ismerős: másfél éve ugyanez történt.

Lobbisták az eseti bizottságban?

Abszurdnak és már-már az ostobaság határát súrolónak tartja Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke azt a Magyar Narancs csütörtöki számában megjelent cikket, amelyben arról írtak, hogy az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) végrehajtását felügyelő eseti parlamenti bizottság tagjai tavaly javadalmazást kaptak uniós pénzeket pályázatokon elnyert szervezetektől.

Pelczné kiakadt a MaNcs tényfeltáró írásán

Abszurdnak és már-már az ostobaság határát súrolónak tartja Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a Magyar Narancs csütörtöki számában megjelent cikket, amelyben arról írtak, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti parlamenti bizottság tagjai tavaly javadalmazást kaptak olyan szervezetektől, amelyek uniós pénzeket nyertek pályázatokon.
Találatok: [10]  Oldalak:   1