language

Intézmények:

Táncsics Mihály Alapítvány highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [53]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

A baloldali politikai vezetés is benne volt a bűncselekmény-sorozatban?

A tizedrendű vádlott védőügyvédje szerint a baloldali politikai vezetésnek tudnia kellett arról, hogy a Zuschlag Jánoshoz köthető fiktív szervezetek pályázatokon elnyert pénzeiből finanszírozták a baloldali ifjúsági szervezet működését.

Zuschlag-per: Csiha és Baráth sem tudta, miből kampányol

A Zuschlag-perben tanúként meghallgatott szocialista képviselők állításuk szerint nem tudtak arról, hogy áttételesen az MSZP pártalapítványából finanszírozták volna a kampányukat.

Bajáék előre fizettek: „ebben nincs semmi különös”

A Táncsics Alapítvány 2006 januárjában kiírt pályázata nem azt a célt szolgálta, hogy az MSZP országgyűlési képviselőjelöltjeinek a választási kampányához nyújtson segítséget, annak ellenére, hogy annyi pályázatot fogadtak el, amennyi választókerület van Magyarországon.

Finiséhez ért a Zuschlag-per

Ma folytatódik a Zuschlag János egykori szocialista politikus és tizenöt társa ellen indított büntetőper Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Eredménytelen szembesítés a Zuschlag-perben

Baráth Etele, Csiha Judit és Baja Ferenc szocialista országgyűlési képviselők meghallgatásával kezdődött meg kedden Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon Zuschlag János és társai büntetőperének őszi tárgyalássorozata...

Baja, Baráth és Csiha vallott a Zuschlag-per mai tárgyalásán

Három szocialista országgyűlési képviselő - Baja Ferenc, Baráth Etele és Csiha Judit - tanúvallomásával folytatódott ma (kedden) Zuschlag János és bűntársai pere a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

Borítékban ment a pénz a szocik között +videó

Újabb érdekes részletekre derült fény a Zuschlag-per tárgyalásán. Az MSZP két politikusának kampányára is érkezett pénz a szocialisták pártalapítványától, a Táncsics Alapítványtól 2006-ban.

A Táncsics Alapítványtól is érkezett pénz az MSZP kampányára?

Csiha Judit MSZP-s országgyűlési képviselő egykori kampányfőnöke a Zuschlag-perben tett tanúvallomásában megerősítette, hogy a Táncsics Alapítványtól 2006-ban, civil egyesületek közbeiktatásával a választási kampányra is érkezett pénz.
Találatok: [53]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>