Kreatív módon igyekszik megnehezíteni a kormány azoknak az újságíróknak a dolgát, akik meg szeretnék tudni, hogy pontosan mire fordítja az állam a közpénzeket. Ügyfelünk lényegében használhatatlan formában, hiányosan kapta meg Rogán Antal minisztériumától azokat a dokumentumokat, amelyekért pereskedett.
A közérdekű ügyekkel foglalkozó civil szervezetek a magánautonómia keretében szerveződnek, de a nyilvánosság előtt végzik a tevékenységüket. Abban a nyilvános térben működnek, amelyben az emberek szabadon egyesülhetnek, eszméket cserélhetnek, megnyilatkozhatnak. A politikai nyilvánosságban való jelenlétük átlátható működést követel tőlük. Abban az esetben, ha a szervezet közpénzt használ fel, vagy részt vesz a közhatalom gyakorlásában, ezzel a tevékenységével összefüggésben az államhoz hasonló átláthatósági elvárásoknak is meg kell felelnie.
Eltörölnék a visszaélések feltárásának utolsó lehetőségét is a jelöltállítási eljárás taposóaknaként elrejtett módosításában.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága mai döntésében kimondta: Baka András idő előtti elmozdítása a Legfelsőbb Bíróság elnöki székéből sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét.
A szabadalmi ügyvivői kamara kizárta azt a tagját, aki jóhiszemű közérdekű bejelentést tett egy súlyos törvénysértésről. Álláspontunk szerint a döntés elfogadhatatlan, ezért az ügyben fellebbezést nyújtunk be a bírósághoz.
Horváth Andrásnál, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) korábbi munkatársánál, 2013. december 19-én a rendőrség házkutatást tartott, melynek során lefoglaltak több száz oldalnyi dokumentumot és informatikai adathordozót.
A kormány feljelentéssel küzd, nem a korrupcióval, hanem a közérdekű bejelentőkkel szemben. Horváth András volt adóellenőr azt állítja, hogy az adóhatóság elnézően bánik a kiemelt adózókkal, ezermilliárdos nagyságrendű kárt okozva az államnak. A közérdekű bejelentőre retorziók várnak.
A Parlamentben részletes vitára bocsátásra vár a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályait megállapító törvényjavaslat. A TASZ fontos célnak tartja a korrupció visszaszorítását, de az új szabályok ezt a célt alkotmányellenes módon és politikai alapon diszkriminatívan kívánják elérni.
A TASZ cikksorozatban mutatja be, hogy az új Polgári törvénykönyvben milyen emberi jogi problémák vannak.
Korábban hírt adtunk róla, hogy ítélethirdetés várható a TASZ által a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ellen indított perben.