language

Személyek:

Pintér Sándor highlight_off

Intézmények:

Terror Háza Múzeum highlight_off

Pintér Sándor

Pintér Sándor (Budapest, 1948. július 3. –) magyar nyugállományú rendőr vezérezredes, jogász, politikus. 1991–1996 között országos rendőrfőkapitány, 1998-2002 között, valamint 2010-től belügyminiszter. 2018-tól nemzetbiztonságért felelős miniszterelnök-helyettes. A 2020-as Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 5. legbefolyásosabb személye.

Pályafutását a Belügyminisztérium gépkocsivezetőjeként kezdte, majd 1972-ben rendőrségi szolgálatba lépett, először segédnyomozó volt Zuglóban. Közben járt a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára és a Rendőrtiszti Főiskolára is. 1978-ban diplomázott a főiskolán. 1986-ban jogi diplomát is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.


1991 márciusában Budapest rendőrfőkapitányává nevezték ki. Pár hónappal később, 1991 szeptemberében Boross Péter akkori belügyminiszter kinevezte országos főkapitánnyá, amely tisztséget öt éven keresztül viselt. A több bűncselekménnyel vádolt Zemplényi György 1996-os hazahozatala kapcsán közokirat-hamisítással vádolták meg, de a Fővárosi Bíróság 1999 januárjában jogerősen felmentette.

Nyugdíjazása után őrző-védő céget alapított, majd 1997-ben az OTP Bank Nyrt. biztonsági tanácsadója, illetve igazgatóságának tagja lett. 1998-ban Orbán Viktor akkori miniszterelnök meghívta új kormányába belügyminiszternek, ekkor az OTP-ben betöltött tisztségeiről lemondott. Belügyminiszteri pozícióját a ciklus 2002-es befejeztéig viselte. 2002-ben visszatért a gazdasági életbe, különböző más őrző-védő cégekben rendelkezett 2010-ig jelentősebb tulajdoni hányaddal, valamint egy gazdasági tanácsadó kft. és egy utazási iroda ügyvezető igazgatója, illetve tulajdonosa volt. 2004-ben ismét az OTP Bank Nyrt. igazgatóságának lett tagja. 2010-ben a második Orbán-kormányba ismét a 2006-ban megszüntetett belügyminiszteri tisztségre jelölték. Előtte eladta összes gazdasági érdekeltségét. 2010-zel kezdődő belügyminisztersége alatt irányítása alá tartozik az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a 2011-ben létrehozott Nemzeti Védelmi Szolgálat is. (Wikipédia)

A 2022-ben megalakuló ötödik Orbán-kormányban a Pintér vezette Belügyminisztérium irányítása alá került az egészségügy és a köznevelés is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Pintér Sándor volt cége a Terror Házára is vigyázhat

Mintegy 305 millió forintért Pintér Sándor belügyminiszter egykori érdekeltsége, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. vigyázhat a Pro-Tectum Partner Kft.-vel közösen a Terror Házára és annak kiállításaira.

Pintér Sándor nélkül csak úgy dől a pénz

A kormányváltás óta 50 százalékkal nőtt a bevétele a Civil Biztonsági Szolgálatnak, Pintér Sándor korábbi cégének. A néhány évvel ezelőtt még panelban lakó bizalmi embere által megvásárolt CBSZ 856 millió forintot kap a Pécsi Tudományegyetemtől, de a médiahatóságnál is befutottak, és érik az újabb nagy üzlet, a vízművek védelme.

Ismét "kirívóan olcsó" ajánlat ellen nyert Pintér Sándor egykori cégcsoportja

A sokadik közbeszerzési eljárását nyerte meg a korábban Pintér Sándor belügyminiszter által tulajdonolt biztonsági cégcsoport, amelynek egyik tagja fogja őrizni mostantól a következő három évben a hazai földgázvezetékrendszert üzemeltető cég létesítményeit.

Több milliárdot kereshet újabb állami megbízásaival Pintér Sándor excége

Újabb, összességében többmilliárdos állami megbízásokat nyert el más cégekkel közösen pályázva a Civil Biztonsági Szolgálat nevű biztonsági cég, amely a tavalyi választások előtt Pintér Sándor belügyminiszter tulajdonában állt - derül ki a legfrissebb közbeszerzési dokumentumokból és az [origo] kérdéseire adott hivatalos válaszokból. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-vel kötött szerződés 553 millió forintról szól, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel aláírt, 2014 végéig szóló megállapodás pedig akár 4,3 milliárdos bevételt is jelenthet a CBSZ-nek és társainak.

40 millióért őrzi Pintér volt cége az MFB-t

A betervezett ár negyedéért nyerte el az Magyar Fejlesztési Bank székházának őrzését Pintér Sándor volt cége, a CIVIL Biztonsági Szolgálat Zrt.

Az államon hízik Pintér volt cége

Jelentősen megszaporodtak a kormányváltás óta Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. megbízatásai. Pintér Sándor excége legutóbb Pécsett nyert az önkormányzati ingatlanok őrzésére kiírt pályázaton. Az Orbán-kormányok belügyminisztere sorra szerzi meg az állami cégek, hivatalok ingatlanaival kapcsolatos biztonsági feladatok ellátását.

Pintér volt cége mérhetetlen nagyságú piacot szerzett

Az őrzés-védelem piacán továbbra is gőzerővel tör előre Pintér Sándor belügyminiszter volt vállalkozása, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt., s egymás után szerzi meg az állami cégek, hivatalok ingatlanaival kapcsolatos biztonsági feladatok ellátását.

Pert nyert az [origo] és a TASZ az MVM ellen

Pert nyert a TASZ és az [origo]: a Magyar Villamos Művek (MVM) nem titkolhatja el üzleti titokra hivatkozva egy őrző-védő céggel kötött szerződését. Az MVM állami vagyonnal gazdálkodó szerv, ezért nem tagadhatja meg a Pintér Sándor belügyminiszter volt biztonsági cégével kötött szerződés adatainak kiadását. Az ítélet nem jogerős.

Pert nyert a TASZ az MVM ellen

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az Origo újságírója első fokon, nem jogerősen pert nyert a Magyar Villamos Művekkel (MVM) szemben, közölte a TASZ. Azért perelték be a társaságot, mert nem engedte megismerni a Pintér Sándor belügyminiszter volt biztonsági cégével (CBSZ Zrt.) kötött szerződésének adatait.

Pintér Sándor egykori cége és az állami vállalatok

A kormányváltást követően számos állami cég kötött szerződést Pintér Sándor egykori cégével, a Civil Biztonsági Szolgálattal.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>