language

Személyek:

Tiba István highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [32]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Titokban kaphatott kegyelmet az öt év börtönre ítélt volt balmazújvárosi polgármester

Veres Margitot 2018-ban hivatali vesztegetés elfogadása miatt ítélték letöltendő börtönbüntetésre, ám szabadlábon várhatta ki, hogy az államfő döntsön a sorsáról. Minden jel szerint Áder János – mandátumának lejárta előtt – kegyelmet adott neki.

Másfél év alatt közel 200 millió forintot költöttek a MotoGP pályaépítésért felelős cégek vezetőinek bérére

Múlt héten járta be a sajtót a hír, hogy a Hajdúnánás külterületére tervezett, összesen 65 milliárd forintra becsült MotoGP pályaépítés is a megszorítások áldozata lesz, a beruházást felfüggesztik. Összesítettük, hogy a gyorsasági motoros versenypálya építésért felelős cégek vezetői 2020 szeptemberétől kezdve mennyi bruttó fizetést vihettek haza. A felügyelő bizottsági tagok több mint 40 milliót kaptak, a vezetők fizetése 2021 év végéig, azaz közel másfél év alatt összesen 181 millió forint volt. A fejesek között szerepelt Kósa Lajos egykori bizalmi embere, illetve a kukaholdingnak nevezett Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. egykori elnöke is.

Felfüggeszthetik a 65 milliárdos hajdúnánási gigaberuházást

Továbbra sem lehet tudni, de egyre inkább sejthető, hogy mi lesz a Hajdúnánás külterületére tervezett, nagyjából 65 milliárd forintosra saccolt MotoGP-pálya sorsa. Az eredeti elképzelés szerint 2024-ben már versenyt rendeztek volna a területen, azonban a kormány májusi döntése egyes beruházások halasztásáról átírhatja ezeket a terveket. Erre utal a pálya miniszteri biztosának, Tiba Istvánnak egy júliusi nyilatkozata is, miszerint a háború miatt kialakult helyzet „átértékeli és felülírja” a beruházást. Beszéltünk az érintett földtulajdonosokkal, akik egyre kevésbé látják valószínűnek, hogy valaha is megépül a komplexum. A pályaépítésért felelős állami cég viszont úgy nyilatkozott az Átlátszónak, hogy a földek megszerzése után születhet döntés a projekt jövőjéről.

Állampárti Civil Alap: az igénylők 5 százaléka kapta a támogatások kétharmadát

Megjósoltuk, megtörtént: a kormány két csapással átrendezte a hazai civil szférát. Még a választások előtt írtunk arról, hogy a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség sebtében újranyitotta a Norvég Civil Alap helyére állított állami pénzcsapot, a Városi Civil Alapot – hogy a tavalyi 4,4 után most 4,8 milliárd forinttal „ösztönözze” az alapítványi, egyesületi munkát. Egy hete megvolt az idei eredményhirdetés is, immár egyben látjuk tehát, mi lett az eddig kiszórt 9,2 milliárd sorsa.

Közpénzből vehette meg a fideszes Tiba István fociklubja az árverezett stadion harmadát

Egészen kacifántos történet zajlott le Balmazújvárosban az elmúlt években. Ha valaki azt gondolta volna, hogy a közpénzből felhabosított fociklub két évvel ezelőtti bukása után leáll az állami pénzpumpa, tévedett. Idén ugyanis közpénzből magánosította fideszes képviselő egyesülete a stadion egy meghatározott tulajdoni hányadát.

Közpénzből vehette meg a fideszes Tiba István fociklubja az árverezett stadion harmadát

Egészen kacifántos történet zajlott le Balmazújvárosban az elmúlt években. Ha valaki azt gondolta volna, hogy a közpénzből felhabosított fociklub két évvel ezelőtti bukása után leáll az állami pénzpumpa, tévedett. Idén ugyanis közpénzből magánosította fideszes képviselő egyesülete a stadion egy meghatározott tulajdoni hányadát. A fociklub története tökéletes képet mutat arról, mi az eredménye a megfelelő alapok nélküli építkezésnek, hogy hiába a pénz, azzal szakmaiság nélkül nem lehet nagyívű sikereket elérni. A 2010 utáni kegyelmi állapot a foci világában arra viszont kiválóan jó volt, hogy egyéni - egyébként irreális - ambíciókhoz korlátlan pénzforrás társuljon. ebben a történetben nagyon sok állami pénz, magyarán adófizetői pénz is volt. Az Orbán-kormány stadionrekonstrukciós lázából Balmazújváros sem maradhatott ki, a központi költségvetésből 2016-ban egymilliárd forintot kapott az akkor még a másodosztályban vitézkedő csapat. A stadionrekonstrukció 1 milliárdja mellett kapott még a klub 888 millió forint TAO-támogatást, majd 100 millió forintos mentőövet kapott a klub a kormánytól a gazdasági problémák enyhítésére. Hiába azonban az állami mankó, a fideszes Tiba István közelsége és rengeteg közpénz, a problémák végül odavezettek, hogy 2019-ben az MLSZ-től a pénzügyi problémák miatt nem kaptak licenszet a klub és visszaestek megye I-be, végül 2020. júniusában elindult a felszámolási eljárás a Balmazújváros Sport Kft.-vel szemben. A vagyontárgyak végül a kikiáltási áron, 197,75 millió forinton keltek el, a nyertes pedig a Tiba István vezette Balmazújváros Football Club lett - ez derül ki az ingatlan tulajdoni lapjából, ahova március 19-én jegyezték be az új tulajdonost. Tibáék átjátszották többek közt a 2016-ban átadott NB 1-es minősítésű stadiont és az elmúlt években sok százmillióból felújított edzőközpontot – minden felszerelésével együtt – az önkormányzattól teljesen függetlenül működő balmazújvárosi labdarúgó-utánpótlás egyesületnek. A piaci ár 1-2 százalékát kitevő bérleti díjért, tíz évre, és elővételi jogot biztosítva az eszközök és ingatlanok megvásárlására. Mint írják "a NER-foci egyik morális csúcspontjának nevezhetjük, amint a BS Kft.-t felügyelő önkormányzati delegált, Tiba István tétlenül végignézte, hogy Lajos Ferenc ügyvezető úr 50 ezer forintos havi nettóért készül bérbe adni a város minimum 2 milliárd forintnyi értékű sportinfrastruktúráját. Aztán átülnek az asztal túloldalára, Tiba pedig a bérlő Balmazújvárosi Football Club elnökeként aláírja a szerződést, Lajos meg az egyesület szakmai vezetőjeként gratulál a remek üzlethez."

Itt vannak a pontos adatok: arcpirító, mennyiért tankolnak a magyar képviselők

Az adatok szerint Hörcsik Richárd fideszes képviselő az abszolút rekorder, igaz, ő az egyik legtávolabbi lakhellyel rendelkező politikus, a Budapesttől 250 kilométerre lévő Sátoraljaújhelyen él. Hörcsik összesen 3,6 millió forintnyi benzint töltött bele autójába. 2020 júniusában például csaknem 289 ezer forintért tankolt, átlagosan havonta 225 ezerért csorgatta a naftát a kocsiba.

Három éve kerüli a börtönt Veres Margit, Balmazújváros vesztegetés miatt elítélt volt polgármestere

2018-ban öt év letöltendő szabadságvesztést kapott, de az Igazságügyi Minisztériumnak köszönhetően szabadon mozoghat, amíg Áder János nem dönt a kegyelmi kérvényéről. Az általunk megkérdezett ügyvéd még nem találkozott hasonló esettel. Veres közben azt állítja: bizonyítani tudja az ártatlanságát.

Milliárdos lopással vádolja Tiba István Balmazújváros vezetését, a polgármester szerint éppen fordított a helyzet

A fideszes országgyűlési képviselő az előző uniós ciklus során nyert pályázati pénzeket vetette össze a helyreállítási alapból kapható összeggel. Hegedüs Péter szerint ezek a számok nem összehasonlíthatók, Tiba csak lejárat és félretájékoztat, miközben ő kormánypárti politikusként valóban az emberek meglopásához járul hozzá.

A balmazújvárosi foci példája mutatja, mi történhet a magyar klubokkal, ha megszűnik a NER-pénzeső

Kinek az egyesületei nem járnak rosszul, ha csődbe megy egy fideszes kiskirály állami-, önkormányzati finanszírozású futballálma? Mi történik az agyontámogatott helyi focicsapattal, ha a városházán felüti a fejét az észszerűség? Kell-e értenie a számokhoz a kb. évi egymilliárd forintból gazdálkodó egyszemélyes városi sportvállalkozás ügyvezetőjének?
Találatok: [32]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>