Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Személyek:
Török Márk [X]
Találatok: [22]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Visszautasította az Alkotmánybíróság Török Márk alkotmányjogi panaszát

Az Alkotmánybíróság (AB) öttagú tanácsa július 10-én visszautasította Török Márk, a volt szegedi HÖK-elnök indítványát. Török még akkor fordult bírósághoz, amikor a Szegedi Tudományegyetem rektora 2016-ban megsemmisítette az őt megválasztó választmányi határozatot. A másodfok akkor helybenhagyta az elsőfokú határozatot, ezután Török az AB-hoz fordult.

Félmillióért vett tévécsatornát a szegedi diákvezér, az eladónak tetszettek a tervei

Többen is megvették volna a szegedi tévét, de az azt eladó egykori fideszes polgármester-jelöltnek, Oláh Jánosnak, a diákvezér Török Márkék tervei tetszettek meg, ezért nekik adta el a csatornát.

A bíróság szerint sem lehet tovább HÖK-elnök a leválthatatlan Török Márk

Tavaly októberben írtuk, hogy ismét Török Márkot választotta a szegedi egyetem hallgatói önkormányzata (EHÖK) elnökké. Török olyan régóta tölti be ezt a posztot, hogy 2015-ben gyakorlatilag rá (is) szabtak egy korlátozó törvénymódosítást, ami legfeljebb négy évben szabja meg, hogy mennyit lehet valaki HÖK-elnök. Az egyetem meg is semmisítette a megválasztását, majd az egyetem 12 dékánja is felszólította őt távozásra. Török erre támadó válaszlevelet írt.

Török Márk leválthatatlan a HÖK-elnöki posztról

Ismét Török Márkot választotta a szegedi egyetem hallgatói önkormányzata (EHÖK) elnökké, közölte a szervezet sajtófőnöke. Patai Ádám azt írta, "az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat rendes választmányi ülése lezajlott, 2 pályázat érkezett be az EHÖK elnöki poszt betöltésére, az egyik pályázó még a választás előtt visszalépett".

SZTE: nyomozás a jogsértések miatt

Rendőrségi ügy lett a Szegedi Tudományegyetem és a szervezet hallgatói önkormányzatának (EHÖK) elnöke közti belháborúból – tudta meg a Magyar Nemzet. Júniusban az intézmény több dékánja nyilvánosan szólította fel lemondásra Török Márk EHÖK-elnököt. Török válaszul nyílt levelet írt, amelyből a Párbeszéd Magyarországért szerint megállapítható, hogy konkrét tudomása van az egyetem alkalmazottai által elkövetett jogsértő magatartásokról, ezért feljelentést tettek, amely miatt nyomozás indult.

Török Márk megfellebbezte a kirúgását

Török Márk szegedi HÖK-elnök bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett az őt az elnöki székből elmozdító egyetemi döntés ellen. Miután megírtuk, hogy egy tavalyi törvénymódosítás miatt minden bizonnyal törvénytelen volt Török legutóbbi elnökké választása, az egyetem megsemmisítette a választásról szóló HÖK-ös döntést. A tizenkét éve regnáló HÖK-elnök nem hagyja magát.

Nem vagyok törvényen kívüli betyár, ezek csak a rendszer hibái

Török Márk 12 éve a hallgatói önkormányzat elnöke Szegeden. Pályáját sok vitatott ügy kísérte, a legtöbbet a HÖK-höz köthető kocsmák miatt támadják. Néhány napja 12 helyi dékán szólította fel a távozásra a 30 éves hallgatót, mire ő szokatlanul kemény levélben vágott vissza. Azt mondja, eddig fontolgatta a távozást, de most már csak azért sem adja fel. Interjú.

Az egyetem megsemmisítette a Török Márk megválasztásáról szóló határozatot

Szerdán írtuk meg, hogy egy törvénymódosítás értelmében szeptember óta legfeljebb négy évig lehet HÖK-özni. A tizenkét éve kirobbanthatatlan szegedi Török Márk tavaly őszi megválasztása a Szegedi Tudományegyetem rektora szerint is törvénysértő volt, ezért megsemmisíti az elnökválasztásról szóló HÖK-határozatot.
Találatok: [22]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Akták

Török Márk HÖK-elnöksége

Török Márk HÖK-elnöksége

2013-ban ötödik alkalommal választották újra a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Egyetemi hallgatói önkormányzatának (Ehök) elnökét, Török Márkot. A szegedi egyetem elhatározta: véget vet Török...
Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI