Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Akták:
Trafikmutyi [X]
Kulcsszavak:
ingatlan [X]

Trafikmutyi

Trafikmutyi

A dohányzás visszaszorítása ürügyén a kormány újraszabályozta a dohánykiskereskedelmet. A trafik koncessziók odaítélése teljesen átláthatatlanul történt, a pályázatokat jelentős része kormány közeli vállalkozók és rokonaik nyerték.


A törvényszöveg Brüsszelbe előzetes jóváhagyásra kiküldött verziójáról például kiderült, hogy egy "Sánta János" nevű felhasználó számítógépén hozták létre. A név megegyezik a Continental Zrt. vezetőjéével, Lázár János ismerősével.


Már ekkor jelezték, pusztán a dohányból ugyanis nehezen fognak megélni a trafikok, az eladási pontok mesterséges leszűkítése – a korábbi 38 ezer helyett csak 6 ezer helyen lehet majd cigit kapni – a feketepiac robbanásszerű elburjánzását hozza. Azt pedig senki sem képes megakadályozni, hogy a trafikokat zsebszerződéseken keresztül néhány nagyobb üzleti kör tartsa majd a kezében. Több lépésben szerencsejátékkal, kávéval, újsággal, üdítőkkel, alkoholokkal bővítették a trafikok termékkörét.


A piacátszervezésért felelős, Németh Lászlóné vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. 2012. április végén tette közzé a trafikpályázatnak a magyar dohánypiac túlnyomó részét felosztó első körének nyerteseit (20 évre).
A Fidesztől a trafikmutyi miatt távozott szekszárdi képviselő, Hadházy Ákos a hvg.hu-nak átadott egy, a szekszárdi frakcióülésen készült, témába vágó hangfelvételt. Ez volt az első konkrét bizonyíték arról, amiről országszerte suttogtak, miszerint a helyi fideszes frakcióüléseken dőlt el, hogy kik kaphatnak trafikot, és kik nem. Hajduszoboszló még hasonló.


Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 


Később az ügyészség a trafkpályázat törvényességének vizsgálatát azzal utasította el, hogy a dohánytermék-kiskereskedelem jogának átengedésekor Németh Lászlóné miniszter a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás körébe tartozó döntést hozott. Márpedig a gazdálkodás körében meghozott döntés nem tartozik az ügyészségről szóló törvényben meghatározott ügyészi törvényességi ellenőrzési hatáskörbe.

Találatok: [21]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Szentendrén irodaparkot építenének a Duna-partra a kaszinó helyére, helyi civilek tiltakoznak

Irodaházakat, a jelenlegi elgondolások szerint kettőt is építene a szentendrei Duna-partra, az úgynevezett Postás strand szomszédságába az energiakereskedő CYEB Kft., az önkormányzat egyetértése és a helyi civilek tiltakozása mellett. Kerestük a fideszes hátszelet, meg is találtuk. Videóriport.

Ők működtetik a NER üzleti hátországát: bemutatjuk az oligarcha utánpótlás-válogatottat

42 éves, jogot végzett férfi – így fest a NER másodvonalbeli haszonélvezőinek átlagos pedigréje. Akad köztük ibizás party-arc éppúgy, mint második generációs kisvárosi ügyeskedő. Van, aki egykori strómanból emelkedett menedzserré, akad, aki megmaradt a strómanságnál, s olyan is van, akire jó eséllyel az OTP-vel konkuráló gigabank kialakítása vár. Ismerje meg alaposabban a B-kategóriás tenderarisztokratákat!

Volt szombathelyi polgármester: Gyanús, ahogy elárverezték a Czeglédy-ingatlant

Czeglédy-ügy címmel hívott össze sajtótájékoztatót március 16-a, péntek délelőtt Ipkovich György volt szombathelyi polgármester, jelenleg baloldali városi képviselő.

Villámgyorsan elpasszolják a balatoni focipályát a miniszter haverjának

Néhány hete a focipályára bejelentkezett egy vevőjelölt, aki százmillióért vinné a 22 ezer négyzetméteres területet, hogy négycsillagos szállodát építsen rá. Az összeg az önkormányzat értékbecslése alapján jött ki. A titokzatos vállalkozó ajánlata olyannyira meggyőzte Hidvégi József fideszes polgármestert, hogy március 16-án rendkívüli ülésen vitte a képviselők elé az eladást - pontosabban első lépésben még csak a pályáztatást -, és részletes tájékoztatás nélkül át is nyomta a fideszes többség az ügyet a testületen.

Becsó Zsolt képviselő cége tízmilliókat nyert az államtól, de a vagyonbevallásában nincs se cég, se pénz

Becsó Zsolt fideszes képviselőnek érdekeltsége van egy cégben, az mégsem szerepel a vagyonnyilatkozataiban. Annak ellenére sem, hogy több tízmillió forintot nyert az államtól egy teniszcentrum és egy vendégház kialakítására. Becsó a vagyonnyilatkozati rendszer egyik kiskapuját kihasználva hallgatott a cégről. Az ő esete is mutatja, hogy a vagyonnyilatkozati rendszer csak korlátozottan alkalmas a képviselők vagyoni helyzetének ellenőrzésére

Az uniós milliárdokból felújított Hollókőn épül a fideszes Becsó család háza

A Fidesz Nógrád megyei erős emberéhez, Becsó Zsolthoz több szállal is köthető családi ház épül Hollókőn. Az 1987 óta a Világörökség részeként nyilvántartott faluba az elmúlt években mintegy 2 milliárd forint uniós támogatás érkezett. A pénz több mint felét két vállalkozás kapta különböző építési munkákért. Az egyik cég ingatlana a falufelújítással egy időben megszépült, a másik cégnek pedig 500 millió forint EU-s támogatás segítségével hamarosan wellness szállodája nyílik a település szélén, Becsóék épülő háza mellett.

TRAFIKGYŐZTES PÁLYÁZIK A HÁRMASHATÁRHEGYI REPÜLŐTÉRRE

Négy trafikja van Komáromi Balázsnak, de repülni nem szokott. Bátyja viszont igen. Tavaly alapított egyesületükkel jelentkeztek a reptérért.
Találatok: [21]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Akták

Trafikmutyi

Trafikmutyi

A dohányzás visszaszorítása ürügyén a kormány újraszabályozta a dohánykiskereskedelmet. A trafik koncessziók odaítélése teljesen átláthatatlanul történt, a pályázatokat jelentős része kormány...
Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége...
TAO-pénzek

TAO-pénzek

A kormány a társasági adó szabályozásának (1996. évi LXXXI. törvény) átalakításával lehetőséget teremtett arra, hogy az adózók kedvezményezett célokra tegyenek felajánlást.   A látványsportágak átláthatatlanul jutottak...
Cukor áfacsalás

Cukor áfacsalás

2014 januárjában ütött rajta a NAV a Sovereign cukor forgalmazóján, miután az Index leleplező cikket jelentetett meg a cégről.
Gripen-ügy

Gripen-ügy

A magyar kormány 2001-ben döntött a NATO csatlakozás után időszerűvé vált harcászati repülő erők fejlesztéséről. Sokáig az Egyesült Államok F 16-os vadászrepülők bérbeadásáról szóló ajánlata...
Kulcsár-ügy

Kulcsár-ügy

Szász Károly PSZÁF elnök 2003 nyarán történt megveretése után kapott fokozott figyelmet a Pannonpast ügyében végzett PSZÁF vizsgálat. Ebből kiderült, hogy a K&H Equities jelentős szerepet játszott...
Postabank-ügy

Postabank-ügy

„A PB-sztori valójában már az 1997-es betétesi roham előtt elkezdődött, amikor a megtakarítók egy része elveszítette bizalmát, és kiváltotta postabanki betétjét. Nyilván azt látták, amit nem...
Simicska-közeli cégek állami megbízásai

Simicska-közeli cégek állami megbízásai

A Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta a volt APEH-elnök, Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó cégek - többek között az átláthatatlan tulajdonosi hátterű Közgép Zrt. - sorra nyerik a...
Tocsik-ügy

Tocsik-ügy

Tocsik Márta ellen a Legfőbb Ügyészség 1996-ban indított polgári pert csalás gyanújával, majd az ügyben egy évvel később büntetőeljárási folyamat is megkezdődött. A jogásznő az ÁPV Rt.-vel...
Simon Gábor-ügy

Simon Gábor-ügy

Simon Gábor volt szocialista országgyűlési képviselő, államtitkár, az MSZP egykori elnökhelyettese, illetve választmányi elnökét csalással vádolják, pere jelenleg is folyik.       

Intézmények

Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI