language

Kulcsszavak:

jogalkotás highlight_off

Akták:

Trafikmutyi highlight_off

Trafikmutyi

Trafikmutyi

A dohányzás visszaszorítása ürügyén a kormány újraszabályozta a dohánykiskereskedelmet. A trafik koncessziók odaítélése teljesen átláthatatlanul történt, a pályázatokat jelentős része kormány közeli vállalkozók és rokonaik nyerték.


A törvényszöveg Brüsszelbe előzetes jóváhagyásra kiküldött verziójáról például kiderült, hogy egy "Sánta János" nevű felhasználó számítógépén hozták létre. A név megegyezik a Continental Zrt. vezetőjéével, Lázár János ismerősével.


Már ekkor jelezték, pusztán a dohányból ugyanis nehezen fognak megélni a trafikok, az eladási pontok mesterséges leszűkítése – a korábbi 38 ezer helyett csak 6 ezer helyen lehet majd cigit kapni – a feketepiac robbanásszerű elburjánzását hozza. Azt pedig senki sem képes megakadályozni, hogy a trafikokat zsebszerződéseken keresztül néhány nagyobb üzleti kör tartsa majd a kezében. Több lépésben szerencsejátékkal, kávéval, újsággal, üdítőkkel, alkoholokkal bővítették a trafikok termékkörét.


A piacátszervezésért felelős, Németh Lászlóné vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. 2012. április végén tette közzé a trafikpályázatnak a magyar dohánypiac túlnyomó részét felosztó első körének nyerteseit (20 évre).
A Fidesztől a trafikmutyi miatt távozott szekszárdi képviselő, Hadházy Ákos a hvg.hu-nak átadott egy, a szekszárdi frakcióülésen készült, témába vágó hangfelvételt. Ez volt az első konkrét bizonyíték arról, amiről országszerte suttogtak, miszerint a helyi fideszes frakcióüléseken dőlt el, hogy kik kaphatnak trafikot, és kik nem. Hajduszoboszló még hasonló.


Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 


Később az ügyészség a trafkpályázat törvényességének vizsgálatát azzal utasította el, hogy a dohánytermék-kiskereskedelem jogának átengedésekor Németh Lászlóné miniszter a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás körébe tartozó döntést hozott. Márpedig a gazdálkodás körében meghozott döntés nem tartozik az ügyészségről szóló törvényben meghatározott ügyészi törvényességi ellenőrzési hatáskörbe.


A dohánykereskedelem monopolizálása hazánkban (MTA-DE, 2019)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [39]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Ismét Lázár Jánoshoz kerülhetnek a dohánykoncessziók

A dohánykoncessziók Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztertől átkerülnének az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz, vagyis Lázár Jánoshoz – derül ki a kormány oldalán nemrég megjelent rendelettervezetből, amit a K-Monitor vett észre. A mostani rendelettervezet az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz telepítené a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázattal, valamint a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység gyakorlására jogosító koncessziós szerződéssel kapcsolatos tevékenységeket. A rendelet indoklásában semmi magyarázat nincsen arra vonatkozóan, hogy miért van erre szükség.

A Fidesz gondosan kiépített korrupciós rendszere egy kormányváltást is túlélhet

Nem kell megszegni a törvényt, sokkal egyszerűbb átírni – ez az egyik központi tétel, amikor az elmúlt közel 12 év immár önjáróvá vált korrupciós rendszerét figyeljük. Már a kiszervezés és a bebetonozás zajlik, hogy a Fidesznek egy választási vereség se okozzon problémát.

MSZP: Mennyi csorgott vissza a Fidesz kasszájába a mutyikból?

Csak akkor támogatja az MSZP a bújtatott pártfinanszírozásról szóló határozati javaslatot, ha beleveszik a párt módosító javaslatát arról, hogy vizsgálják meg: a Fidesz körüli gazdasági érdekkörök támogatták-e a pártot - mondta Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.

Kínos baki: nem létező hivatalt töltött be a trafikosztó fideszes

Több mint egy évig miniszteri biztosként járta az országot, tárgyalt a gazdákkal, nyilatkozott, interjúkat adott. Csakhogy hiába használta ezt a titulust Horváth István, a szekszárdi trafikbotrányban érintett politikust senki nem nevezte ki erre a posztra.

Orbánék hálátlanul zabálták a milliárdokat

Sorban keresték a Fidesz kegyét a nagy kereskedelmi láncok az első iparági sokkot okozó 2010-es különadók után. Ennek a folyamatnak a mérlege katasztrofális. Mára kiderült, ablakon kidobott pénz volt a kormánypárti holdudvarra elköltött sok milliárd forint. Nem jött létre a remélt kiegyensúlyozott kapcsolat. A jutalom pedig a piacvesztés lehet a legnagyobb láncoknak.
Találatok: [39]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>