Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Akták:
Trafikmutyi [X]
Kulcsszavak:
kereskedelem [X]

Trafikmutyi

Trafikmutyi

A dohányzás visszaszorítása ürügyén a kormány újraszabályozta a dohánykiskereskedelmet. A trafik koncessziók odaítélése teljesen átláthatatlanul történt, a pályázatokat jelentős része kormány közeli vállalkozók és rokonaik nyerték.


A törvényszöveg Brüsszelbe előzetes jóváhagyásra kiküldött verziójáról például kiderült, hogy egy "Sánta János" nevű felhasználó számítógépén hozták létre. A név megegyezik a Continental Zrt. vezetőjéével, Lázár János ismerősével.


Már ekkor jelezték, pusztán a dohányból ugyanis nehezen fognak megélni a trafikok, az eladási pontok mesterséges leszűkítése – a korábbi 38 ezer helyett csak 6 ezer helyen lehet majd cigit kapni – a feketepiac robbanásszerű elburjánzását hozza. Azt pedig senki sem képes megakadályozni, hogy a trafikokat zsebszerződéseken keresztül néhány nagyobb üzleti kör tartsa majd a kezében. Több lépésben szerencsejátékkal, kávéval, újsággal, üdítőkkel, alkoholokkal bővítették a trafikok termékkörét.


A piacátszervezésért felelős, Németh Lászlóné vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. 2012. április végén tette közzé a trafikpályázatnak a magyar dohánypiac túlnyomó részét felosztó első körének nyerteseit (20 évre).
A Fidesztől a trafikmutyi miatt távozott szekszárdi képviselő, Hadházy Ákos a hvg.hu-nak átadott egy, a szekszárdi frakcióülésen készült, témába vágó hangfelvételt. Ez volt az első konkrét bizonyíték arról, amiről országszerte suttogtak, miszerint a helyi fideszes frakcióüléseken dőlt el, hogy kik kaphatnak trafikot, és kik nem. Hajduszoboszló még hasonló.


Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 


Később az ügyészség a trafkpályázat törvényességének vizsgálatát azzal utasította el, hogy a dohánytermék-kiskereskedelem jogának átengedésekor Németh Lászlóné miniszter a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás körébe tartozó döntést hozott. Márpedig a gazdálkodás körében meghozott döntés nem tartozik az ügyészségről szóló törvényben meghatározott ügyészi törvényességi ellenőrzési hatáskörbe.

Találatok: [202]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Trafikkoncesszió: évek óta nincs pályáztatás, egy ember szava dönt

Az állam 2015 áprilisa óta nem ír ki új trafikpályázatot, azóta mégis 601 trafik kapott engedélyt, és a kijelöléskor egy ember, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezérigazgatójának szava dönt. A tavaly 3,6 milliárd forint nyereséget termelő dohányellátó nagykereskedő többségi tulajdonosa, a Tabán Trafik Sánta János érdekeltsége - aki viszont a dohányzást felmenő rendszerben teljesen betiltani, a trafikok számát pedig csökkenteni szándékozó Lázár János holdudvarához tartozik.

A tavalyi évben 473 millió forint nyereséget termeltek Vu Quy Duong trafikjai

Három év alatt meghatszorozta adózott eredményét a Vu Quy Duonghoz köthető, majdnem 100 trafikból álló hálózat, amely 2014-ben még csak 70 millió forintot termelt, 2017-ben viszont már 473 millió forintot.

Becsó Zsoltnak közös cége van egy többszörös trafiknyertessel

Becsó Zsolt, Nógrád megye 1. választókerületének országgyűlési képviselője a Fidesz-frakciót erősíti a parlamentben, és folyton egy csomó fotót posztol Facebookra a mindennapjairól meg Salgótarjánról. Tavaly pedig betársult egy trafiknyertes család cégébe, aminek székhelye ugyanott van, ahova egy Fidelitas-közeli szervezetet is bejegyeztek.

A trafikosok panaszával magyarázza az ND, miért kell a dohányellátó

A központi dohányellátóval szerintük a dohánytermék-kiskereskedők érdekeit szem előtt tartó gyorsabb, rugalmasabb dohánytermék-értékesítés kora jön el. A fiatalkorúak hatékony védelme pedig már megvalósult a szerv szerint.

Trafikmutyi: itt vannak az első gyanúsítottak!

Kihallgatta az első gyanúsítottakat az úgynevezett trafikmutyival kapcsolatban indult nyomozásban a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYÜ).

"Trafikcsalás": impotens a magyar ügyészség

Az LMP szerint a trafiktörvénnyel kapcsolatban előzetesen megfogalmazott valamennyi aggályuk jogosnak bizonyult, a "trafikcsalás" második évfordulójára végképp bebizonyosodott, hogy a jogszabály megbukott.

Mészáros Lőrincnek egyszerűen nemet mondtak

Orbán Viktor falujának polgármestere immáron egy saját áruházlánc létrehozásán is ügyködik. Mészáros Lőrinc, Felcsút első embere a hazai láncok közül a szövetkezeti alapon működő Cooppal tárgyalt arról, hogy bevásárolja magát a láncba, igaz, egyelőre eredménytelenül. A magyar hipermarketlánc terve készül, áldozat még nincs.

Felfüggesztett börtön a fideszes kampánymutyiért

Hajdúsámson volt fideszes alpolgármestere a vád szerint kampánycélra visszakért egy-egymillió forintot azoknak a magánlakásoknak az árából, amelyekért az önkormányzat fizetett volna. Az üzlet meghiúsult, de a volt politikus jogerősen felfüggesztett börtönt kapott.

Megszavazták az újabb trafikmutyit

Az Országgyűlés hétfőn úgy döntött, hogy a trafikok kizárólag állami vagy azzal szerződésben álló dohány-kiskereskedelmi ellátóktól vásárolhatnak dohányterméket a jövő év szeptemberétől.
Találatok: [202]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Akták

Trafikmutyi

Trafikmutyi

A dohányzás visszaszorítása ürügyén a kormány újraszabályozta a dohánykiskereskedelmet. A trafik koncessziók odaítélése teljesen átláthatatlanul történt, a pályázatokat jelentős része kormány...
Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége...
Simicska-közeli cégek állami megbízásai

Simicska-közeli cégek állami megbízásai

A Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta a volt APEH-elnök, Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó cégek - többek között az átláthatatlan tulajdonosi hátterű Közgép Zrt. - sorra nyerik a...

Intézmények

Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI