language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Akták:

Trafikmutyi highlight_off

Trafikmutyi

Trafikmutyi

A dohányzás visszaszorítása ürügyén a kormány újraszabályozta a dohánykiskereskedelmet. A trafik koncessziók odaítélése teljesen átláthatatlanul történt, a pályázatokat jelentős része kormány közeli vállalkozók és rokonaik nyerték.


A törvényszöveg Brüsszelbe előzetes jóváhagyásra kiküldött verziójáról például kiderült, hogy egy "Sánta János" nevű felhasználó számítógépén hozták létre. A név megegyezik a Continental Zrt. vezetőjéével, Lázár János ismerősével.


Már ekkor jelezték, pusztán a dohányból ugyanis nehezen fognak megélni a trafikok, az eladási pontok mesterséges leszűkítése – a korábbi 38 ezer helyett csak 6 ezer helyen lehet majd cigit kapni – a feketepiac robbanásszerű elburjánzását hozza. Azt pedig senki sem képes megakadályozni, hogy a trafikokat zsebszerződéseken keresztül néhány nagyobb üzleti kör tartsa majd a kezében. Több lépésben szerencsejátékkal, kávéval, újsággal, üdítőkkel, alkoholokkal bővítették a trafikok termékkörét.


A piacátszervezésért felelős, Németh Lászlóné vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. 2012. április végén tette közzé a trafikpályázatnak a magyar dohánypiac túlnyomó részét felosztó első körének nyerteseit (20 évre).
A Fidesztől a trafikmutyi miatt távozott szekszárdi képviselő, Hadházy Ákos a hvg.hu-nak átadott egy, a szekszárdi frakcióülésen készült, témába vágó hangfelvételt. Ez volt az első konkrét bizonyíték arról, amiről országszerte suttogtak, miszerint a helyi fideszes frakcióüléseken dőlt el, hogy kik kaphatnak trafikot, és kik nem. Hajduszoboszló még hasonló.


Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 


Később az ügyészség a trafkpályázat törvényességének vizsgálatát azzal utasította el, hogy a dohánytermék-kiskereskedelem jogának átengedésekor Németh Lászlóné miniszter a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás körébe tartozó döntést hozott. Márpedig a gazdálkodás körében meghozott döntés nem tartozik az ügyészségről szóló törvényben meghatározott ügyészi törvényességi ellenőrzési hatáskörbe.


A dohánykereskedelem monopolizálása hazánkban (MTA-DE, 2019)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [176]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Milliókat hozott Németh Balázsék trafikbiznisze, miközben az atlétikai világbajnokságot népszerűsíti

„Nem összeférhetetlen a pozíciómmal az, hogy a családomnak trafikja van. Ennyi erővel, ha van egy taxis barátom, akkor nem foglalkozhatnánk a taxistörvénnyel, ha a szüleim nyugdíjasok, akkor a nyugdíjasokkal, mint ahogy a készülő demográfiai programmal sem foglalkozhatnánk, mivel én is kétgyerekes családapa vagyok. A szekszárdi üggyel természetesen foglalkoztunk, ahogy minden fontos mozzanatról beszámoltunk a trafiküggyel kapcsolatban. Nem gondolom, hogy a közmédia alul kezelné ezt az ügyet” – így nyilatkozott az Indexnek 2013-ban Németh Balázs, akkor még az állami média munkatársaként, miután kiderült, hogy felesége, Varga Patrícia két nagykovácsi trafik koncessziós jogát is elnyerte. Mindkét trafikot a helyi CBA-ból választották le. A Dohánypapír Bt.-ben Varga Patrícia beltag, Németh Balázs pedig kültag.

Lenyúlás lett a „nemzetépítés”, Orbán Viktor környezete csillagászati méretű vagyont harácsolt össze

Trafikmutyi, Elios-modell, Microsoft-ügy, lélegeztetőgép-beszerzés, Orbán Viktor környezetének csillagászati mértékű gazdagodása – csak pár példa arra, miként tette a NER szinte nemzetgazdasági méretűvé a korrupciót. A hatóságokon legfeljebb az óvatlan kis halak akadnak fenn.

Áron alul bérelhet Varga Mihály 169 milliós balatoni luxusházat egy általa kitüntetett trafiktulajdonostól

Varga Mihály pénzügyminiszter a vagyonnyilatkozata szerint 2020 óta bérel egy 204 négyzetméteres gyenesdiási nyaralót. Az Átlátszó kiderítette, hogy hol található az ingatlan, illetve hogy egy kormányközeli vállalkozóig vezetnek a szálak. A ház a Gyenes Resort Kft. tulajdona, amely kft. tulajdonosának egyéb cégei számos közbeszerzést nyertek el korábban. Azonban ennél is érdekesebb, hogy a kft. alapításában részt vett egy, a Horváth László tiszteletbeli kazah konzul érdekeltségébe tartozó vállalkozás. A Gyenes Resort éves beszámolójából arra következtettünk, hogy a balatoni ingatlan értéke 169 millió forint lehetett, az árbevételéből pedig úgy becsüljük, hogy a medencés luxusnyaraló bérleti díja 100 ezer forintra jöhet ki havonta. A pénzügyminiszter és a cég nem árulta el a bérleti díj pontos összegét, annyit tudtunk meg, hogy Varga „piaci áron” bérli a házat.

A Fidesz gondosan kiépített korrupciós rendszere egy kormányváltást is túlélhet

Nem kell megszegni a törvényt, sokkal egyszerűbb átírni – ez az egyik központi tétel, amikor az elmúlt közel 12 év immár önjáróvá vált korrupciós rendszerét figyeljük. Már a kiszervezés és a bebetonozás zajlik, hogy a Fidesznek egy választási vereség se okozzon problémát.

Tanácsadás tízmilliókért, százezres óradíjak – megnéztük a Kormányiroda szerződéslistáját

A magyar kormány piactorzító intézkedései sokszor bíróságokon kötnek ki, és a pereskedés további kiadásokat jelent az adófizetőknek. A Miniszterelnöki Kormányiroda (nem összetévesztendő a Rogán Antal-féle Kabinetirodával) nemrég frissítette szerződéslistáját, amiből kiderül: az évek óta húzódó peres ügyekkel milliárdos nagyságrendű állami pénzt keres néhány kormányközeli ügyvédi iroda.

Fideszes vezetésű civil szervezetek sorát támogatja a magyar állam egy új pályázati alapból

Miután a kormány bejelentette, hogy nem kéri a Norvég Alapból Magyarországnak járó 77 milliárd forintot, mert nem tetszettek neki a civil rész felügyeletére kiválasztott szervezetek, itthon kihirdették a legújabb állami civil pályázat győzteseit. Átböngésztük a támogatottak listáját: a kedvezményezettek között számos Fidesz-közeli szervezet található, a tipikus főcivil Magyarországon a kormánypárti alpolgármester.

Munkahelyteremtés helyett haveroknak mentek a milliárdok

Több szempontból is tanulságos az a gyorsan felfüggesztett pályázat, ahol a kiíró igazgatóhelyettesének üzlettársa, kormányközeli cégek és a leggazdagabb magyarok nyertek, akiknek nem ártott a járvány. Többen most vágnak bele az idegenforgalomba, vendéglátásba állami támogatással.

Az apróért is lehajol a milliárdos: újabb trafikot szerzett

Tucatnyi nemzeti dohánybolt került már a CBA egyik tulajdonosának, Gyelán Zsoltnak a birtokába; legutóbb egy kismarosit szerzett meg az általa újonnan alapított Kisvasút Tabak Bt. Ennek befektetője is a Gyelán család Capital Food Holdingja, amelynek a vagyona már meghaladja az egymilliárd forintot, és minden évben több száz millió forint az adózott eredménye.

Másfél év alatt már tényleg sikerült megvenni egy kikötőt és egy kádert is találtak mellé

A Heves Megyei Közgyűlés volt alelnöke fogja üzemeltetni az új trieszti kereskedőházat. Másfél év után a kikötővásárlást is majdnem sikerült már lezárni. Közben Orbán Viktor újra szemet vetett a szlovéniai Koperre.
Találatok: [176]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>