language

Személyek:

Sziebert György highlight_off

Kulcsszavak:

ügyvédek highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [29]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Repülőtéri vesztegetés: súlyosabb ítélet

Jelentősen súlyosította a Budapest Airport (BA) Zrt. egykori jogi előadójának és jogi igazgatójának minősített vesztegetés miatt első fokon kiszabott büntetését a Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett másodfokú, javarészt jogerős döntésében, írja az MTI. A volt jogi előadó, Sziebert György az első fokon kiszabott öt év szabadságvesztés helyett hét évet kapott, az egykori jogi igazgató, Rényi-Vámos Krisztina pedig két év felfüggesztett helyett öt év letöltendőt. Az ügyben megvádolt ügyvédeket felmentette az ítélőtábla.

Így hallgathatták ki a BKV-ügy vádlottjait

Az elsőrendű vádlott meghallgatásával folytatódott a bíróságon a repülőtéri vesztegetésként elhíresült büntetőper. Sz. György szerint Demszky Gábor volt főpolgármestert, szocialista helyettesét, Hagyó Miklóst és Kocsis István volt BKV-vezér ellen szóló vallomásokat vártak tőle a rendőrök a nyomozás során, nem sokkal a 2010-es választások előtt.

Azt akarták, hogy bemártsam Demszkyt, Hagyót

A repülőtéri vesztegetési ügy elsőrendű vádlottja szerint Demszky Gábor volt főpolgármester, szocialista helyettese, Hagyó Miklós és Kocsis István volt BKV-vezér ellen szóló vallomásokat vártak tőle a rendőrök a nyomozás során, a 2010-es választások előtt nem sokkal - és cserébe a szabadlábra helyezését ígérték.

Prostik, túlszámlázás, 12 milliós kenőpénz

Tizenkét vádlott ellen indul szerdán büntetőper a Fővárosi Törvényszéken a repülőtéri vesztegetések ügyében. Az ügyészség szerint a cégvezetők a 2000-es évek végén kenőpénzért cserébe ügyvédi irodáknak gyártottak számlákat.

Zóna Taxi-ügy: Mindenki szabadlábon védekezhet

A Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön elutasította az ügyészség előzetes letartóztatásra tett indítványát, így szabadlábra helyezte Veres Istvánt, a Zóna Taxi kedden őrizetbe vett tulajdonosát és társait, köztük a Budapest Airport (BA) volt jogi igazgatóját, Rényi-Vámos Krisztinát és helyettesét, Sziebert Györgyöt, valamint a BA volt kereskedelmi igazgatóját, Lévay Zsoltot – erősítette meg csütörtök délután a még javában tartó bírósági meghallgatásról szerzett értesülésünket Papp Gábor.

Veres István őrizetbe vétele: szerződésmódosítás kenőpénzért?

Vesztegetés és különösen jelentős kárt okozó csalás gyanújával kedd reggel őrizetbe vette a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) Veres Istvánt, a Zóna Taxi vezérigazgatóját, Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport (BA) Zrt. volt jogi igazgatóját és helyettesét, Sziebert Györgyöt, valamint Lévay Zsolt volt kereskedelmi igazgatót és egy repülőtéri adminisztrátort.

Vádemelés a Budapest Airport volt jogi vezetőivel szemben

A Fővárosi Főügyészség a BA Zrt. volt jogi előadóját, Sziebert Györggyel és 12 társával szemben gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelezettségszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

Sokmilliós botrány: még nem ért véget a történet

Vádemelést javasol a rendőrség Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport és Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatója ellen. Az iratokat csütörtökön küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek.

Házi őrizetben marad a BKV jogi igazgatója

Március 16-ig meghosszabbították a BKV egykori jogi igazgatójának házi őrizetét, a Fővárosi Bíróság szerint továbbra is fennáll a szökés veszélye.

BKV-BA-ügy - Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el Rényi-Vámos Krisztina ellen

A Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön jogerősen megszüntette a BKV-ügy egyik gyanúsítottjának, Rényi-Vámos Krisztinának a házi őrizetét, ugyanakkor lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el ellene.
Találatok: [29]  Oldalak:   1 2 3   >  >>