language

Intézmények:

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Újlak Mérnökiroda Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Azt ígérték, hogy az idei strandszezonra már kinyit a Dagály, de még kell rá költeni pár tízmilliót

A Dagályt 2016 szeptemberében zárták be, mert a területén építették fel a vizes világbajnokság uszodáját, a Duna Arénát. Áprilisban 1,5 milliárd, most pedig 32 millió forintot költ a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a javítási és befejező munkálatokra.

Ma 103 millió forinttal drágult a tegnap átadott Dagály uszoda

Ráadásul az ajánlatkérő által előre nem látott okok miatt. Pedig Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos a tegnapi ünnepélyes átadáson azzal büszkélkedett, hogy költségkereten belül készült el a létesítmény.

Egy kicsit nem figyeltünk oda és 170 millióval drágább lett a budapesti vizes vb

Az uniós közbeszerzési értesítőben szombaton megjelent hirdetmény szerint 135 millió forinttal többe, 38 milliárd 365 millió helyett 38 milliárd 500 millió forintba kerülnek a 2017-es vizes világbajnokság megrendezéséhez szükséges uszodakomplexum tervezési, építési, szerelési munkái, valamint az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások. A pályázatot Garancsi István cége, a Market nyerte el. A projektet az államkasszából fizetik, EU-s segítség nincs benne.
Találatok: [4]  Oldalak:   1