language

Akták:

Czeglédy-ügy highlight_off

Czeglédy-ügy

Czeglédy-ügy

Czeglédy Csaba Vas megyei szocialista politikus, aki 1998 óta különböző posztokat töltött be az MSZP-n és a szombathelyi városi közgyűlésen belül. 1998-tól rövid megszakítással önkormányzati képviselő, a 2006-os ciklusban pedig Szombathely alpolgármestere is volt. Czeglédy Csaba emellett az MSZP Vas megyei kampányaiért is többször felelős volt, egyben a legismertebb, helyi közéletben a párt legaktívabb tagja volt. Politikusi tevékenysége mellett ügyvédként éveken keresztül képviselt magas rangú baloldali politikusokat különböző sajtó- és helyreigazítási perekben, többek között Gyurcsány Ferencet és Botka Lászlótis. Ügyvédi tevékenységével egy időben iskolaszövetkezeti elnöki tevékenységet látott el, amellyel egészen napjainkig foglalkozik.

Czeglédy ellen először 2001-ben emelt vádat az ügyészség adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli fegyelem megsértésének vétségével. Ennek következtében 2002-ben másodfokon 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, amelynek végrehajtását 2 évre felfüggesztették. Ebben az időszakban az MSZP-n belül semmilyen tisztséget nem viselt, a közéletben viszont továbbra is aktív szereplő maradt. A 2006-os önkormányzati választások alkalmával a helyi pártszervezet ismét bizalmat szavazott neki egyéniben, ahol a választók nagy többséggel be is választották a közgyűlésbe, a ciklus elejétől pedig alpolgármesteri posztot is kapott. 2010-ben és 2014-ben is újraválasztották egyéni választókerületében, ezt követően a baloldali frakció vezetője volt a városi közgyűlésben.

Czeglédy ellen több bűncselekmény, így bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás. A gyanú szerint ugyanis 2011 és 2017 közt az általa működtetett munkaerő-közvetítő hálózat az állami büdzsének több mint 6 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozott azzal, hogy a cégháló részét képező iskolaszövetkezetek nem fizették megfelelően az áfát és az szja-t. Czeglédyt 2017 júniusában bűnszervezetben elkövetett nagy értékű adócsalás elkövetésével vádolta meg a Csongrád Megyei Főügyészség. A vád szerint összesen több, mint 3 milliárd forint szja-t és áfát csalt el a Czeglédy érdekeltségébe tartozó többszintű vállalati csoport, amelyben komoly nehézséget okoz a felelősségi viszonyok tisztázása. Czeglédy 2017 júniusától 2018 decemberéig előzetes letartóztatásban volt, annak ellenére, hogy 2018 márciusában az országgyűlési választások előtt független képviselőként indult volna egyéniben, ám mentelmi jogát a legfőbb ügyész kérésére felfüggesztették, így előzetes letartóztatása nem szűnt meg.

A nyomozás során a jobboldali sajtóban felmerült, hogy az adócsalásban bizonyos szinten több magasabb rangú baloldali közéleti személyiség is érintett volt, 2018 tavaszán a NAV Dobrev Klárát is kihallgatta az ügy tanújaként. Ügyészségi dokumentumokból 2018 decemberében az derült ki, Czeglédyt már nem a fentiek elkövetésével, hanem felbujtással gyanúsítják: kétrendbeli felbujtóként gyanúsítható a költségvetési csalással, társtettes a gazdasági csalás elkövetésében, és szintén felbujtóként volt köze hamis magánokiratokhoz is. Az ügyben 2019. februárjában történt vádemelés, az Ügyészség közleménye a következőképpen szól: 

“A vádirat szerint dr. Czeglédy Csaba, mint a szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt. igazgatóságának elnöke és tényleges ügyvezetője a 2011. évtől kezdődően egy olyan bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja a döntően diákmunkaerő közvetítéssel foglalkozó részvénytársaság adófizetési kötelezettségének csökkentése általános forgalmi adó adónemben, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A bűnszervezet működtetésében a vádirat szerint 21 személy vett részt 8 iskolaszövetkezet, 2 korlátolt felelősségű társaság és 1 részvénytársaság keretében. A bűnszervezet a 2011. és 2017. év közötti időszakban általános forgalmi adó adónemben 3 milliárd 254 millió 729 ezer, míg egyéb adók és járulékok tekintetében 2 milliárd 960 millió 976 ezer forint, azaz mindösszesen 6 milliárd 215 millió 705 ezer forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Mindezek alapján a Csongrád Megyei Főügyészség a bűnszervezet működésében való közreműködésük szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a vádlottakkal szemben. A főügyészség dr. Czeglédy Csabát és két társát a Humán Operátor Zrt. működésével összefüggésben elkövetett gazdasági csalás bűntettével is vádolja.”

Az érintett, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és más ellenzéki politikusok szerint Czeglédy ellen koncepciós eljárás zajlik.

Támogasd adód 1%-ával a sajtóadatbázis fenntartását,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [138]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Folytatódik Czeglédy Csaba büntetőpere, terhelő vallomást tett az egyik koronatanú

Az iskolaszövetkezetek nem fizettek járulékot és adóterheket, a pénzt pedig eltüntették – ezt vallotta az egyik koronatanú Czeglédy Csaba büntetőperében. K. Norbert több olyan találkozóról is beszélt a bíróság előtt, amelyet – állítása szerint – kémkedés ellen védett helyiségben tartottak. Czeglédy Csaba DK-s politikus a vád szerint 6,3 milliárd forint adót csalt el – hangzott el az M1 Híradó műsorában.

Árulják Czeglédy Csaba cégének nagy értékű ingatlanait

A Czeglédy Csaba DK-s politikus vezetése alatt állt, jelenleg költségvetési csalási ügyben érintett Human Operator Zrt. két nagy értékű, Széll Kálmán téri ingatlanát hirdette meg eladásra a cég felszámolója, összesen nettó 414 millió forintért. Az egykor munkaközvetítéssel foglalkozó cég kiemelt figyelmet élvez: három és fél év után az állami felszámolóra cserélték a korábban kijelölt felszámolót.

Czeglédy-ügy: meggondolta magát a bíróságon a koronatanú

Folytatódott a Kecskeméti Törvényszéken a Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő büntetőper, ahol minden korábbi vallomását visszavonta A. Zoltán, a Czeglédy-ügy kulcsfigurája a bíróságon tett vádlotti vallomásában, és elképesztő vádakkal illette első védőjét és a nyomozóhatóságokat.

A táskás ember kampánypénzei

Önmagával szemben sem volt szűkmarkú a baloldali pártok és a Gyurcsány család háziügyvédje, Czeglédy Csaba. Strómancégen keresztül nemcsak milliárdos feketekasszát működtetett a NAV revizori jelentésének adatai szerint, saját magát is díjazta különféle trükkös pénzcsinálással.

Botrány, hős – Czeglédy Csaba portréja

Többéves csúszás után májusban végre meghallgatja a bíróság a költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csabát, aki szinte biztosan a baloldal közös képviselőjelöltje lesz 2022-ben Szombathelyen. Áttekintettük a zűrös ügyvéd-politikus-vállalkozó eddigi karrierjét.

Czeglédí Csaba kiakadt: új bíróság dönt a büntetőperében

Eldőlt, hogy Kecskeméten folytatódik a Czeglédy-per, miután a szegedi bírók elfogultságra hivatkozva egymás után kapitulálva kiszálltak az utóbbi idők legátpolitizáltabb peréből. Csakhogy a baloldali politikus szerint a Kecskeméti Törvényszék sem járhatna el törvényesen.

Fordulat a Czeglédy-perben: Újabb bíró szállt ki elfogultság miatt

Megint indulhat a bíró-casting a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó büntetőügyben: egyszer már le kellett cserélni a bírói tanács két tagját, de most az egyik később beszálló bíró is elfogultságot jelentett be önmagával szemben – tudta meg a hvg.hu. A Szegedi Törvényszéknek ezért megint egy újabb, támadhatatlan büntetőbírót kell hadrendbe állítania, hogy folytatódhasson a költségvetési csalás miatt régóta húzódó eljárás.

Czeglédy-ügy: jogerősen elítéltek három vádlottat

A Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 terhelttel szemben.

Valótlanul vádolta Czeglédy Csaba az ügyészt

A másodfokú bíróság szerint sem történt hivatali visszaélés. A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint immár a másodfokú bíróság is kimondta, hogy a Czeglédy Csaba letartóztatásának meghosszabbítását tavaly augusztusban indítványozó ügyész nem követett el bűncselekményt, hivatali kötelességét nem szegte meg. Mint írták, Czeglédy Csaba 2018 szeptemberében tett feljelentést, arra hivatkozva, hogy az ügyész indítványában »szelektált« a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok között, amely magatartásával hivatali kötelességét megszegte, hivatali helyzetével visszaélt.

Börtönt kapott a Human Operator-ügy három vádlottja

A Human Operator Zrt. ügyének négy vádlottjáról hozott - hármuk esetében jogerős - ítéletet szerdán a Szegedi Törvényszék - írja az MTI. A jogerős döntések értelmében A Human Operator egyik alkalmazottja három év három hónap; Egy makói iskolaszövetkezet vezetője másfél év; egy másik iskolaszövetkezet szegedi vezetője pedig két év börtönbüntetést kapott. A döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég egy munkatársát bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és hamis magánokirat folytatólagosan elkövetett felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság. A bűnössége beismeréséről és a büntetésről az ügyészséggel megállapodást kötő szombathelyi nőt a bíróság három év és három hónap börtönbüntetéssel sújtotta, kimondva, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.
Találatok: [138]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>