language

Személyek:

Gáspár Győző highlight_off

Gáspár Győző

Gáspár Győző, művésznevén: Győzike (Salgótarján, 1974. január 4. –) cigány származású televíziós személyiség. 2005-2006-os adóeltitikolási ügyében jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték. 2017-ben ötvenmilliós költségvetési csalással gyanúsította meg a Nemzeti Adó és Vámhivatal, ebben az ügyben később felmentették.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>

Győzikével és Nagy Feróval hirdeti magát a pulzáló mágnesterápiával házaló cég

Győzike és Nagy Feró a reklámarcai egy cégnek, amely többek között orvosi szempontból használhatatlan termékeket árul nyugdíjasoknak. A közérzetjavítónak hirdetett termékekkel házaló, állapotfelmérést kínáló cégek hátterében feltűnik a motivációs trénernek állt Bódi Bence is, aki testvéreivel együtt vallotta be nemrég, milyen dolgokat csináltak korábban: „nyugdíjasoknak adtunk el minden szart”. Az Átlátszónak nyilatkozók szerint a módszer lényege, hogy a pár ezer forintos állapotfelmérés után súlyos betegséggel ijesztik meg az időseket, hogy aztán egy több százezer forintos termék megvásárlására beszéljék rá őket.

Győzikével és fideszesekkel nyomul egy időseket lehúzó banda feje

Öt éve egy férfi megelégelte, hogy a házukban bérbeadott üzlethelyiségben időseket húznak le, ezért értesítette a hatóságokat és a sajtót. Az ügymenet zavartalanul ment tovább: ma az általa kifogásolt cég vezetője másfél milliárdos üzletet visz, Rogán Antallal, Orbán Viktorral és más fideszesekkel fotózkodik. A vádlottak padjára sem az időslehúzók kerültek, hanem a csalárdságokra a hatóságok figyelmét felhívó Szűcs Attila. Zaklatással vádolták, s a jogerős ítéletet a Fővárosi Törvényszék ma meg is hozta. Elítélték. Még egyszer: nem az időseket lehúzókat, hanem őt. Ennyit ér a kisember szava, amikor idős, kiszolgáltatott emberek védelmében szembeszáll egy milliárdos bizniszt folytató üzleti körrel. Csúnya történet következik.

„Győzött az igazság” – Felmentették Győzikét a sikkasztás vádja alól

Pont került Gáspár Győző (44) csaknem négy éve húzódó ügyére. A showman ugyanis az adóhatóság legfrissebb döntése szerint mégsem sikkasztotta el édesapja cégének a pénzét. A hatóság ezen a héten kézhez vett döntése szerint adót sem csalt.

Majd 200 milliót vitt el a NAV Győzike széfjéből

Költségvetési csalás és sikkasztás miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Gáspár Győző ellen, és a nyomozás keretében április közepén házkutatást is tartottak a szép emlékű Romantic együttes frontemberénél. A múlt héten csütörtökön aztán egy budapesti bankban is megnézte a NAV, mi is van Győző széfjében. Innen 194 millió forintot foglaltak le.

Elítélték Győzikét adócsalásért

Adócsalásért jogerősen is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Gáspár Győző valóságshow-szereplőt, feleségét, valamint bűnsegédjüket a Balassagyarmati Törvényszék szerdán. Az RTL Klub Győzike show című műsorában szereplő Gáspár Győző és Gáspárné Balla Beáta 2005-ben és 2006-ban 27,5 millió forint személyi jövedelemadót titkolt el, ezt az összeget 76,4 milliós jövedelmük után nem fizették be. A másodfokon eljáró Balassagyarmati Törvényszék az okirat-hamisítás vonatkozásában korrigálta, de lényegében helybenhagyta a Salgótarjáni Járásbíróság tavaly októberben hozott elsőfokú ítéletét, így Gáspár Győző elsőrendű vádlottat 1 év 8 hónap, feleségét 1 év 6 hónap, míg a bűnsegédként bűnösnek talált B. A.-t 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte. A végrehajtást a törvényszék mindhármuk esetében 3 évre felfüggesztette.

Felfüggesztettet kapott Gáspár Győző

Adócsalásért első fokon 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Gáspár Győzőt, a felesége, Gáspárné Balla Beáta 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönt kapott.

Elítélték Győzikét!

Ítéletet hirdetett a bíróság Gáspár Győző (39) és Balla Bea (39) adócsalási ügyében. Hiába borult ki nyilvánosság előtt, hiába fenyegetőzött öngyilkossággal és hiába a jól felépített védekezés, 1 év 8 hónap börtönt kapott, de három évre felfüggesztve az énekes-showman. Feleségét szintén felfüggesztett börtönre ítélték, 1 év hat hónapot kapott, három évre szintén felfüggesztve. Az ítélet nem jogerős.
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>