language

Személyek:

Kolompár Orbán highlight_off

Kolompár Orbán

Kolompár Orbán (Kiskunmajsa, 1963. szeptember 24. –) magyarországi roma aktivista, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) korábbi elnöke. Különösen ismertebb a 2007-es évtől lett, amiért sorozatosan szervezett ellentüntetéseket a Magyar Gárda rendezvényei ellen, illetve a Gyurcsány Ferenc által indított Magyar Demokratikus Charta által szervezett tüntetésen is "mozgósította a cigányságot".

 

Kolompár ellen 2008 őszén indult bütetőeljárás jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt, mivel 13 millió forinttal nem tudott elszámolni az általa irányított Roma Kisebbségi Érdekképviseleti Szervezet. Emiatt a Bács-Kiskun megyei ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki. Az ügyben a kecskeméti Városi Ügyészség vádat emelt ellene 2008 decemberében. 2009 júliusában a Fővárosi Főügyészség sikkasztás és a számviteli rend megsértése miatt emelt vádat. A vád szerint Kolompár Orbán és két társa az OCÖ 2003. és 2004. évi gazdálkodása, könyvvezetése során „a pénzforgalmat nem megfelelően bonyolították, nem biztosították az egyes célfeladatok átlátható elszámolását”. 2009 októberében egy harmadik ügyben Kolompárt és öt társát azzal vádolta meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség, hogy összesen 145,5 millió forintos visszaélést követtek el egy főként európai uniós, kisebb részben állami forrásokból finanszírozott munkaügyi pályázaton. A vád szerint az elszámolásához olyan gazdasági eseményekről nyújtottak be bizonylatokat, amelyek nem valósultak meg.

 

A három ügyet összevonták. Az  első fokú ítélet szerint kétrendbeli, részben társtettesként, részben folytatólagosan elkövetett jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekei­nek társtettesként, folytatólagosan elkövetett megsértése miatt 22 hónap börtönbüntetésre ítélte és a közügyektől három évre eltiltotta. A sikkasztás és a számvitel rendjének megsértése vádja alól felmentették. 2013. március 8-án a másodfokú bíróság helyben hagyta az első fokon született döntést. 2012 februárjában egy negyedik ügyben jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta meg a Kiskunhalasi Városi Ügyészség. A vád szerint az azóta felszámolt, kiskunmajsai székhelyű A Cigányság Foglalkoztatásáért Szolgáltató Közhasznú Társaság ügyvezetőjeként bruttó 4 080 000 forintot fizetett ki egy másik személynek teljesítésigazolások nélkül kiállított számlákra.

 

forrás: Wikipedia

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [149]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Az alkalmasság egész pontosan a pénzt jelentette

Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökét, Agócs Jánost két hete bilincsben vitték el a rendőrök, miután tetten érték egy kecskeméti csárdánál, hogy pénzért próbálta eladni az elnöki posztját. Kitalálni se lehetne olyan jelenetet, ami ennél plasztikusabban fejezi ki a 90-es években megalkotott kisebbségi önkormányzati rendszer lehangoló valóságát. A romák hivatalos képviseleti szerve sosem kapott politikai eszközöket, így valódi alkupozícióba se kerülhetett soha a többséggel szemben. Tét nélkül a működése értelmezhetetlen önkormányzatként, az ott ennek ellenére politikai karrierrel próbálkozók pedig, ahogy az elmúlt évtizedekben rendre bebizonyosodott, többnyire alkalmatlan és gyakran emberileg is gyenge figurák.

Börtönbe megy Kolompár Orbán

Jogerősen egy év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Kolompár Orbánt, a Kiskunmajsai Roma Érdek-képviseleti Szervezet vezetőjét pénteken a Kecskeméti Törvényszék, ezzel helybenhagyta a korábbi elsőfokú ítéletet.

Egy év tíz hónapra ítélték Kolompár Orbánt

Jogerősen egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte Kolompár Orbánt, a Kiskunmajsai Roma Érdek-képviseleti Szervezet vezetőjét a Kecskeméti Törvényszék pénteken kihirdetett ítéletében, ezzel helybenhagyta az első fokú ítéletet.

Kolompár Orbánt jogerősen felmentették

Négy évvel a Heves megyei cigány kisebbségi időközi önkormányzati választás után a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helybenhagyva jogerősen felmentette a választás, a népszavazás és a népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény vádja alól Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat egykori elnökét.

Felmentették a választási csalás vádja alól Kolompár Orbánt

Jogerősen felmentette a vád alól az Országos Cigány Önkormányzat egykori elnökét a Fővárosi Ítélőtábla. A bíróságra a Népszabadság internetes oldalának információi miatt ment el az MTI. Ott hétfőn annyit közöltek, hogy a november 29-én kihirdetett döntés szerint a hatrendbeli, a választás, a népszavazás és a népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény vádja alól a másodfokon eljáró bíróság felmentette Kolompár Orbánt.

Folytatódik Kolompár Orbán büntetőügye

Megérkezett a Kecskeméti Törvényszékre az ügyészség fellebbezése a Kolompár Orbánra, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egykori elnökére és nyolc társára kiszabott elsőfokú ítélet ellen, így hamarosan kitűzik a másodfokú tárgyalás időpontját.

Ingyen fogyasztottak Kolompárék

Ládaszám rendelte magának és családjának a söröket Kolompár Orbán volt cigány vezető a balatonlellei állami üdülőben, de a számlát máig nem rendezte. A 2010-es roma tábor étkezési költségeit sem fizette ki a cigány önkormányzat, az étterem vezetője azóta is hiába fut a pénze után.
Találatok: [149]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>