language

Személyek:

Kövér László highlight_off

Kövér László

1959. december 29-én született Pápán. Nős, felesége (Bekk Mária) néprajz-történelem szakos középiskolai tanár. Három gyermekük született (Vajk, Botond, Csenge). 1978-ban a pápai Türr István Gimnáziumban érettségizett. 1986-ban az ELTE jogi karán szerzett diplomát. 1986-ban az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjában tudományos segédmunkatárs. 1983-ban a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium egyik alapítója, 1984-1988 között szenior, illetve nevelőtanár. 1984 és 1990 között a Századvég című társadalomelméleti folyóirat alapító szerkesztője, 1987-1988-ban a MTA-Soros Alapítvány ösztöndíjasa. 1996-tól a Magyar Polgári Együttműködési Egyesület elnökségi tagja. 1990-től a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének vezetőségi tagja, 1994-től elnöke. 


1988. március 30-án a Fidesz alapító tagja. 1989 nyarán részt vett az Ellenzéki Kerekasztal ülésein, illetve a háromoldalú politikai tárgyalásokon. 1988. októberben a párt országos választmányának tagjává, majd 1993-ban a párt egyik alelnökévé s így az elnökség tagjává választották. 1997 és 1999 között, majd 2001. májustól pártja ügyvezető alelnöke. 2000. január 30. és 2001. május 5. között a párt elnöke. 2002 nyarán az országos választmány elnöke lett, 2003. június 28-án az általános tisztújítás során újjáválasztották; választmányi elnökként tagja az öttagú pártelnökségnek. 1990 óta országgyűlési képviselő. 1994. június 28. és július 31. között frakcióvezető. 1998. július 8-tól 2000. május 3-ig a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. 1990-től országgyűlési képviselő, 2010-től az Országgyűlés elnöke, 2012-ben rövid ideig ügyvezető államfőként látta el a köztársasági elnöki teendőket. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [84]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Kutatóintézetek az Orbán-kormány árnyékában: tudósok közt rezsimszolgák

A legújabb “kurzusműhely”, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet még csak most születik, de számos elődje már évek óta építgeti önmagát az Orbán-kormány szolgálatában. Állami pénzből kutatnak őstörténetet, nemzetstratégiát, magyarságot, lényegében bármit: múltat, jelent és jövőt. Némelyik komolyan vehető munkát is végez, mások tényleg csak bohócok a politika színpadán.

Ismét a Rogán Antalt reptető cég nyerte a Vérellátó közbeszerzését

Miközben semmi gyanúsat nem talált a rendőrség a Bayer Zsolt felesége által vezetett Országos Vérellátó Szolgálat PCR-tesztbeszerzéseivel kapcsolatban, addig a cég közbeszerzését ismét az a Fly Coop Kft. nyerte, mely neve jó pár évvel ezelőtt szinte egybeforrt Rogán Antal egy baráti esküvőre történő reptetésével.

A kormány eddig hatalmas kupolát tervezett az MFB-székház tetejére, most inkább eladják az épületet

A Magyar Fejlesztési Bank belvárosi székháza egy gangos bérház, amelyben vegyesen vannak magánlakások és irodának átalakított lakások, a szomszéd pedig Tiborcz István Adria Palotája. Bár az épületet pár éve bevették a Steindl Imre-programba, a tetőszerkezet és a kupola újjáépítése pedig kiemelten közérdekű minősítését kapott, novemberben licit lesz az értékesítésére. Az ingatlan egy része magántulajdonban van, de a lakókat senki sem tájékoztatta arról, hogy az állam eladja tulajdonrészét.

Novák Katalin szinte minden külföldi útjára különgéppel utazott

Beiktatása óta összesen 44 hivatalos úton járt külföldön Novák Katalin köztársasági elnök, ebből 41 alkalommal az állami tulajdonban lévő Airbus A319-es repülővel utazott – tudta meg az rtl.hu. Kövér László tavaly óta hétszer járt más országokban munkaúton, és minden alkalommal kereskedelmi járattal ment. Az egy látogatásra jutó költség viszont jóval magasabb a házelnök esetében, a hét út ugyanis 57 millió forintba került, míg Novák Katalin külföldi tárgyalásaira a hivatalos adatok alapján kétszer ennyit, összesen 115 millió forintot költöttek, de ebből hatszor annyi külföldi út jött ki, mint Kövér László esetében.

Szerencsejáték-pénzeső a Rogánt és Kövért is reptető családi vállalkozásnak és Szijjártó testvére cégének

A maga 40 milliójával a NER-potentátokat légiszállító családi vállalkozás különösen jól járt, de a Szerencsejáték Zrt. támogatási keretéből május-júniusban jutott pénz Szijjártó Péter miniszter testvére cégének, az ex-MIÉP-es zenész Schuster Lórántnak, továbbá egy szélcsatorna-fejlesztő cégnek, az úszószövetségnek és egy nemzeti érzelmű kultúrát terjesztő alapítványnak.

Novák Katalin, Orbán Viktor és Szijjártó Péter akár családi nyaralásra is utazhat honvédségi repülőgéppel

Az elmúlt években a magyar politikai felső vezetők és elöljárók körében jelentősen megnövekedett a különjáratú repülőgépekkel bonyolított hivatali utak száma. Az emelkedő trend mögött a világpolitika történései és az ezzel járó diplomáciai csúcsforgalom áll, ám ezzel párhuzamosan a téma jogi szabályozása is megengedőbbé vált.

„Nem vagy a NER része, ha nem kezelsz magántőkealapot!”

Mintha kényszeres magántőkealap-gründolásba kezdett volna a hatalmi gazdasági elit – a Tiborcz István és Mészáros Lőrinc mögötti sor is. A NER titkos pénzcsatornáiról szóló írásunk második, záró részében majd’ mindenki szerepel, aki az elmúlt 10-12 évben különös vagy botrányos kapcsolatba került az állammal – legyen szó letelepedés-, lélegeztetőgép-, vakcina-, vérplazma- vagy vagonbizniszről. Ők most egységesen úgy érzik, szükségük van tulajdonosrejtegető-adóoptimalizáló egységekre. Offshore-ozni már nem divat, magántőkealapozni viszont szinte kötelező.

Hiába a válság és az infláció, már Orbánéknak is van megtakarításuk

Viszonylag rövid időn belül adtak le ismét vagyonnyilatkozatot a parlamenti képviselők és kormánytagok: a 2022-ben megválasztott országgyűlés, illetve az új kormány tisztségviselői megtették ezt legutóbb tavasszal és nyáron is. Most azonban a január 31-i határidő kötelezte őket erre. Már senki sem mondhatja, hogy Orbán Viktornak semmije sincs.

Különös indoklással szüntették meg a Kövér László kabinetfőnökét érintő nyomozást

Kérdéses, hogy a rendőrség kereste-e azt a feltehetően nem is létező külföldi céget, amely százmilliókat adott a papíron külhoni magyaroknak segítő alapítványnak.

A DK a strasbourgi bírósághoz fordul Sebián-Petrovszki büntetése miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul Sebián-Petrovszki László, a párt országgyűlési képviselője büntetése miatt
Találatok: [84]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>