language

Személyek:

Lengyel Csaba highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>

A rendőrség: nem gyanús, hogy a jókor változó jogszabályok tartják a csúcson Rogán feltalálótársainak cégét

Feljelentésként értékelte ugyan a legfőbb ügyész a témában beadott írásbeli kérdést, ám a rendőrség végül nem indított nyomozást amiatt, hogy a folyamatosan változó jogszabályok miatt tud monopolhelyzetben lenni és szépen fialni többek között Rogán Antalnak is a feltalálótársai cége.

„Mint a védelmi pénz” – Egy Rogán-közeli céget évek óta tartanak a csúcson a pont jókor változó jogszabályok

„Tegye fel a kezét az, aki szerint a júliustól hatályos kormányhatározat követelményeinek mindössze egyetlen cég felel meg!” – ez a mondat hét évvel ezelőtt hangzott el, de az, hogy ma is ugyanolyan aktuális, mindennél érzékletesebben illusztrálja a magyar IT-piac sajátos működését. Gaidosch Tamás, a Magyar Nemzeti Bank informatikai felügyeletének akkori vezetője mondta 2016 szeptemberében egy szakmai konferencián, és a Magyar Nemzet korabeli tudósítása szerint a résztvevők nagy része fel is tette a kezét.

Rejtélyes hátterű budai luxusvillába pakolja cégeit Rogán Antal belvárosi bizalmasa

Kertész Balázs kiüríti azt a ma már százmilliókat érő V. kerületi ingatlant, amelyért tíz éve mindössze kétmillió forintot kellett fizetni. Az új cégszékhely feltehetően Kertész otthonául is szolgál, tulajdonosa azonban egy svájci cég.

Megtaláltuk, ki áll a Rogán feltalálótársaihoz is köthető Hunguard egykori offshore-tulajdonosa mögött

Nemrégiben a máltai cégek adatbázisába bekerült egy lehetőség, amelynek köszönhetően megtudhatjuk, kik az országban bejegyzett offshore társaságok valódi, végső tulajdonosai. Erre eddig nem volt mód, ezért is számított eddig Málta kiváló offshore-paradicsomnak. A hvg.hu e szolgáltatást igénybe véve megtudta, hogy jelenleg ki áll a rezsiharc farvizén (is) nagyot nyerő Hunguard egykori offshore-tulajdonosa mögött: a gyakorta Rogán Antal jobbkezeként is emlegetett Kertész Balázs.

OLAF-jelzések: a NAV nem nyilatkozik a Rogán feltalálótársaival kapcsolatos nyomozásról

Rogán Antal miniszter két társával együtt egy olyan digitális aláírással kapcsolatos találmányt jegyzett, amelyhez hasonló, és amellyel szinte megegyező nevű, a feltalálótársai cége által felvett uniós támogatással megvalósult fejlesztéssel kapcsolatban az Európai Csalás Elleni Hivatal büntetőeljárás megindítását javasolta. A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint a NAV nyomoz az ügyben, de az adóhivatal nem válaszolt a megkeresésünkre.

Rogán körének zsebébe is pénzt dugdos a Rogánhoz tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség

Ismét a Rogán Antal köréhez tartozó MobilSign Kft.-t választotta egyik alválalkozójának az a cég, ami a Rogán Antal portfóliójába tartozó szervezettől nyert el egy 1,9 milliárdos megbízást. A MobilSign tavaly 25 milliót fizetett a miniszternek találmányhasznosítási díj címén.

Rogán Antal feltalálótársai után nyomoz az OLAF és már a NAV i

Havi 2 millió forint mellékest tehetett hivatalosan zsebre a propagandaminiszter 2017-ben a kormányzati fizetése mellett egy találmány „hasznosítási díjából”. Rogán Antal pluszjövedelme egy olyan digitális aláírási szabadalomból származott, amelyet Csík Balázzsal és Lengyel Csabával közösen jegyzett. A miniszter partnerei a Profitrade Kft.-n keresztül komoly uniós támogatást vettek fel egy hasonló aláírás-hitelesítő rendszer kifejlesztésére. Az OLAF ezt a 256,8 milliós megállapodást és a cég három másik szerződését kezdte vizsgálni tavaly, de azóta különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával a NAV-nál is elindult a nyomozás.

Pintér nem mondja meg, ki áll a Hunguard mögött

„A nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenysége nem a nyilvánosság előtt zajlik, a feltett kérdésekre nem áll módomban az írásbeli kérdés keretei között tájékoztatást adni” – közölte Pintér Sándor belügyminiszter, miután Tóth Bertalan szocialista képviselő írásbeli kérdésben érdeklődött, ki áll a Hunguard Kft. mögött.

Csak önmagával kellett versenyeznie a Rogán-érdekkörhöz sorolt offshore cégnek

A Közbeszerzési Értesítőben szerdán megjelent hirdetmény szerint a Hunguard Kft. 48 millió 567 ezer forintért végzi el az MFB Zrt. pénzügyi szolgáltatási tevékenységének, valamint az ahhoz használt informatikai rendszernek a tanúsítási eljárását.

Százmilliókat lapátol ki a rezsicsökkentés ürügyén egy Rogánhoz közeli offshore-gyanús cég

A Hunguard Kft.-nek jogszabály-módosításokkal ágyazott meg a Fidesz-kormány. Rengeteg pénzhez jutottak azzal, hogy csak ők auditálhatják a közműszolgáltatók számlázási rendszerét. És ez csak a kezdet.
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>