language

Személyek:

Orendi Mihály highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

A sértettek sem hiszik el a csengeri örökösnő elleni vádiratot

Furcsán alakult a bíróságon a 780 millió forintos csalással vádolt csengeri örökösnő perének első tanúmeghallgatási napja. A sértettek nem érezték magukat annyira sértettnek, mint a nyomozáskor tett tanúvallomásaikban. Jelezték, hogy maguktól nem akartak feljelentést tenni a Kósa Lajost is érintő ügyben, amelyben az ötmilliárd eurós hagyaték megszerzéséhez és kezeléséhez segítséget ígért a Fidesz alelnöke a korábban uborkát termesztő csengeri asszonynak. Továbbra is kérdés, hogyan mozgathatta az ügyészség szerint egyedüli elkövetőként a szálakat P. Mária, aki saját bevallása szerint pár éve még sms-t sem tudott írni, és aki a nyomozás kezdete óta elveszítette férjét és egyik fiát. Hivatalosan mindketten öngyilkosok lettek.

Visszavonta a Kósa Lajosnak ígért eurómilliókról szóló közokiratot a csengeri örökösnő

Kósa Lajos tanúmeghallgatását kéri a „csengeri örökösnőként” ismertté vált P. Mária az ellene hivatalosan 780 millió forint csalás vádjával tartott mátészalkai per harmadik napján. Az 57 éves, korábban uborkát termesztő nő fenntartja, hogy senkit nem csapott be az ötmilliárd eurós örökség ígéretével: olyan iratok alapján tartja valósnak a németországi és svájci örökséget, amelyekről éveken át senki sem mondta, hogy valótlan. A fideszes politikus hivatalos megállapodásokban vállalta, hogy segítséget nyújt a vagyon megfelelő befektetéséhez, és elfogadta, hogy P. Mária több millió eurós ajándékot adjon át neki, ha a titokzatos vagyon megérkezik.

Banki felvételek bizonyíthatják, hogy Kósa Lajos is járt Svájcban

Szerdára idézte be a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Szabó Gábornét, azt a csengeri asszonyt, aki állítólag mesés örökséget vár Svájcból, és akinek Kósa Lajos jelenlegi tárca nélküli miniszter ígért segítséget ennek megszerzésében és befektetésében. Helmeczy László, az asszony ügyvédje a Magyar Nemzetnek nem tudta pontosan megmondani, milyen ügyben nyomoz az NNI (ahová áttették az eljárást), hiszen ügyfelét még nem gyanúsították meg semmivel, csak feltételezi, hogy csalás lehet a gyanú az egyébként már január óta folyó eljárásban.

Megszólalt a Kósa-ügy főszereplője, ő örökölte az 1300 milliárdot

Elsőként a Blikknek mondta el, hogyan került kapcsolatba Kósa Lajossal, beszélt a hihetetlen nagyságú, mesés vagyonáról és a terveiről is. Állítása szerint az apjától örökölt eurómilliárdok sorsát intézi, valamint a szükséges iratokat szerzi be, amelyekkel igazolni tudja a pénz létezését és jogtisztaságát.

Debreceni közintézményben működik a Kósát átverő nő és a Kósa-bizalmasok közös cége

Bár Kósa Lajos tegnap azt mondta, 2016-17 fordulóján megszakította a kapcsolatot az őt átverni próbáló „közismert csalóval”, cégpapírokból kiolvasható, hogy a miniszter bizalmi köre éppen 2017 márciusában aktivizálta újra a kapcsolatot a csengeri nővel. Furcsa az is, hogy a „szélhámos háztartásbeli” kft.-je 2014 márciusa óta egy debreceni közintézménybe van bejegyezve.

Még tavaly év végén is jóban lehetett Kósa és a „milliárdos örökösnő”

A Gróf-Team Kft. mellett két kiemelt támogatót tartott számon tavaly novemberben a Kisvárdai Szakképzési Centrum Ady Endre Középiskolája és Kollégiuma: Kósa Lajost, illetve a „milliárdos örökösnőt”, Szabó Gábornét és családját. Mindez a csengeri intézmény honlapjáról derül ki, ahol 2017. november 25-én Bokor László igazgató mondott köszönetet az iskola által szervezett jótékonysági bál céljainak megvalósításához, sikeréhez.

Mit tudni eddig a Kósa-botrányról?

A Magyar Nemzet kedden és szerdán részleteket közölt közjegyzői dokumentumokból, amelyeket Kósa Lajos és egy megbízó írt alá. Kósa eszerint vagyonkezelést kap a megbízó németországi öröklésből származó pénzére, emellett 800 millió forintos ajándékot fogad el az édesanyja számára, sőt, egy svájci repülőscégről és párizsi bankról is szó esik. Kósa azt állítja, egy csalásba rángatták bele, nem kapott pénzt, nem kezelt számlát, de nem ad magyarázatot érdemben arra, hogy neki mi előnye származott volna a szerződésből. A megbízó nő ellen tényleg nyomoznak, de a magányos csalóról szóló forgatókönyvet gyengíti, hogy a nő és Kósa több szálon is összeköthető.

Kósa Lajos történetének csomópontja: az Észak-Atlanti Kft., ahol a szálak összefutnak

Kósa Lajos különös „örököse”, a politikus vezette korcsolyaszövetség vezetői és a közjegyzői papírokban felbukkanó további emberek mind egyetlen furcsa cégben találkoznak. Kezd összeomlani a szólista szélhámosnő története.

Kósa Lajos bizalmasának közös cége van a minisztert állítólag átejtő rejtélyes örökösnővel

A Kósa-gate összekapcsolódhat a sokak által koncepciós eljárásnak tartott Czeglédy-üggyel.

Kósa bizalmasai ma is együtt üzletelnek a csengeri nővel

A miniszter családi jogászának számító, Czeglédy ügyben is kiemelt szerepet játszó Fiák István ügyvéd most is közös ingatlancéget visz a Kósa Lajost ezermilliárddal megvezető hölggyel.
Találatok: [10]  Oldalak:   1