language

Személyek:

Sipos Péter highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Megszüntetik az alvállalkozóival pereskedő, Orbán Áronnal hírbe hozott céget

November 30-án jelent meg cikkünk az Octopus Invest Kft.-ről, amely állami beruházásokat akasztott meg, és amely perek tucatjait folytatja az alvállalkozóival, akik állítják, nem fizették ki őket. Egy nappal később, december elsején pedig elindult a cég végelszámolására vonatkozó eljárás. Annak, hogy ez bekövetkezik, már voltak jelei. Mindeközben az alvállalkozók által emlegett Orbán Áron hivatalosan is szerepet vállalt két cégben, így már nemcsak szóbeszéd alapján, de cégszerűen is köthető az Octopus volt tulajdonosi köréhez.

„Elnyomnak, mint egy csikket” – állami beruházásokon kisemmizett alvállalkozók

Pár hete megírtuk, hogy Tatabányán feljelentették az alvállalkozói, Pécsett pedig szerződést bontott a megrendelője a tendernyertes építőcéggel, az Octopus Invest Kft.-vel. Cikkünk megjelenését követően özönleni kezdtek az alvállalkozók panaszai: kiderült, hogy még számos más állami beruházás és alvállalkozó építőipari cég érintett. Egyikük elmondta, az elején azzal biztatták, hogy a fővállalkozónak biztos politikai háttere van, közvetlen kapcsolattal az Orbán családhoz, majd amikor fogyni kezdett a pénz, a TEK-kel fenyegették meg. Több vállalkozás becsődölt, akadt olyan cégvezető, akinek az egészsége is ráment a pénzügyi vitára. A károsultak Orbán Viktor miniszterelnök rokonságát sejtik a sokszoros tendernyertes fővállalkozó mögött, az érintettek és a miniszterelnök sajtófőnöke megkeresésünkre nem cáfolták a vélekedést.

Orbán, Gyurcsány, Lázár: amikor a családtagoknál gyarapodik a vagyon

Mivel a családtagok nyilatkozatai nem nyilvánosak, ezért csak találgatni lehet, mi van egy önmagáról szerény képes sugárzó képviselő zsebében.

JUHÁSZ PÉTER DÚSGAZDAG “FELVILÁGI” PÁRTTÁRSA MÉG AZ INGYEN BKV-BÉRLETRE IS RÁUGROTT

Sipos Péterről, az Együtt-PM hegyvidéki politikusáról akkor hallhattak utoljára a PestiSrácok.hu olvasói, amikor Juhász Péter, a párt társelnöke májusban kameránk előtt egészen meghökkentő indulattal bizonygatta, hogy nem ismeri saját párttársát. A sok százmilliós vagyonának pillanatok alatt történt eltűnése okán a hazai sajtó címlapjait megjárt Sipos Péter a PestiSrácok.hu értesülése szerint nem rest lehajolni a fillérért sem. A fővárosi, XII. kerületi önkormányzatnál a képviselőknek járó BKV-bérletet néhány napja annak ellenére is felvette, hogy ebben a ciklusban már nem lesz több testületi ülés, a választáson pedig nem indul. Tehát a képviselői munkájához már biztosan nem fog kelleni az ingyen bérlet az amúgy luxuskörülmények között élő politikusnak.

Hová tűntek a képviselő százmilliói?

Milliárdos haszonnal adott túl az Együtt-PM XII. kerületi politikusa egy jó ütemben vásárolt biatorbágyi telken. Sipos Péter a nagy ingatlanüzlet nyomán az ország egyik legtehetősebb önkormányzati képviselője volt egészen a legutóbbi vagyonbevallásig, amikor hirtelen nyoma veszett a korábban bevallott vagyonelemeknek.

„Már Bajnaiéknak is van Simon-ügyük”

A Bajnai Gordon vezette Együtt–PM Szövetség „Simon-ügyének” tartja a Fidesz szóvivője, hogy az mno.hu írása szerint adóhivatali vizsgálat miatt szabadult meg több száz milliós vagyonától a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben a fővárosban politizáló Sipos Péter.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>