language

Intézmények:

West Hungária Bau (WHB) Építő Kft. highlight_off

West Hungária Bau (WHB) Építő Kft.

A West Hungária Bau (WHB) Kft. 1991-ben alapított építőipari vállalat. Műemlékek felújításától kezdve az ipari, kereskedelmi és logisztikai létesítmények át a sport-, oktatási-, és egészségügyi létesítmények építési munkáival foglalkoznak. A 2010-es évek óta nagy volumenben nyernek állami beruházásokat. 80 százalékos tulajdonosa Paár Attila vállalkozó.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [306]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Az építőipar megtorpant 2020-ban, Mészáros Lőrinc és Szíjj László mégis örülhetett

2020-ban 9,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene, ezen belül az épületek építése 5,7 százalékkal, az egyéb építményeké pedig 13,1 százalékkal volt kisebb az előző évinél – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal iparági jelentéséből. A mérlegek alapján a visszaesés ugyan érződött a nagyobb építőipari cégeknél is, de így is kimondottan sikeresen zárták az évet, a legnagyobb kormányközeli vállalkozások 43 milliárd forint osztalékot tudtak fizetni.

Ezermilliárd forint magyar állami megrendelés áll a NER horvát focicsapatának támogatása mögött

A magyar közbeszerzéseken hasító építőipari cégek egymás sarkát tapossák, hogy támogathassák az eszéki futballcsapatot, a tablón már 14 vállalat díszeleg.

Viszi a NER az Andrássy úti palotákat is

Minden kell a NER-nek: ahogy bekebelezik a Városliget és a környék villáit, a budai vár történelmi épületeit, úgy viszik az Andrássy úti palotákat is.

800 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert a NER a koronavírus-válság alatt

Miközben a világ a koronavírus-járványra figyelt, a nagy NER-építőcégeknél ment tovább az élet, mint a vírus előtt. Szíjj László, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Paár Attila társaságai a válság kezdete óta mintegy 800 milliárd forintnyi tenderen szerepeltek sikeresen, de nemcsak innen érkezett pénz, több támogatási programban is jutottak nekik források, bár ezek aprópénznek tűnnek az állami megbízások mellett.

A konténerbörtönökkel a NER-cégek milliárdokat kerestek, de a teljes költség 10 évig nem nyilvános

Hiába ígérték éveken át, nem valószínű, hogy megépülnek azok a börtönök, amelyeket még 2016-ban jelentett be a kormány, miután a strasbourgi bíróság 2015-ben a börtönzsúfoltság enyhítésére kötelezte a magyar államot. A meglévő büntetés-végrehajtási intézetek átépítésével ugyanis egyelőre lezárult a férőhelybővítési program. A több száz, jól fizető munkahely csak álom maradt az érintett településeken, pedig számos önkormányzat több tíz- vagy akár százmillió forintot áldozott a kijelölt területek közművesítésre. A munkavállalók jelentős része leszerelt, hiába fordítottak a képzésükre milliókat. Az államnak átadott területekkel az önkormányzatok egyelőre semmit sem kezdhetnek, tájékoztatást pedig nem kapnak. Ami viszont biztos: az átmeneti megoldást jelentő konténerbörtönökön a NER-cégek profitáltak, a teljes költségvetés pedig tíz évig nem nyilvános.

Újabb megbízást kapott a Városligetben a WHB: 1,97 milliárdból építi tovább a Promenádot

További építési munkálatokkal folytatódik a Liget-projekt: ezúttal a városligeti Promenád két szakaszának kialakítására kerül sor. A Néprajzi Múzeum és a Műcsarnok előtti sétány kivitelezéséért a Paár Attila érdekeltségébe tartozó West Hungária Bau Kft. (WHB) felel közel 2 milliárd forintért – derült ki az uniós közbeszerzési értesítő április 30-i számából

A WHB és a Garage Kft. 54 milliárd forintért rekonstruálja a Pénzügyminisztérium épületét

A Budai Várban található épület eredeti állapotának visszaállítását 2018-ban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány. A WHB Kft. és a Garage Kft. azóta dolgozik a helyszínen: a munkálatok eddig körülbelül 10 milliárd forintot emésztettek fel, ehhez jön most az 54 milliárdos végső rekonstrukciós költség, plusz 1,2 milliárd a műszaki ellenőri feladatokra, amiket a Céh Zrt. végez.

Mészáros Lőrinc keményítőgyára, Andrej Babis étolajos cége és a WHB is kapott kedvezményes COVID-hitelt

A koronavírus okozta gazdasági károk enyhítésére az Európai Bizottság (EB) 2020 tavaszán rugalmas szabályokat vezetett be, hogy az uniós tagállamok EU-s pénzből könnyen tudják támogatni a nehéz helyzetbe került cégeket. Magyarországnak 350 milliárd forintos keretet hagyott jóvá az EB, amelyből kedvezményes hiteleket és vissza nem térítendő kamattámogatásokat adott a kormány az Eximbankon keresztül. A legnagyobb összegű, 25 milliárd forintos kölcsönt a kínai tulajdonú Borsodchem kapta, de megtalálható a listán Mészáros Lőrinc keményítőgyára, a cseh miniszterelnök étolajos cége és az állami építkezések egyik sztárja, a West Hungária Bau Kft. is.

Tiborcz üzlettársának cége 5 milliárdért újíthatja fel a geszti Tisza-kastélyt

Nettó 4,9 milliárd forintos ajánlattal a győri West Hungária Bau (WHB) Építőipari Kft. és a budapesti BUILD IT Mérnökiroda Kft. kettőse nyerte el a geszti Tisza-kastély rekonstrukciójára kiírt közbeszerzést az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentumok szerint.

A Mészáros-gyerek cége építheti 17,5 milliárd forintért az Országos Széchenyi Könyvtár raktárát

A Fejér B.Á.L. Zrt. nyerte a WHB-val konzorciumban a Piliscsabán épülő, Országos Széchényi Könyvtár archívumainak elhelyezését szolgáló raktár építéséhez kapcsolódó tendert. Már a tervezés is a Mészáros családnak hozott hasznot: 550 millió forintért, az eredetileg becsült árnál 96,6 millióval drágábban vállalta el a munkát a Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. egy másik céggel közösen.
Találatok: [306]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>