language

Intézmények:

Young & Partners Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [86]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Rogánék a nagy gyurcsányozásban elfelejtették megemlíteni, hogy többet költöttek hirdetésekre a szocialistáknál

A Miniszterelnökség 8,2 milliárd értékű reklámfelületet vásárolt tavaly. Ezzel az állami szférában kenterbe vernek mindenkit, a 8,2 milliárd a duplája annak, mint amit a híresen sokat költő Szerencsejáték Zrt. vett meg.

A fidelitasos vezetés legalább annyi mindent eltüntetett az Új Nemzedék Központból, mint az év vihara

A cég 3,3 milliárd forint uniós támogatást kapott az „Ifjúság.hu a sikeres nemzedékért” című projektre. Az Együtt politikusai ráhívták a rendőröket az EU-s pályázati pénzekkel kitömködött Új Nemzedék Központra (ÚNK), mert az Emmi tulajdonában lévő cég nem tudott elszámolni a 2011 és 2014 közötti gazdálkodási adataival. 2014-ben egy átvilágításkor több gyanús elemet is találtak. A cég nem tudta felmutatni a felügyelő bizottsági jegyzőkönyveit és a jelentéseket, de valahogy eltűntek a felújítási tervek és a megvalósított fejlesztésekről készült kimutatások/beszámolók is. Nem tudták megmutatni a külső-és belső ellenőrzésekről szóló iratokat sem, de ugyanúgy nyoma veszett az éves közbeszerzési terveknek, a könyvelési tételek igazolásainak és a belső ellenőrzésekről készült jelentéseknek.

Az Isten akaratából gazdagodó Kuna Tibor cége 125 millióból szervezhet rendezvényt az állam új kifizetőbankjának

Kuna Tibor cége, a Young & Partners megnyerte a közpénzt hihetetlen tempóban szóró Eximbank nagy tenderét. Erről a tenderről legutóbbi Eximbankos cikkünkben is beszámoltunk; akkor még nem hirdettek eredményt, de a Young & Partners honlapján a referenciák között már kint díszelgett az Exim logó.

Ömlik ki a pénz a külkerbankból, mintha nem lenne holnap

A mai magyar Eximbank már nem egy külkereskedelmi szakbank, hanem rengeteg adófizetői pénzt elnyelő, még annál is több pénzt a nemzetközi piacról állami garanciával beszívó, és egyre furább, belföldi ügyleteket hitelező bankgömböc lett.

Helyi hálózat: L. Simon László haveri cégei a honlapjaikat is együtt üzemeltetik

L. Simon László neve és hozzá köthető címek is találhatók azon cégek honlapcímeinek adatai között, amelyek az utóbbi időben számos esetben jutottak közpénzhez közbeszerzéseken keresztül. Például az államtitkár szűkebb pátriájának számító Velencei-tó környékén.

L. Simon és barátai megközelítették a másfél milliárd forintot

A Nemzeti Együttműködés kormányának egyik legsikeresebb politikusa folyton a barátainak és saját magának csorgatja a közpénzt. Egy súlyos karrier állomásainak pontjai.

Azért indulnak kevesen a kommunikációs közbeszerzéseken, mert ez túl kemény meló

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal megatenderének három győztese ült asztalhoz és vitatta meg, hogy hogyan befolyásolja a 25 milliárdos állami költés a médiapiacot.

A legtitkosabb iratokba is belenézhet huszonegy századvéges

A Századvég Politikai Iskola Alapítványnál összesen huszonegy embernek van olyan személyi biztonsági tanúsítványa, amelyeknek köszönhetően szigorúan titkos iratokba is belenézhetnek – ez derült ki Pintér Sándor belügyminiszter válaszából, amelyeket a liberálisokat képviselő független politikus, Fodor Gábor kérdéseire adott.

12 milliárdot takarít be jövőre a kommunikációs tenderek nagy varázslója

Kuna Tibornál kevesen nyertek több közpénzt az Orbán-ciklusok idején. Főleg állami és államközeli megbízásai révén az ország legnagyobb kommunikációs ügynökségeit építette fel. Kuna a külügyminiszter, Szijjártó Péter jó barátja, de újabban Seszták Miklós fejlesztési miniszterhez is közel került. Saját bevallása szerint gazdagságát és befolyását Isten kegyelmének köszönheti.

Két kormányközeli cég is nyert a 25 milliárdos gigatenderen

Megvannak a győztesek minden idők legnagyobb állami kommunikációs közbeszerzésén – értesült a hvg.hu. A három nyertes közül kettő nagyon jó kapcsolatokat ápol kormánypolitikusokkal.
Találatok: [86]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>