language

Intézmények:

Külgazdasági és Külügyminisztérium highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [369]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Bő egymilliárddal támogatták meg a gyárat, ahonnan a dolgozók egy része szabadulna, ha tehetné

Mennyi állami támogatást kapott, és milyen létszámvállalást tett a makói Continental, amelyről kiderült, elbocsátották a magyar dolgozókat, akik a vendégmunkásokat tanították be, illetve ahol horrorisztikus üzemi balesetekről is lehetett olvasni? Mit mond a gyár, illetve a kirúgott szakszervezeti vezető? A térség képviselője, Lázár János korábban kijelentette: mindent elkövet, hogy a Continental ne jusson több állami támogatáshoz, illetve a korábban kapottakat fizesse vissza. De lesz-e ebből valami?

Elutasították a DK feljelentését a túlárazott kínai lélegeztetőgépek ügyében

Elutasította a Demokratikus Koalíció (DK) feljelentését a túlárazott kínai lélegeztetőgépek ügyében a Nemzeti Nyomozóiroda. A párt hűtlen kezelés gyanúja miatt fordult a nyomozóirodához, miután a Telex cikkéből kiderült, hogy több mint 4 milliárd forint előleget fizetett ki az Orbán-kormány 749 darab kínai lélegeztetőgépért, amelyeket azóta töredékáron próbál elárverezni a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Világbajnok indokkal utasították el a nyomozást a használhatatlan kínai lélegeztetőgépe ügyében

Elutasította a Nemzeti Nyomozóiroda a Demokratikus Koalíció feljelentését, amelyet hűtlen kezelés gyanújával tettek, miután kiderült: több mint 4 milliárd forint előleget fizetett ki az Orbán-kormány 749 darab kínai lélegeztetőgépért, amelyeket most töredékáron, lényegében fillérekért próbál elárverezni a Külgazdasági és Külügyminisztérium – közölte a párt. Mint azt Varga Zoltán pénteki online sajtótájékoztatóján elmondta, a rendőrség azzal a nevetséges indokkal utasította el a nyomozás megindítását, hogy a lélegeztetőgépek elárverezése arra utal, hogy „a minisztérium a közpénzzel felelősen gazdálkodik”.

Rendőrvicc: a kormány felelős gazdálkodását mutatja, hogy fillérekért árverezi el a milliárdokért vett lélegeztetőgépeket

Elutasította a Nemzeti Nyomozóiroda a Demokratikus Koalíció feljelentését, amelyet hűtlen kezelés gyanújával tettek. Több mint 4 milliárd forint előleget fizetett ki az Orbán-kormány 749 darab kínai lélegeztetőgépért, amelyeket most töredékáron, lényegében fillérekért próbál elárverezni a Külügyminisztérium - olvasható a párt közleményében.

Hová tűnt a pénz a lélegeztetőgép-bizniszből 12 milliárd forintot harapó tőzsdei cégből?

Nagy értékű csalás és a befektetők megtévesztése miatt feljelentést tettek kisbefektetők a lélegeztetőgép-bizniszből ismert OTT-One Nyrt. ügyében. Éveken keresztül nem akadt könyvvizsgáló, aki elfogadta volna a cég mérlegét, így az MNB a részvények tőzsdei kereskedését előbb felfüggesztette, tavaly októberben pedig a tőzsdei kivezetésről határozott. A kisbefektetők részvényei beragadtak, sokmilliós kárról, bűncselekményekről beszélnek, és azt feszegetik, hová tűnt a hirtelen 12 milliárd forintra nőtt forgalmú cégből a pénz.

Elárulta a külügy, hányszor ment helikopterrel dolgozni Szijjártó Péter

Eddig a külgazdasági és külügyminiszter öt helikopteres útjáról tudtunk, most kiderült, hogy volt még négy 2020 óta. Szijjártó Péter számításunk szerint az utóbbi években 12 millió forintot repülhetett így el.

A 3500 milliárdos rezsivédelmi alap nagyjából felét átláthatatlanul, nem az eredeti célra szórta szét a kormány

A kormány 2022 júniusában döntött úgy, hogy külön költségvetési tételt hoz létre az akkortól kivetett extraprofitadó-bevételekből és az azt kiegészítő közpénzekből „a világpiaci energiaáremelkedés hatásainak mérséklése és a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzése érdekében”.

Senkinek sem kellettek a külügyminisztérium töredékáron árult lélegeztetőgépei

Hétfőn zárult az árverés, de a több mint hétszáz gépre még ajánlat sem érkezett.

Nem kellettek senkinek az árverésre bocsátott lélegeztetőgépek

Hétfőn lezárult az árverés azokért a kínai lélegeztetőgépekért, amelyeket eredetileg darabonként több mint 10 millió forintért vett a kormány a koronavírus-járvány alatt.

Szijjártó sógora elárulta, mit terveznek a finn versenypályával

A külgazdasági miniszter testvérének és sógorának cége „állami szerepvállalás” nélkül vásárolta meg a finn KymiRing versenypályát. Észak-Európa és a Baltikum vezető sport- és szórakoztatóipari központját akarják létrehozni.
Találatok: [369]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>