language

Lapok:

Kulcsszavak:

vendéglátás highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [32]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Jó biznisz volt Scheer Sándornak a magyar Meki megvásárlása

Jelentősen növelte árbevételét és adózott eredményét is a McDonald's Kft., amelyet idén megvásárolt a Garancsi István féle Market Zrt.-ből ismert Scheer Sándor. A MAGYAR MEKI 2018-BAN 33,97 MILLIÁRDOS ÁRBEVÉTELT, ÉS 4,48 MILLIÁRDOS ADÓZOTT EREDMÉNYT KÖNYVELT EL,

Nem lesz egyszerű kibogozni a Vajna-örökséget

Andy Vajna 67 milliárd forintosra becsült vagyona elsősorban média- és filmipari érdekeltségekből, kaszinókból, ingatlanokból, étteremből áll össze. De vajon egyben marad-e a már ma is szerteágazó birodalom, és milyen szerepe lesz a Vajna-cégek jövőjében a feleségének, a közeli munkatársaknak, illetve a NER-nek? Vagyis annak a kormányközeli „közösségnek”, amelyet sok esetben Andy Vajna valójában megtestesített.

Még egy szállodája lett Mészáros Lőrincnek

Még egy szállodával gazdagodott Mészáros Lőrinc szállodalánca, a Hunguest Hotel, legalábbis a következő 10-15 évre, ugyanis üzemeltetheti majd a nyíregyházi Sóstó Resort Spa & Conference Hotelt - ezt adta hírül a Hunguest anyacége, a Konzum Nyrt.

Tiborcz köre versenyez Gerendaival a Kolosy téri piacért

Öt pályázat érkezett a Kolosy téri piac helyén kialakítandó új, gasztronómiai profilú létesítmény üzemeltetésére az óbudai önkormányzathoz – válaszolta az Index kérdésére az Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. Az korábbi információk alapján úgy tűnt, Gerendai Károly lesz a befutó sörcsarnokos ötletével, de most kiderült, hogy komoly konkurenciát kapott a Sziget-alapító: a pályázók közt ott van ugyanis a Tiborcz-közeli vendéglátós nagyhatalom, Erdei Bálint cége, egy másik jelentkező pályázatát pedig a Főzdefeszt csapatával közösen rakták össze.

Vajna Tímea a 300 milliós kölcsönről: Andy adta

Nyilvánosságra került a Mr. Funk és a Beauty Enterprises Hungary Kft. éves beszámolója, így további részletek derültek ki arról, hogy Andy Vajna és feleségének cégei között hogyan oszlanak meg tíz-, sőt, százmilliók. Most az AV Investmentst, a Beauty Enterprisest és a Mr. Funkot összekapcsoló pénzügyi mozgásokat mutatjuk be. Néhány adat ezek közül:

Luxusszállóval gyarapodott Mészáros Lőrinc birodalma

Mészáros Lőrinc gázszerelő érdekeltségébe került Tokaj-Hegyalja egyetlen ötcsillagos szállodája, az Andrássy Rezidencia. Úgy tudjuk, a szálloda dolgozói már tényként kezelik, hogy a miniszterelnök köre vásárolta meg a szálló épületét Tarcalban. A szállodát évek óta üzemeltető Accent Hotels további szerepvállalása azonban még kérdéses.

Visszavonulót fújt a budavári önkormányzat a Zsidai-ügyben

A kormányzati körökben jó kapcsolatokkal rendelkező Zsidai cége megfellebbezte a Nébih nem jogerős határozatát, az önkormányzat állításait pedig hazugságnak nevezte egy közleményében. A helyzet viszont úgy tűnik, nem mérgesedett el tovább, az önkormányzat ugyanis a Hvg.hu kérdésére azt közölte, hogy decemberben egyeztettek a Zsidai-csoporttal, ennek eredményeképpen pedig még tavaly decemberben újra megkötötték a bérleti szerződést, januárban pedig a konyha megkapta a használatbavételi engedélyt is.

A fideszes polgármester elismerte: uniós pénzből épített vadászházban lakik

A 444.hu írt ma arról, hogy Mondok József, Izsák fideszes polgármestere abban a vadászházban lakik, amelyet 2014-ben a településvezető egyik cége, a Mondok Kft. 35 milliós EU-s forrást elnyerve épített. Mondok, izsáki polgármesterként még tagja is volt a helyi pályázati tervezést irányító egyesület bírálóbizottságának. A vadászpanziót ezután nyilvántartásba vették az izsáki önkormányzat honlapján szálláshelyként, de hirdetni ezen kívül nem hirdették sehol. Ennek pedig egyszerű oka van: a polgármester a helyiek szerint beköltözött – írja a lap. Egy január közepi felvételen maga vallja be ezt.

Megint találtunk egy százmilliókból épült, elfuserált tanösvényt

A hatvani és rakamazi balhé után gondoltunk egyet, és felkerekedtünk, hogy megnézzük a 300 millió forintnyi EU-s támogatásból épült Szamosi élményteret. A cél a helyi ökoturisztika fejlesztése és fellendítése volt, de nem nagyon sikerült. A télen-nyáron látogatható épületek zárva vannak, a víz szemetes, de úgy, hogy a polgármester sem tudja, mit kéne tenni vele. A keszegsütő soha nem is üzemelt, a korcsolyapálya is azonnal szétfagyott, és azóta sem rakták rendbe.
Találatok: [32]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>