language

Kulcsszavak:

ítélet/döntés highlight_off
versenyfelügyeleti eljárás (GVH) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

A Gazdasági Versenyhivatal nem látta elég gyanúsnak a Mészáros M1 furcsa győzelmeit

A Gazdasági Versenyhivatal szerint nem voltak konkrét bizonyítékok a cikkünkben, ezért nem valószínűsíthető, hogy a kiírók vagy a Mészáros M1 Kft. jogsértést követett volna el azoknál a közbeszerzéseknél, amelyeket egy szakértő segítségével elemeztünk. Ezért úgy döntöttek, nem indítanak versenyfelügyeleti eljárást. Ugyanerre a sorsra jutott nemrég az Integritás Hatóság egy másik beadványa is, amit a rendőrség és a bíróság utasított el hasonló okokra hivatkozva. Így vélhetően már senki sem fogja érdemben vizsgálni az általunk feltárt korrupciógyanús eseteket.

Bírósági döntés: a GVH-nak foglalkoznia kell Mészárosék kartellgyanús közbeszerzéseivel

A Testnevelési Egyetemhez kapcsolódó közbeszerzéseket tartotta Hajnal Miklós kartellgyanúsnak, és kérvényezte, hogy vizsgálja meg ezeket a GVH. A hatóság ezt elutasította, a bíróság szerint azonban az elutasítás jogszerűtlen volt.

Fellebbez Bige László cége, a Kúriához fordulnak

Szerdán a Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a Bige László érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek cégcsoport azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelmét, most a társaság jelezte, élni fog a fellebbezés jogával, hogy fenntarthassa a termelését - közölte a cégcsoport a Napi.hu-val.

A fideszes médiaholding még az USA-ban is durva piaci szereplő lenne

A Fidesz-közeli Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány a legnagyobb amerikai kiadókhoz mérhető print portfólióval rendelkezik, összesen 408 újságja van.

Százmilliós büntetést kaptak a csaló kútfúrók

Előre megállapodott négy cég, melyik helyen ki nyerheti a közbeszerzést, még szándékosan túlárazott pályázatokkal is segítették egymást.

A GVH engedélyezte Garancsiék cégvásárlását

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt a GaranSec Zrt. közvetlen egyedüli irányításszerzéssel megvalósuló összefonódása a brit tulajdonú G4S Készpénzlogisztikai Kft., a G4S Biztonságtechnikai Zrt., valamint a G4S Holding Kft. felett – olvasható a hatóság közleményében.

Nincs akadálya annak, hogy Garancsi megvegye a G4S-t

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt a GaranSec Zrt. közvetlen egyedüli irányításszerzéssel megvalósuló összefonódása a G4S Készpénzlogisztikai Kft., a G4S Biztonságtechnikai Zrt., valamint a G4S Holding Kft. felett - áll a hivatal közleményében.

Döntött a GVH, Mészároséké lehet a hírhedt Opimus

Mészáros Lőrincék átvehetik a rossz hírű, pillanatnyilag Opimus nevű tőzsdei céget, a GVH szerint bármi káros horizontális vagy vertikális hatás teljesen kizárható, írja az MTI. Mészárosék még az első negyedévben vették meg, a korábban a Fideszhez és az MSZP-hez is közel álló céget, bár maga Lőrinc ezt elsőre igyekezett tagadni.

Hulladékhasznosítók elleni eljárást szüntetett meg a GVH

Megszüntette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt az eljárást, amelyet tavaly szeptemberben indított négy hulladékhasznosító cég ellen a közbeszerzéseken való piacfelosztás és az árak egyeztetése miatt - az erről szóló végzés kedden jelent meg a GVH honlapján.

2,8 milliárdos bírságot osztott ki a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nyolc budapesti transzportbeton gyártó vállalkozással és a Magyar Betonszövetséggel szemben csaknem 3 milliárd forint összegű bírságot szabott ki, mert 2005 és 2007 között az 1000 m3 feletti Budapest-környéki transzportbeton megrendeléseket előre meghatározott kvóta mentén felosztották, valamint közösen meghatározott áron árulták a transzportbetont – derül ki a GVH közleményéből.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>