language

Lapok:

Kulcsszavak:

vesztegetés highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [47]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Baja Ferenc is szerepel Fuzik Zsolt vallomásában - a Táncsics Alapítvány elnöke határozottan cáfolja Fuzik állításait

Fuzik Zsolt vádalku keretében tett gyanúsítotti vallomásában azt állítja, hogy Baja Ferencen, az MSZP pártalapítványának, a Táncsics Alapítványnak a kuratóriumi elnökén keresztül lépett kapcsolatba Molnár Zsolttal – derül ki az atv.hu birtokába jutott vallomásból. Fuzik azt is állítja, Baja Ferenc maga is kért tőle 30 millió forintot. Baja Ferenc az atv.hu-nak kategorikusan cáfolta állítólagos érintettségét. Mint mondta: sem egyetlen forintot, se más kedvezményt nem fogadott el, nem kért és nem kapott Fuziktól, viszont arra büszke, hogy a Fuzik Zsolt nevével fémjelzett cég tevékenységét mindig bírálta, bírálja és bírálni is fogja.

Fuzik Zsolt vallomása szerint összesen 250 millió forintot adott át Tóth Csabának

Vallomása szerint legalább 250 millió forintot adott át Tóth Csabának Fuzik Zsolt, akinek a Győr-Moson-Sopron megyei főügyészégen idén januárban tett vallomása alapján gyanúsíthatták meg korrupciós bűncselekménnyel Horváth Csaba zuglói polgármestert és Tóth Csabát, Zugló országgyűlési képviselőjét – tudta meg az atv.hu. Tóth Csabát többször kerestük, amint reagál, frissítjük cikkünket.

Molnár Zsolt: "ha bármilyen bűncselekményben érintett vagyok, édesanyám hozza majd a bablevest"

Vallomása szerint legalább 250 millió forintot adott át Tóth Csabának Fuzik Zsolt, akinek a Győr-Moson-Sopron megyei főügyészégen idén januárban tett vallomása alapján gyanúsíthatták meg korrupciós bűncselekménnyel Horváth Csaba zuglói polgármestert és Tóth Csabát, Zugló országgyűlési képviselőjét – tudta meg az atv.hu. Információink szerint Fuzik Zsolt vádalku keretében tett vallomásában Molnár Zsolt MSZP-s képviselő neve is elhangzott.

Fordulat a Mol-INA ügyben: visszavonhatják a Hernádi elleni elfogatóparancsot

A Zágráb megyei bíróság szerdán hatályon kívül helyezte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója vizsgálati fogságára vonatkozó, 2018-as döntését - írta a helyi sajtó.

Három év börtönre ítélték a volt rendőr dandártábornokot

Nem jogerősen három év börtönre ítélte Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornokot befolyással üzérkedés miatt pénteken a Fővárosi Törvényszék.

Vádat emeltek a NAV volt osztályvezetője ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt osztályvezetőjével és 9 társával szemben. A NAV volt munkatársát hivatali vesztegetés elfogadásával, költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolja.
Találatok: [47]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>