language

Akták:

Felzárkóztatási pénzek elherdálása (ORÖ) highlight_off

Kulcsszavak:

vesztegetés highlight_off

Felzárkóztatási pénzek elherdálása (ORÖ)

Felzárkóztatási pénzek elherdálása (ORÖ)

2015 januárjában Hadházy Ákos, az LMP korrupciós szakszóvivője komoly vádakat fogalmazott meg az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ) szemben: állítása szerint a cigány munkanélküliek álláshoz jutásának segítésére szánt összegeket az ORÖ felelőtlenül, az eredeti célnak nem megfelelően költötte el. Hadházy később további ügyeket hozott nyilvánosságra, melyben az ORÖ és a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) közösen, az államreform uniós program keretéből költött el látható eredmény nélkül százmilliókat roma felzárkóztatási anyagokra.

A Híd a munka világába foglalkoztatási szövetkezet 2014 márciusában alakult, elnökének pedig Farkas Flóriánt, a szövetkezet konzorciumi vezetője, az ORÖ akkori elnökét választották. A szövetkezet mintegy ötmilliárd forintnyi uniós forrást használhatott fel roma származású munkanélküliek álláshoz segítésére, ebből végül 1,6 milliárdot használt fel. A pénzből - sajtóértesülések szerint - kétszázmillió forintért irodaházat vásároltak a Gellérthegy utcában, valamint tíz használt gépkocsit vettek bérbe fél évre, darabonként közel hárommillió forintért. De beszerzésre kerültek még irodabútorok (bruttó 31 millió) és informatikai eszközök (bruttó 21 millió) is, továbbá 26 millió ment el irodafelújításra, valamint két tanulmány is íródott, az egyik 19, a másik 31 millióért

Hadházy Ákos kijelentlsei nyomán az ORÖ tizenkét képviselője rendkívüli gyűlést hívott össze, hogy kezdeményezzék az önkormányzat gazdálkodásának átvilágítását, ám az ülésen szinte csak a tizenkét összehívó jelent meg, így a gyűlés döntésképtelennek minősült. A képviselők ezután felkeresték a gellérthegy utcai irodaházat, hátha ott több információhoz jutnak a Híd a munka világába szövetkezet pénzügyeiről, ám az irodába nem sikerült bejutniuk. A tisztázatlan költések ügyében Polt Péter legfőbb ügyész 2015 februárjában büntetőeljárást kezdeményezett a Híd a munka világába szövetkezet programjával kapcsolatban, a Fővárosi Főügyészség pedig feljelentés-kiegészítést rendelt el, amivel a NAV bűnügyi nyomozóit bízták meg. 

Ezzel párhuzamosan más büntetőeljárások is folynak a kisebbségi szervezetnél. Hivatali visszaélés miatt hat személyt gyanúsítottak meg, a gyanúsítottak közt van az ORÖ egyik elnökségi tagja is. A szóban forgó eljárás 2016. év elején indult, miután egy januári sajtótájékoztatón a roma önkormányzatban lejátszottak egy hangfelvételt, amelyen elhangzott, hogy Farkas Flórián legalább hat képviselővel kötött féléves időtartamra „munkaszerződést” havi 350 ezer forintos fizetéssel. Farkas cserébe azt várta el, hogy az érintett képviselők az azóta már lemondott elnökkel, Hegedüs Istvánnal szemben politizáljanak. Arra még nem derült fény, hogy milyen forrásból származik a cigány politikusoknak ígért fizetség, illetve hogy közpénzt érint-e. A Romnet cikke szerint október elején több megyében is egyszerre tartottak házkutatást az adónyomozók az ORÖ volt irodáiban. Ezeket többnyire cigány önkormányzati képviselők üzemeltették, egyes esetekben a saját ingatlanjukban. A szabálytalanul működtetett irodákért havi 450 ezer forintot vettek fel a politikusok, ezt az adóhivatal költségvetési csalás miatt folytatott nyomozásban vizsgálja.

A Híd-program ügyében bizonyítottság hiányában hétévnyi nyomozás után 2022. decemberében ért véget az eljárás eredmény nélkül.


Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>

Őrizetbe vették az Országos Roma Önkormányzat elnökét

Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt az ügyészség őrizetbe vette az Országos Roma Önkormányzat elnökét – adta hírül augusztus 31-én, szerda délután a Központi Nyomozó Főügyészség.

Jogerősen elítélték a Országos Roma Önkományzat elnökét

Balogh János meg nem tartott eseményről állíttatott ki számlát. Helyben hagyta a Debreceni Ítélőtábla az első fokon eljáró törvényszék tavaly októberi döntését, amelyben vesztegetés bűntette miatt egy év – két év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte Balogh Jánost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökét.

Jogerős az ORÖ elnökét vesztegetés miatt elmarasztaló ítélet

Helybenhagyta a Balogh Jánosra, az Országos Roma Önkormányzat elnökére első fokon vesztegetés miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetést a Debreceni Ítélőtábla.

Vesztegetés miatt elítélték az Országos Roma Önkormányzat volt elnökét

Jogerősen is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Balogh Jánost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnökét vesztegetés miatt, írja az MTI. A vádirat szerint Balogh 2018. március 24-én Ibrányban találkozott egy rendezvényszervező cég munkatársával, akitől azt kérdezte, hogy megszervezne-e egy rendezvényt az ORÖ részére, melynek költségéről számlát kellene kiállítani.

Vesztegetés miatt is nyomoznak az ORÖ-elnök ügyében

Hosszú hónapok teltek el, de még mindig tart a nyomozás a fideszes Szabó Zsolt államtitkár és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökének, Balogh Jánosnak az ügyében. Mindkét visszásságot munkatársaink tárták fel, a cikkek még kora tavasszal, a Magyar Nemzetben jelentek meg.

Itt a tuti recept: csalj, lopj és hazudj, nem számít, a Fidesz így is beültet a parlamentbe

A kormánypárti listán a legvállalhatatlanabb politikusnak is jut hely.

Visszavont vallomások, nem emlékező tanúk – folytatódott a tárgyalás a Voldemort-ügyben

Három, fontosnak ígérkező tárgyalási napot tartott a Fővárosi Törvényszék a Voldemort-ügyben: a bíróság ismertette a 2015-ös titkos adatgyűjtés eredményeit, elsősorban lehallgatott telefonbeszélgetéseket, és meghallgatta a vádlottak ezzel kapcsolatos nyilatkozatait. Csütörtökön pedig Köpeczi-Bócz Tamás, az EMMI uniós fejlesztésekért felelős, időközben távozott államtitkára válaszolt a szerepével kapcsolatos kérdésekre. Bár a konkrét események és összefüggések körül továbbra is nagy a homály, az biztosnak tűnik, hogy az Ezeregyéjszaka Szociális Szövetkezet ügyében sürgölődő játékosok nem puszta illúziót kergettek, amikor ráhajtottak az 500 milliós projektre.
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>