language

Lapok:

Heti Válasz highlight_off

Kulcsszavak:

vesztegetés highlight_off

Heti Válasz

A Heti Válasz Magyarországon 2001 és 2018 között megjelenő hetilap volt, melyet a budapesti székhelyű Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. adott ki. A kormány 2000. szeptember 19-én kelt rendeletével, 100 millió forint kezdőtőkével létrehozta a Természet- és a Társadalombarát Fejlődésért Közalapítványt (TTFK), amelynek fő feladata egy új politikai hetilap létrehozása volt. Ennek keretében alapította a TTFK a Heti Választ. Első száma 2001. április 13-án jelent meg. Az eladott példányszámot jelentősen megemelte, amikor Orbán Viktor 2002-es országgyűlési választás kampányában - más lapok mellett- a Heti Választ is megemlítette az általa ajánlott sajtótermékek között. A kormányváltás után a közalapítvány állami támogatása jelentősen visszaesett, ezért a kuratórium 2003. január 16-i ülésén döntött a kiadó eladásáról. 2004 áprilisában a Sasliget Tanácsadó Kft vásárolta meg a kiadót 5 millió forintért. 2008. december 16-án a Lantos Csaba érdekeltségébe tartozó addig 25%-os tulajdonrészt birtokló Csemgandó Kft. szerezte meg a lap tulajdonjogát. Az addig 75%-ot birtokló Csák János, Kékessy Dezső és Szabadhegy Péter a szerkesztőbizottság tagjai lettek. 2009. szeptember 2-án a Csemgandó Kft. továbbadta a kiadót az Infocenter.hu Média Befektetési Zrt.-nek, amely 51%-ban Fellegi Tamás médiavállalkozóé, 49%-ban a koppenhágai székhelyű DEFAP Enterprises ApS nevű kockázatitőke-társaságé volt. 2010 májusában, miniszteri kinevezése után Fellegi eladta az Infocenterben lévő tulajdonrészét Stumpf István volt kancelláriaminiszternek és Nyerges Zsoltnak. 2013-tól az Infocenter.hu Média Befektetési Zrt. mellett a MAHIR Magyar Hirdető Zrt. (Simicska Lajos érdekeltsége) is tulajdonosa volt. Miután Simicska megvált médiaérdekeltségeitől, Borókai Gábor főszerkesztő 2018 júniusában bejelentette, hogy a nyomtatott lap kiadása a 2018. júniusi 7-i lapszámmal megszűnik és csak az online-változat folytatódik, augusztusban azonban Borókai lemondott és a valasz.hu oldal frissítése is megszűnt. A Heti Válasz megszűnése után 2 hónapig online formában elérhető volt az válasz.hu honlapon, majd 2018. agusztusa óta a honlap fenntartása is leállt. A lap újságírói Válasz Online néven indítottak új online lapot.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [33]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Elszámoltatás: Verest börtönnel fenyegetik – most megszólal

A Fővárosi Főügyészség öt személlyel szemben nyújtott be vádiratot a 2006-ban kiírt reptéri taxi pályázattal összefüggésben elkövetett vesztegetés, valamint a Budapest Airport Zrt. sérelmére 2006–2010 között elkövetett csalás miatt. Az ügyészség a vádlottak nevét nem közölte – itt viszont kiderül, kik az érintettek. Sőt, a legismertebb szereplőt szóra is bírtuk!

Vizoviczki-ügy: Több mint 300 bűncselekmény a vád

Megkezdődött Vizoviczki László és 32 társa ellen a vendéglátó-ipari tevékenységgel összefüggésben elkövetett költségvetési csalás vádja miatti büntetőper a Fővárosi Törvényszéken szerdán. Az elsőrendű vádlott és társainak többsége tagadta bűnösségét, de voltak, akik részben elismerték bűnösségüket.

Hernádi Zsolt: senkinek sem kívánom azt a félórát!

Május 26-án a Fővárosi Törvényszék megszüntette az eljárást Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató ellen a nemzetközi kapcsolatban elkövetett hivatali vesztegetés bűntette miatt indított büntetőperben hétfőn első fokon, a jelentős kárt okozó csalás és a különösen jelentős vagyoni hátrány okozása miatti vád alól pedig felmentette.

Újabb rendőrök kerültek célkeresztbe a Vizoviczki-ügyben

Újabb rendőrök kerültek célkeresztbe Vizoviczki László vállalkozó ügyében: a péntekeken őrizetbe vett O. Péter és a héten kihallgatott S. Péter is kaphatott csúszópénzt az éjszaka császárának is nevezett nagyvállalkozó szórakozóegységeinek zavartalan működése érdekében.

„Levágtuk a sárkány fejét”

Azokat juttattuk rács mögé, akik az elmúlt húsz évben a legtöbb erkölcsi és anyagi kárt okozták Magyarországnak - mondja Portik Tamás és Vizoviczki László elfogásáról Pintér Sándor belügyminiszter.

Budai: Sukoró és a HM-es korrupciós ügyek is bírósági szakban vannak

Jelenleg hét olyan ügy van - illetve már volt - bírósági szakaszban, amelyben az elszámoltatási kormánybiztos vizsgálódott, és tett feljelentést; ezek között van például a sukorói telekcsere és a honvédelmi minisztériumi (HM) ingatlanok ügye - tájékoztatta az MTI-t Budai Gyula, akinek augusztus 31-ével ér véget elszámoltatási kormánybiztosi megbízatása.

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.

Gazprom kontra Heti Válasz: Nincs érdemi cáfolat

A Gazprom orosz gázipari vállalat csupán az állítólagos korrupciós tevékenységet követően került kapcsolatba a két ciprusi vállalattal, így semmilyen felelősség nem terheli a társaságok által korábban végrehajtott cselekedetekért - tájékoztatta a Gazprom csütörtökön az MTI-t, cáfolva a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent információt. A Heti Válasz szerint a Gazprom közleménye nem áll ellentétben a lap állításaival, sőt megerősíti azokat.

Megdőlt a Mol-vezér elleni horvát vád!

Bár a zágrábi ügyészség váltig állítja, hogy Hernádi Zsolt két ciprusi társaságon keresztül megvesztegette Ivo Sanader volt horvát kormányfőt, a honlap utcára kerülő Heti Válasz bebizonyítja: a limasszoli „kenőcégeket” az orosz Gazprom ellenőrzi. Ezzel megdőlt a Mol-vezér elleni vád.
Találatok: [33]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>