language

Kulcsszavak:

jegyző highlight_off
vesztegetés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [26]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

A balmazújvárosi vesztegetési ügy utóélete: Kegyelmesék ötmilliója

Egy klasszikus és minden lényegi elemében feltárt vesztegetési ügy egyik kulcsfigurájának éppen egy éve sikerül elkerülnie a harmadfokon is jóváhagyott börtönbüntetését. A másik fő alak, a fideszes országgyűlési képviselő memóriafrissülésének bizonyítékára pedig nemrég bukkantunk rá. A tavaly áprilisi jogerős ítélet után harmadfokon a Kúria is bűnösnek mondta ki Balmaz­újváros volt jegyzőjét, volt polgármesterét hivatali vesztegetés és kötelességszegés miatt. Veres Margit mégsem vonult börtönbe 5 évi büntetését letölteni azután sem, hogy felülvizsgálati kérelmét a legfőbb bírói fórum elutasította. Igaz, Áder János még Veres kegyelmi kérvényén töpreng – és valóban komoly dilemma lehet, hogy köztársasági elnökként szembemenjen-e három egybehangzó bírói ítélettel. Amíg Áder morfondírozik, addig Veres a másik kegyelmező, az igazságügyi miniszter által adható büntetéselhalasztási engedményt élvezi.

Vesztegetés elfogadása miatt első fokon elítélték Balmazújváros polgármesterét

2012. december 21-én a balmazújvárosi képviselőtestület az akkori polgármester és országgyűlési képviselő, Tiba István előterjesztése alapján 180 millió forint hozzájárulást szavazott meg a város legnagyobb magánvállalkozója, K. Sándor sport- és rendezvénycsarnokának támogatására. Ugyanaznap este a vállalkozó 5 millió forintot adott át a város akkori jegyzőjének. Dr. Veres Margit abból kivett magának 450 ezer forintot, a többit átadta Tibának. A bíróság Verest és a kenőpénzt fizető vállalkozót elítélte, Tiba szerepét nem vizsgálták az ügyben.

Felfüggesztett börtön a balmazújvárosi polgármesternek

Hivatali vesztegetés miatt öt év próbaidőre felfüggesztett két év börtönbüntetésre ítélte Veres Margit balmazújvárosi polgármestert kedden a Debreceni Törvényszék. Az ítélet nem jogerős. A párton kívüli, korábban fideszes városvezetőt a bíróság vezető beosztású hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt találta bűnösnek. Veres még a város jegyzőjeként közreműködött abban, hogy egy vállalkozó a helyi kézilabdacsarnok építésére az önkormányzat költségvetéséből 180 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapjon. A két fél találkozóit azonban lehallgatták, a bíróság a hangfelvételeket bizonyítékként használta fel.

Ártatlannak mondta magát Veres Margit az utolsó szó jogán

Letöltendő börtön- és pénzbüntetést kért az ügyész perbeszédében Veres Margit elsőrendű és K.S. másodrendű vádlottra is kedden, a Debreceni Törvényszéken, a hivatali vesztegetés miatt zajló per utolsó napján; emellett Balmazújváros egykori jegyzője és jelenlegi polgármestere esetén mintegy 3,3 millió forint vagyonelkobzást és közügyektől való eltiltást is indítványozott.

Újraindul a korrupciós per arról, hogy miért volt „500 ezer forint a fagyi” a Belvárosban

Elölről kezdődik az a büntetőper, amelyben az V. kerület korábbi jegyzőjét és két helyi vállalkozót vádolt meg az ügyészség vesztegetéssel kapcsolatos bűncselekményekkel. Tavaly júniusban a Fővárosi Törvényszék még felmentette mindhárom férfit, de a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla múlt csütörtökön hatályon kívül helyezte azt az ítéletet. A per így visszakerül a Fővárosi Törvényszékre, és ismét elsőfokon zajlik majd.

Ilyen az, amikor egy korrupciós per első- és másodrendű vádlottja újabb üzletet köt

Egy dél-alföldi kisváros úgy dönt, hogy a fürdőturizmus révén fog kitörni a jelentéktelenségből. Az ötlet nem túl eredeti – ráadásul a fürdőfejlesztések eddigi útját is inkább projektek hullái mutatják, és még a konkurencia is elég erős a környéken. Kockázatok ide vagy oda, a tenni akarást felsőbb helyről is méltányolják.

Nem nyomoznak Rogán után

Ebből az ügyből senki nem jöhet ki jól, hiszen a nyomozás elrendeléséről nem szokás értesíteni a nyilvánosságot, hisz így az érintettek is felkészülhetnek rá - vélte lapunknak Magyar Gábor miután a Népszava úgy értesült, az ügyészség nem indít nyomozást Rogán Antal korrupciós ügyében. Az ügyvéd szerint ugyanakkor "senki nem gondolhatja, hogy Nemzeti Együttműködés Rendszerében dolgozó ügyészség rossz döntést hozhat".

„Laci bácsi elintézte” - így vesztegette meg Rogán jegyzőjét Vizoviczki a koronatanú szerint

Varga István Vizoviczki László biztonsági főnöke volt, az volt a feladata, hogy kapcsolatot tartson a lefizetett rendőrökkel, és hordja nekik a kenőpénzeket. Vizoviczki 2012. május 31-i letartóztatása után Varga volt az, akit az ügyészségnek sikerült maga mellé állítania: hónapokon át szinte naponta vallatták, és az ő majd 600 oldalas gyanúsítotti vallomására alapozták a Vizoviczki és társai ellen felhozott vádakat.

Vádat emeltek a lebukott belvárosi jegyző ellen

Vádat emelt hivatali visszaélés miatt a belvárosi önkormányzat egykori jegyzője, Rónaszéki László ellen a Központi Nyomozó Főügyészség. Mint lapunk korábban megírta, a nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése nyomán indult.
Találatok: [26]  Oldalak:   1 2 3   >  >>