language

Helyek:

Kulcsszavak:

vesztegetés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>

Az ügyészség szerint Lagzi Lajcsi 25 évig lopta az áramot

Galambos Lajost azzal vádolják, hogy összesen 50 millió forint értékben lopott áramot, gázt és vizet. Rajta kívül az ügyben még tíz embert vádolnak, köztük a feleségét is. Mellettük vádlott még négy tulajdonostársuk és több közműszolgáltató ellenőre is, mert kenőpénzeket fogadtak el.

Wieszt kilép, de marad

Nemcsak felfüggesztette párttagságát a korrupciógyanús ügybe keveredett szocialista Wieszt János, hanem kilép a Fővárosi Közgyűlés és a XI. kerületi képviselő-testület MSZP-frakciójából is. Önkormányzati képviselői mandátumáról és az általa viselt tisztségekről ugyanakkor nem mond le.

Sikkasztott az edzőtábor volt vezetője

A Tatai Edzőtábor volt vezetőjét, Orbán Istvánt 50 millió forintot meghaladó összegű károkozással, vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel, sikkasztással és csalással vádolja a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség - közölte a szervezet sajtószóvivője hétfőn.

Számviteli bűncselekmény gyanúja Tatán

A számvitel rendje megsértésének bűncselekménye gyanújában nyomoz a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrkapitányság a Tatai Honvéd Atlétikai Club (THAC) sportlétesítményének eladása, illetve a klub létesítményeinek felújítása ügyében – mondta el a Magyar Hírlapnak Miskolczi Ivett, a megyei főügyészség szóvivője.

Összejátszottak az MSZP-s igazgatóval?

Lázár Ottó létesítményvezető-helyettest és Horváth Noémi gazdasági vezetőt is gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Orbán István, a Komárom-Esztergom megyei MSZP volt alelnöke, a tatai edzőtábor korábbi igazgatójának ügyében.

Vádemelés ötvenkétmilliós károkozás miatt

Ötvenkétmillió forintos károkozás: hűtlen kezelés, ötrendbeli vesztegetés, háromrendbeli sikkasztás és egyrendbeli csalás megalapozott gyanúja miatt vádemelést javasolt tegnap Orbán István, a tatai edzőtábor volt MSZP-s igazgatója a város lemondott önkormányzati képviselője ügyében indított nyomozás lezárásaként a rendőrség.

Új tételek Orbán István számláján?

A nyomozás során felmerült a gyanú, hogy a tatai edzőtábor területén tartott rendezvényekért, terembérletért, sportesemények szervezéséért, táborozásokért a megrendelők kevesebbet fizettek, mint az elvárható lett volna – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Miskolczi Ivett, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtószóvivője az Orbán István elleni eljárás állásáról.

Lefoglalhatják az exszocialista vezér vagyonát

A Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) jogi képviselője kezdeményezte a nyomozó hatóságnál Orbán István, a tatai edzőtábor volt igazgatója, és Komárom-Esztergom megyei MSZP korábbi alelnöke vagyonának zár alá vételét, a polgári jogi igény biztosítására – tudtuk meg.
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>