language

Lapok:

Személyek:

Vida Ildikó highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Vida Ildikó

Vida Ildikó (Kisújszállás, 1964. március 5. –) magyar jogász és kormányzati tisztviselő. 2010–2015 között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, majd 2017-től a Közgép Zrt. elnöke. 

 

Forrás: Wikipedia 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Horváth: változásokra van szükség a NAV-nál

Nem azért megy el a dolgozók többsége a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, mert nincs megelégedve a fizetésével, ez a munkaerő elvándorlás 2007-ben kezdődött, és azóta is tart - ezt Horváth András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az adóhivatal volt dolgozója szerint 2007-ig stabil volt az adóhivatal, az akkori személycserék miatt viszont elindult egy fluktuáció, Vida Ildikó megörökölte ezt a helyzetet, de semmit sem tett ennek megváltoztatására.

Gőgös: Vida nem akart Lázár felügyelete alá kerülni

A kormányhivatalok szervezetébe integrálják az adóhatóságot – állította a szocialista Gőgös Zoltán az ATV Start című műsorában a rendelkezésére álló információk alapján. Vida Ildikó leköszönt NAV elnök felmondólevele is arra utal, hogy a kormány teljesen átalakítja az adóhatóság struktúráját, ahogyan Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter is beszédes részletekkel szolgált a témában két héttel ezelőtti Kormányinfón.

Vida: Ha felállnék, azzal beismerném a vádakat

Már tavaly novemberben megfogalmazódott a nyilvánosság fórumain, hogy a kitiltási botrány miatt a magyar kormány miért nem mondatja le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét. Kormánytagok rendre megvédték Vida Ildikót, míg végül ma kiderült: már két hónapja benyújtotta a lemondását. Ütős mondatok Vidától és Vidáról.

„Orbán téved, Ildikó nem távozik magától”

Az „ezermilliárdos áfacsalás” másfél évig nem tudta megingatni a NAV elnökének pozícióját, az Orbán-Simicska háború viszont őt is elérheti. Önként azonban nem fog távozni, vélekedett lapunknak egy Simicska Lajos környezetéhez tartozó forrás.

DK: Németh Zsolt számoljon be, kiket tiltottak ki az USA-ból

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés külügyi bizottságának összehívását kezdeményezi, hogy a testületet vezető Németh Zsolt (Fidesz) ott számoljon be arról, ki az a négy vagy öt ember, akit tudomása szerint kitiltottak az Egyesült Államokból - közölte Kerék-Bárczy Szabolcs szombaton az MTI-vel.

Nem volt diplomata-útlevele Habonynak

Habony Árpád, Vida Ildikó és Heim Péter nem rendelkezik diplomata-útlevéllel, Giró-Szász Andrásnak pedig 2014 végéig volt érvényes útlevele – ez derül ki abból a nyilatkozatból, amit az LMP közérdekű adatigénylésével kapcsolatos jogerős bírósági ítélet nyomán küldött meg a párt részére a Külügyminisztérium.

Horváth: még 2 vagy 3 NAV-os van a kitiltottak között

Vida Ildikó beváltotta fenyegetését, kivizsgálta saját magát – ezt Horváth András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy befejeződött a NAV kivizsgálása.
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>