language

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Személyek:

Vilmányi Ágnes highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Szembesítésözön a Hunvald-perben

Az egyik tanú szerint az MSZP-s expolgármester is kapott százmillió forint kenőpénzt, de a koronatanú cáfolta az állítást

Reprezentációs összegek

Többször is ellentmondásba került a Hunvald-ügy tegnapi tárgyalásán a vádban szereplő ingatatlanok eladásában segédkező ügyvédi iroda korábbi munkatársa. A tanúként beidézett Kiss Viktor olyan „reprezentációs összegekről” beszélt, amellyel megemelték a bérházak vételárát, de ez a pénz elvileg az ingatlanosoknál landolt volna, sikerdíjként.

Folytatódik Hunvaldék büntetőpere - Verókra is, terézvárosi párttársaira is börtönbüntetést kért a főügyész

Az erzsébetvárosi ingatlancsalási perben már a héten újabb részletek láthatnak napvilágot, mivel Hunvald György és társai ügyében folytatódik a büntetőper. A Fővárosi Bíróság decemberre tűzte ki a VI. kerületi hűtlen kezelés ügyében Verók István volt szocialista polgármester és társai ügyében a büntetőper első tárgyalását.
Találatok: [3]  Oldalak:   1