language

Intézmények:

Külgazdasági és Külügyminisztérium highlight_off
VisaWorld-Center Szolgáltató Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Tarsoly Csaba szerint Szijjártó kereste meg a moszkvai vízumgyár ötletével

Folytatta szokását Tarsoly Csaba, és újabb, a sajtóban éppen futó üggyel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a Quaestor-ügy bírósági tárgyalásán. Most a moszkvai vízumgyárról beszélt, amiről másfél hete jelent meg az Indexen egy cikksorozat. Ebből kiderült többek között, hogy a Quaestor és Tarsoly Csaba bizalmasa, Kiss Szilárd cége – a Monte Tokaj Kft. – közös orosz projektjeként működő VisaWorld Center ezrével bocsátotta ki a schengeni vízumokat bármiféle ellenőrzés nélkül, mielőtt a Quaestor 2014-ben átvette volna ezt az üzletet.

Súlyos visszaélések voltak a moszkvai magyar konzulátuson

Több ezer schengeni vízumot adtak ki a moszkvai magyar nagykövetség konzuli osztályán olyan orosz állampolgároknak, akikről valójában azt se tudták, kicsodák, az oroszok feltüntetett úti célja kamu volt.

Furcsán folyt bele magyarország az orosz gigaüzletbe

Óriási üzlet lehet a schengeni vízumok kiadása Oroszországban, hiszen milliós számban igénylik a beutazási engedélyt. A magyar konzulátusok más tagországokhoz képest nagyon kevés vízumot állítanak ki, és azt is körüllengte már korábban a korrupció gyanúja. A magyar külügy lényegében mégis olyanokra bízta az üzletet, akiktől éppen hogy meg kellett volna szabadulnia a kiszervezéssel.

Összeérnek a Quaestor-botrány szálai

A Quaestor-csoport ingatlanait kezelő cégnél Tarsoly Csaba feleségét Orgován Béla váltotta fel az ügyvezetői poszton, de az egykori közmunkás ma is vezérigazgató a Questor anyacégénél. Kiderült, az előzetes letartóztatásba helyezett Tarsoly diplomata útlevelét alig két napja vonta vissza Szijjártó Péter külügyminiszter, aki a miniszterelnök februári - az eddig közöltnél korábbi - utasítására vette ki a közpénzeket a cégből. Orbán Viktor csütörtökre tájékoztatást ígért arról, milyen állami pénzek lehetnek még a Quaestornál és más brókercégeknél. Polt Péter az emberi jogokkal magyarázta, hogy nem hallgatták ki korábban a Quaestor-vezért. A szappanopera-szerű történet szálai összeérnek: Orbánhoz, illetve a Fideszhez vezetnek.

Botrány Moszkvában: előzetesben a különös magyar diplomat

Egy jelenleg előzetes letartóztatásban lévő volt magyar agrárdiplomata orosz felesége a résztulajdonosa a moszkvai magyar vízumközpontnak. Kiss Szilárd Miklós kapcsolatrendszere meglepően magasra is elért.
Találatok: [5]  Oldalak:   1