language

Kulcsszavak:

mezőgazdaság highlight_off

Akták:

Visszaélés a földpályázatoknál highlight_off

Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége által támogatott programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és volt tsz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre", illetve, hogy "az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig".

 

 

Ángyán József lemondása óta a média rendszeresen beszámol a földhaszonbérleti pályázatok körüli anomáliákról, a Professzorok Batthyány Köre pedig a miniszterelnökhöz írt nyílt levelében hívta fel a figyelmet az aggályos földpályázati gyakorlatra. A kormánypárti politikusok szerint a föld pályázatok körül viták ugyan vannak, visszaélések azonban nincsenek.

Az Ángyán-jelentések az alábbi linkenolvashatóak.

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [466]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Zala megyében is a csókosok jutottak jelentős állami földterületekhez – itt a legújabb Ángyán-jelentés

Az eladott állami földek nagy része licitálás nélkül, kikiáltási áron került a nyertesekhez a Zala megyei földosztások során is – írja Ángyán József a legújabb jelentésében. Orbán Viktor egykori vidékfejlesztési államtitkára megyénként dolgozta fel a 2015-2016-os földeladások részleteit. Ezekből az Átlátszó által is közölt írásokból kiderül, hogy többnyire nem a mezőgazdaságból élő kisebb gazdaságok, hanem a politikai elittel jó kapcsolatot ápoló, gazdálkodási tapasztalat nélküli cégek és magánszemélyek jártak jól a földosztásoknál. Ángyán professzor februárban közzétett jelentésével az ország teljes területének a földértékesítéseit feldolgozta, és hamarosan összefoglaló jelentésben zárja majd le hatéves kutatómunkáját.

A Kúrián is győzött Kishantos és a Greenpeace a magyar állam ellen

„Győztünk!” – ismételte sírva a telefonjába a Kúria lépcsőin a kishantosi biogazdaság (Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft.) vezetője, miután a Kúria úgy döntött, nem kell megfizetniük az államnak több mint 15 millió forint költséget. Ezt egy őrző-védő cég megbízása miatt kérte volna a kishantosiaktól az állam, a biogazdaság korábban bérelt földjeinek elvételét követő tüntetések miatt. A keresetet első, majd másodfokon is elutasította a bíróság, és a kishantosiaknak adott igazat, de a Magyar Állam felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához.

Mészáros Lőrinc vejének üzlettársa is jól járt a Vas megyei földeladásoknál – itt a legújabb Ángyán-jelentés

A második Orbán-kormány egykori vidékfejlesztési államtitkára, dr. Ángyán József ötödik éve teszi közzé megyénkénti tanulmányait a 2015-2016-os földprivatizáció szerinte korrupciógyanús gyakorlatáról. Ángyán mostanra az utolsó előtti egység, Vas megye adatainak a feldolgozásával is elkészült. A legfrissebb tanulmányból kiderül: a kis, családi gazdaságok helyett itt is sokszor csak a földárverések idejére agrárvállalkozóként bejelentkező mérlegképes könyvelő, könyvvizsgáló, testnevelő tanár, sportmenedzser, ingatlanos nagyvállalkozó, műszaki informatikus, gépjármű javító/-karbantartó, vasárú/ruházati kis- és nagykereskedő, fogtechnikus és panziótulajdonos jutott földekhez.

Ángyán József újabb jelentése: Hevesben bankár és szállodai menedzser is földbirtokos lett

Heves megyében az öt évvel ezelőtti földárveréseken a területek több mint fele kilenc nagy érdekeltséghez került. A nyertesek között bankár, ügyész és szállodai menedzser is akadt.

Kishantos és a Greenpeace jogerősen pert nyert a magyar állammal szemben

Budapest, 2020. október 8. – A Fővárosi Törvényszék jogerős döntése alapján Kishantos és a Greenpeace Magyarország ma pert nyert a magyar állammal szemben. A mai döntés megerősítette a Pesti Központi Kerületi bíróság korábbi ítéletet, mely elutasította a magyar állam keresetét, és kimondta, hogy a magyar állam által felhozott vádak megalapozatlanok. [1] A magyar biogazdálkodás fellegvárának számító kishantosi ökogazdaság kálváriája 2013-ban indult, amikor egy jogszabályokat sértő eljárás során a gazdaság elveszítette a földjeit. A ma véget ért peres eljárás öt éven át zajlott, ebből négy évig halasztották. A perben a magyar állam valótlan vádak alapján 14 millió forintot és ennek kamatait akarta megfizettetni a Kishantosi Vidékfejlesztési Központtal és az őket támogató Greenpeace Magyarországgal.

Újabb Ángyán jelentés: Békés megyében a látszatra sem adtak, politikusok vásárolták a földeket

Békés megyében több esetben nem strómanokkal vásároltatták meg az árverésre kiírt földeket, hanem Fidesz és MAGOSZ tagok vitték a jó minőségű területeket. Ángyán József újabb földjelentése.

Most még nem vehetnek a cégek termőföldet, de ez a jövőben változhat

A kormány jogi személyiséget adna a családi gazdaságoknak. Most még csak magánszemélyek vásárolhatnak földet, de ez hamarosan megváltozhat.

Földforgalmi nonszensz: a Fidesz szerint annyit ér a föld, amennyi termést ad

Az ország egyik legnagyobb agrárvállalkozója szerint a nemrég elfogadott földforgalmi törvénnyel a balatonfelvidéki borászok kaszálhatnak majd nagyot.

Mészáros Lőrinc ott liheg Csányi Sándor nyakában

Egy cég alá szervezte agrárérdekeltségeit a Mészáros család. Ha a nemrég megszerzett Mezort csoportot is beszervezik, akkor elérik Csányi Sándor harmincezer hektáros birtokának méretét.
Találatok: [466]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>