language

Helyek:

Komárom-Esztergom megye highlight_off

Személyek:

Völner Pál highlight_off

Völner Pál

Völner Pál (1962 – ) jogász végzettségű magyar politikus. Korábban az APEH-nál, 1988-90-ig pedig az Eternit Vállalatnál dolgozott jogtanácsosként. A Fidesz Komárom-Esztergom megyei szervezetének 2006-tól, az esztergomi szervezetnek pedig 2015-től elnöke. 2010 májusában lett országgyűlési képviselő, majd a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára. 2015 októberétől lemondásáig (2021) az Igazságügyi Minisztérium (IM) államtitkára volt.

Völner Pál neve felmerült a Pegasus-ügy kapcsán is, amikor Varga Judit azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a megfigyelések engedélyezését Völner írta alá. Azonban a nagyobb médiafigyelmet a Völner-Schadl ügyként ismert korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt folyó eljárás kapta. Az ügy alapja, hogy Völner Pál és Schadl György egymás közt korrupciós kapcsolatot alakított ki, és Völner legalább 83 millió forintnak megfelelő készpénzt vett át 2018 és 2021 között Schadltől. A vád szerint ezért cserébe Völner azokat nevezte ki önálló bírósági végrehajtónak, akikkel előzetesen megállapodott Schadl György. Ebben az időszakban ugyan Vízkelety Mariann írta alá a kinevezéseket, a tanúvallomások azonban egyértelműen arra utalnak, hogy Völner nagyobb befolyással rendelkezett a kinevezéseket illetően.

A Legfőbb Ügyészség 2021 decemberében hivatali vesztegetés gyanúja miatt kezdeményezte Völner mentelmi jogának felfüggesztését, nem sokkal utána lemondott hivatali tisztségéről. Az ügyben másodrendű vádlott, és szabadlábon védekezhet.

A nyilvánosságra került 1734 oldalas nyomozati anyag alapján felmerült továbbá az is, hogy Völner kihasználta Schadl egyetemi kapcsolatait, és a lehallgatási jegyzőkönyv szerint többször is kérte, hogy járjon közben rokonának vizsgája kapcsán  a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

A Völner-Schadl-ügy állása: a „patrónusok” megússzák, a biznisz megy tovább

Miközben két héttel a büntetőper indulása előtt látványosan szivárognak ki Schadl György csúcsvégrehajtó és Völner Pál volt igazságügyi államtitkár korrupciós ügyének részletei, a rendszer tisztulásának semmi jele. A végrehajtók menesztése-kinevezése ma sem átlátható.

Szíjj Lászlónak kell a Komárom-Esztergom megye Mészáros Lőrinceként emlegetett vállalkozó cége

A Horseradish Kft. az évi 20 milliárdos bevételű Dömper-csoport eddigi tulajdonosának neve a Völner-botrányban is felbukkant.

Egyre többen láthatók a Schadl-ügy miniszterekig mutató "szívességek" láncolatában

Alighogy lelepleződött a végrehajtói kar elnökének miniszterekig érő hálózata, Orbán Viktor máris gondoskodott róla, hogy még közelebb kerüljön hozzá annak az évi több százmilliárd forintnyi követelésnek a felügyelete, amelyet a végrehajtók szednek be az adósoktól.

Pár év alatt megötszörözte forgalmát egy Völnerrel kapcsolatba hozott cég

Több cég neve is felmerült Völner Pál államtitkár és Schadl György volt végrehajtói kari elnök összesen sok százmilliós vesztegetési ügyében.

Megtaláltuk Völner Pál „Mészáros Lőrincét” – most nyert 220 milliárdos gigaprojektet az államtól

Ilyen tényleg nincs, és mégis van: kilométerenként bő 14 milliárd forintos rekordáron készül gyorsforgalmi utat építeni az államnak az a Dömper Kft. vezette konzorcium, melynek főalakja – mint alább bizonyítjuk – alaposan „összedrótozta” magát Völner Pál családjával. Abronits Róbertről van szó, akit anno Kóka János SZDSZ-es gazdasági miniszter tett híressé – hogy végül a korrupcióval most meggyanúsított fideszes (ex)államtitkár árnyékában váljon a NER második számú útépítőjévé.

A temetkezési cég dolgozói kampányolnak a Fidesznek Esztergomban

Most Esztergomban merült fel a gyanúja annak, hogy egy önkormányzati tulajdonú cég dolgozói vesznek részt a helyi fideszes jelölt kampányában. A Civilhetes portál ugyanis arról írt, az Esztergomi Kegyeleti Kft. munkatársai Völner Pál igazságügyi államtitkárnak gyűjtenek aláírásokat a városban. A cikk szerint az esztergomi kórház előtt és a buszpályaudvaron szólították meg az embereket a cég dolgozói munkaidőben, támogatói aláírást kérve a Fidesznek.

Sok a panasz, de akkor is a Kölyök Kft. eteti a gyerekeket Komáromban

Komáromban 2013-ban átalakították az évek óta jól működő közétkeztetési rendszert. Idén további intézmények ellátását bízták a 2 évvel ezelőtti pályázaton nyertes cégre, ami átvette a korábban a város által foglalkoztatott konyhai dolgozókat, ők azonban a második munkanapjukon felmondtak az ételek nem megfelelő minősége miatt. A polgármesterhez intézett kérdéseinkre a helyi FIDESZ-frakció válaszolt.
Találatok: [7]  Oldalak:   1