language

Kulcsszavak:

mulasztás highlight_off

Lapok:

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Így tartaná távol magától a Quaestor-botrányt a Fidesz

Ne Quaestor-, hanem brókerbotrányról beszéljenek, dicsérjék a pénzügyi felügyeletet, idézzenek Lázár Jánostól – így igazította el a kormánypárti képviselőket a VS információi szerint Rogán Antal a Fidesz hétfői frakcióülésén.

A brókerbotrány vizsgálatát egyelőre megkerülték a felügyelet vezetői

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának meghívására sem a Bajnai-, sem az Orbán-kormány idején kinevezett PSZÁF-elnök nem ment el. A pénzügyminiszterek közül is csak a szocialista Veres János vett részt a testület ülésén.

Buda-Cash: Az MNB szerint alaptalanok az ellenzék vádjai

A Magyar Nemzeti Bank szerint a közvélemény megtévesztésére alkalmasak egyes ellenzéki politikusok kijelentései, amelyek a Buda-Cash Brókerház Zrt. és a DRB bankcsoport tevékenységére, a jegybanki kártalanításra, illetve a felügyeleti ellenőrzésekre vonatkoznak.

VISSZAADJÁK A PARLAGFŰIRTÁS MÁSRA KÖLTÖTT SZÁZMILLIÓIT

Összesen egymilliárd forintot dobtak össze az adózók az allergén növény irtására 2009-ben, de a minisztérium ennek nagyobb részét másra fordította. Most pályázati formában adnák vissza a parlagfű-mentesítéssel foglalkozó civil szervezeteknek.

HOSSZAN SOROLTA A NAV, MIÉRT REMÉNYTELEN AZ ÁFACSALÁS ELLENI KÜZDELEM

Úgy tűnik, az adóhivatal is évek óta ismeri a láncolatos áfacsalásokat, csak hiába próbálták megfékezni, nem sikerült. A Horváth András exrevizor vádjaira válaszul készített NAV-jelentés számos okot ad erre, köztük azt is, kevés a pénz, így nincs elég képzett ellenőr. Végiglapoztuk a NAV 6 kilós jelentését.

SEMJÉN NEM TUDJA, KIKET TILTOTTAK KI; A CIVILEK VIZSGÁLÓDNÁNAK

A miniszterelnök-helyettes állítja: a kormány nem ismeri a kitiltottak névsorát. Emellett a Transparency International és a K-Monitor felszólítja Vida Ildikót, a NAV elnökét: független kivizsgálást kérjen az ügyben. Szerintük az illetékesek az ügy elmaszatolásával vannak elfoglalva és nem annak felderítésével.

NVSZ: „VIDA ILDIKÓNAK NINCS ÜGYE”

A hazai korrupcióellenes hatóság nem vizsgálja az Egyesült Államokból kitiltott NAV-elnök ellen felhozott vádakat, annak ellenére, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak időről időre ellenőriznie kell az adóhatóság vezetőjét is.
Találatok: [10]  Oldalak:   1