language

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off

Lapok:

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [70]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Az MDF utódpártja félmilliárdos támogatással is veszteséges

Kevesen szavaztak rá, ám a JESZ-re átkeresztelt párt így is jelentős állami pénzből gazdálkodhatott tavaly. Más bevétele nem is volt, de így sem tudott legalább nullszaldós gazdálkodást folytatni.

Homályban maradhat, kik trükköznek az EU-pénzekkel

Csak tavaly nyolc gyanús ügyet talált Magyarországon az Európai Csalás Elleni Hivatal, vagyis az OLAF. Hatnál a kormány is elismerte, hogy valami nem stimmelt az EU-s pénzek felhasználásánál. Az uniós hivatal azonban soha nem közöl konkrétumokat, az állam pedig nem töri magát, hogy elárulja, kik hogyan éltek vissza az uniós pénzekkel. Nem csoda: a Közgép, az Elios és a Belváros is érintett lehet OLAF-vizsgálatban.

A kormány igazoltnak látja a fellépését a Norvég Civil Alap ügyében

Több szervezet megszűnt, vagy kisebb szabálytalanságot talált a működésében a Kehi. Az nem derült ki, hogy ezeknek a fejleményeknek köze van-e ahhoz, hogy norvég civil támogatásokra kormányzati össztűz zúdult.

Lázár kimondta: Simicska a jövőben biztos nem kap ennyi pénzt

Lázár János a kormányszóvivői tájékoztatón bejelentette, hogy a kormány jövő héten átnézi a legnagyobb földbirtokosok támogatási szerződéseit. Hozzátette: a támogatások 75 százaléka került a birtokosok 5 százalékához, ezt a kormány nyilvánosságra is hozta nemrég. A kormány célja, hogy a jövőben ez ne így legyen.

A felcsúti kisvasút semmi az EU-t kopasztó régi trükkökhöz képest

Nem csak felcsúti vasúttal próbáltunk már bűvészkedni a számokkal az EU felé, folyamatosan próbálunk trükközni a támogatások elnyeréséért. Az ok gyakran a pénzhiány – van olyan fideszes vezető, aki ezt nem is tagadta korábban. Visszafizetni eddig kevés pénzt kellett, extrém példák pedig máshol is vannak a régióban.
Találatok: [70]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>