language

Intézmények:

Személyek:

Weiszenberger László highlight_off

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [52]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Zuschlag a Fidesz mellett szállt be a kampányba

Újra beszállt a választási kampányba Zuschlag János, aki tavalyi szabadulása óta folyamatosan támadja volt szocialista párttársait. Most egy helyi lapban érvelt a kiskunhalasi baloldal ellen azt hangsúlyozva, hogy jót tenne a városnak, ha kormánypárti polgármestere lenne. Az interjú megjelentetése ellen tiltakozva lemondott a hetilap főszerkesztő-helyettese, a baloldal pedig pereket helyezett kilátásba.

Alakul a szocialista börtönválogatott

Kémkedés, az ország nemzetbiztonsági érdekeinek veszélyeztetése, állami földterületekkel és az önkormányzati vagyonnal való visszaélések, békés demonstrálók megveretése, korrupció – büntetőjogi szempontból így írható le a Gyurcsány Ferenc vezette kormányok működése.

Weiszenberger bevonult a börtönbe

Képviselőtársa után Weiszenberger László volt szocialista önkormányzati képviselő és kistérségi megbízott is bevonult a kecskeméti börtönbe. Ügyében január végén született meg a jogerős ítélet.

Két és fél év börtönre ítélték el Weiszenberger Lászlót

Két és fél év letöltendő börtönre ítélte tegnap a Legfelsőbb Bíróság (LB) a pályázati pénzek "lefölözésével" vádolt volt kiskunhalasi MSZP-s képviselőt, kezdetben a Zuschlag-üggyel összefüggésbe hozott Weiszenberger Lászlót. Ezzel megerősítette a korábbi, csupán befolyással üzérkedés miatt kiszabott másodfokú ítéletet. A hivatalos személyként visszaélés vádját ugyanis az LB sem látta bizonyítottnak.

Újabb MSZP-s tart a börtönbe

Két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla Weiszenberger Lászlót, Zuschlag János volt kiskunhalasi képviselő párttársát befolyással üzérkedés miatt. Az egykori kistérségi megbízott büntetését így enyhítették, mert a bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a fiatalember hivatalos személyként követett volna el vesztegetést.

Enyhítette a táblabíróság Weiszenberger László büntetését

Enyhítette Weiszenberger László büntetését kedden a Szegedi Ítélőtábla, másodfokon két év hat hónap börtönbüntetéssel sújtotta az MSZP korábbi kiskunhalasi önkormányzati képviselőjét, egykori kistérségi megbízottat.

Nincs döntés a Zuschlag-ügy mellékszálában

Nem hozott kedden érdemi döntést Weiszenberger László ügyében a Szegedi Ítélőtábla, csupán a védelemnek az eljárás felfüggesztésére irányuló indítványát utasította el, az ügyvéd azonban megfellebbezte a végzést.
Találatok: [52]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>