language

Intézmények:

BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt. highlight_off
Well Reklámügynökség Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>

Demszky közeli körök a Hagyó-perben

A BKV volt vezérigazgatóját, Aba Botondot hallgatta meg tanúként a Kecskeméti Törvényszék bírói tanácsa a Hagyó Miklós és társai ellen folyó büntetőperben kedden. A tizedrendű vádlott nyomozati vallomása ugyanakkor alátámasztotta a vádat: 2006-ban arra hívták fel a figyelmüket, hogy a főpolgármesteri hivatal "mondta meg", a Well Kft. legyen a kommunikációs cég, amellyel szerződést kötnek.

BKV-vádlottak: Kocsis állhat a háttérben

Kocsis István, volt BKV-vezérigazgató szerepével kapcsolatban tettek fel kérdéseket a BKV-per vádlottjai a közlekedési cég jelenlegi kommunikációs vezetőjének. A Kocsissal régi munkakapcsolatban álló Székelyné Pásztor Erzsébet válaszaiból kiderült, a feljelentéseket megalapozó belső vizsgálatok komolytalanok voltak, és a Hagyóék idején sem volt szükségtelen a BKV kommunikációja, ahogy azt a vádirat állítja.

Válságmenedzserek

Ki a francot érdekel ma már a Hagyó-ügy? Szinte minden tárgyalási tudósítás után fölteszi valaki ezt a kérdést. Az eljárás koncepciós perként fog véget érni valamikor, valahol – akár elítélik végül a főbb vádlottakat, mint hasonló helyzetben Zuschlag Jánost, akár felmentik őket, mint Hunvald Györgyöt. Katarzis nem lesz – vagy a jog sérül, vagy az igazság, de legvalószínűbben mindkettő.

'Hagyó és köre ezt igényli'

Még a szerződés megkötésének napján elkészített tanulmányért hárommillió forintot fizetett a BKV Zrt. - derült ki azokból az iratokból, amelyeket a Kecskeméti Törvényszéken a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó per csütörtöki tárgyalásán ismertettek.

"Hagyó és köre ezt igényli": több millió forint pár órás munkáért

Még a szerződés megkötésének napján elkészített tanulmányért hárommillió forintot fizetett a BKV Zrt. – derült ki azokból az iratokból, amelyeket a Kecskeméti Törvényszéken a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó per csütörtöki tárgyalásán ismertettek.

Hagyó-per: titkos találkozó a Széchenyi-fürdőben

Az ötödrendű vádlott meghallgatásával folytatódott Kecskeméten a per. Lelovics Ottó és Hagyó Miklós minden egyetértenek, csak két sörétes lőszer kapcsán volt vita köztük.

A Well Kft. helyreigazító közleménye

A Well Reklámügynökség Kft. sajtó-helyreigazítási közleményt juttatott el hozzánk, amely szerint 2010. február 12. napján megjelent hírünk (Ötmillióért vett magyar kártyát és puzzle-t a BKV) olyan hamis látszatot keltett, mintha a Well Kft. jogellenesen, teljesítés és teljesítést igazoló dokumentáció nélkül kötött volna szerződéseket a BKV Zrt.-vel...

MSZP-s szálak a BKV-nál

A BKV által pénteken feljelentett cégek egyikének tulajdonosa az a Bölcs Ádám, aki a balliberális 168 Óra főszerkesztő-helyettesének fia, egy másik gyanúba keveredett társaság ügyvezetője pedig a III. kerületi MSZP elnökségi tagja. A hét végén „számháború” alakult ki a rendőrök és a BKV között az átadott feljelentések pontos számáról, és újabb ötmillió forinttal lett szegényebb a cég: ezúttal nem gyanús tanácsadói szerződést, hanem közbeszerzési bírságot fizetett a vállalat.
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>