language

Személyek:

Welsz Tamás highlight_off

Welsz Tamás

Welsz Tamás  (másik, külföldön használt nevén: Tom Wallace Paar; Budapest, 1972. november 24. – Budapest, 2014. március 20.) vállalkozó. Magyar, uruguayi, bissau-guineai állampolgár.

Nevezetes 2013-ban lett, amikor megvásárolta a Sólyom Airwayst. Ekkor kiderült róla az is, hogy a panamai hatóságok csalás miatt körözést adtak ki korábban ellene, és az élettársa ellen is. 2014 elején a Simon Gábor elleni vizsgálatok kapcsán került reflektorfénybe. Ez év márciusában öngyilkos lett. 2014 év végén még mindig körözte az Interpol.

Forrás: Wikipedia 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [99]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Csalással vádolják Welsz Tamás egykori élettársát egy Cadillac eladása miatt

Pikírt, indulatos megjegyzések is elhangzottak november 17-én a Budaörsi Járásbíróságon a jelentős értékre elkövetett csalással vádolt H. Andrea ügyében tartott tárgyaláson. A nő a kalandos életű és furcsa körülmények között életét vesztő Welsz Tamás élettársaként vált ismertté. Most azért került a vádlottak padjára, mert az ügyészség szerint visszadátumozott szerződéssel akart értékesíteni egy olyan amerikai autót, amely Welsz hagyatékának a részét képezi, így örökösét, kiskorú gyermekét illeti meg, akinek nem a vádlott az édesanyja.

Kihasználta kiváló kapcsolatait Welsz Tamás

Komoly kapcsolatai voltak a néhai Welsz Tamásnak, amelyekkel élt is. Élettársa bár leleplezést ígért, végül nem írta meg az MSZP volt elnökhelyettese, Simon Gábor „valódi” történetét, sőt a Welszről szóló könyv is eltűnt a világhálóról. Az asszony – és Welsz – lekerültek az Interpol körözési listájáról.

Welsz Tamásig érnek a józsefvárosi rendelőfelújítás szálai – köze volt az uruguayi konzorciumi partnerhez

Welsz Tamás uruguayi kapcsolata volt az a cég, amelyet hamis referenciával szerepeltettek konzorciumi tagként a józsefvárosi Auróra utcai rendelőintézet felújítása során. Egyre több az uruguayi szál a mutyigyanús Fidesz-közeli ügyekben.

Simon: Máig nem tudom eldönteni, Welsz fedett ügynök volt-e

Életszerűtlen, hogy régóta ismerik egymást, majd egyszer csak Welsz rácsodálkozik, hogy jé, Simonnak is van afrikai útlevele, nem csak nekem. Simon ugyan azt állította, hogy legális jövedelme van, de ennek ellentmond, hogy egy kalandor segítségét fogadja el.

Simon vallott, ő csak ártatlan és tehetős

Ártatlannak vallotta magát a költségvetési csalással és hamis magánokirattal való visszaéléssel vádolt Simon Gábor a Fővárosi Törvényszéken megkezdődött büntetőperében. Az MSZP korábbi elnökhelyettese most jelent és szólalt meg először a nyilvánosság előtt azóta, hogy 2014-ben az ellene a választási kampány során indult nyomozás miatt kénytelen volt lemondani tisztségeiről.

Simon Gábor: ártatlan vagyok

Tagadta bűnösségét Simon Gábor volt szocialista politikus a költségvetési csalás és hamis okirattal visszaélés vádjával a Fővárosi Törvényszéken szerdán megkezdődött büntetőperben.

Az adócsalással vádolt Simon Gábor Welsz halála után attól félt, vele is végezni fognak

Tagadta bűnösségét a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és közokirat-hamisítással vádolt Simon Gábor volt MSZP-s politikus szerdán megkezdődött büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken. Simon szerint a két éve elhunyt Welsz Tamás vagy fedett ügynök volt, vagy kalandor, mindenesetre eltüntetett minden olyan dokumentumot, ami a volt szocialista politikus ártatlanságát igazolta volna. Simon Gábor hangsúlyozta azt is, hogy a börtönben attól rettegett, őt is meg fogják ölni.

Ma bíróság elé áll Simon Gábor és társa

Ma reggel társával, K. Józseffel együtt bíróság elé áll Simon Gábor, az MSZP egykori elnökhelyettese, aki ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt március elején emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

Simon-per - Tagadta bűnösségét a volt képviselő