language

Személyek:

Welsz Tamás highlight_off

Welsz Tamás

Welsz Tamás  (másik, külföldön használt nevén: Tom Wallace Paar; Budapest, 1972. november 24. – Budapest, 2014. március 20.) vállalkozó. Magyar, uruguayi, bissau-guineai állampolgár.

Nevezetes 2013-ban lett, amikor megvásárolta a Sólyom Airwayst. Ekkor kiderült róla az is, hogy a panamai hatóságok csalás miatt körözést adtak ki korábban ellene, és az élettársa ellen is. 2014 elején a Simon Gábor elleni vizsgálatok kapcsán került reflektorfénybe. Ez év márciusában öngyilkos lett. 2014 év végén még mindig körözte az Interpol.

Forrás: Wikipedia 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [99]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Welsz-ügy: egy év sem volt elég a bizonyítékok feldolgozására

Esélyes lehet a történelem leghosszabb ideig tartó iratleltározása címre a 2014 márciusában elhunyt Welsz Tamás által hátrahagyott és egyebek között milliárdos adócsalások leleplezésére is alkalmas teherautónyi irat feldolgozása. Egy éve kezdték a munkát, ám azóta egyetlen új ügyben sem indult nyomozás. Simon Gábor leleplezése sietős volt, adócsalók, eltüntetett milliárdok után viszont már nem sürgős nyomozni.

Túl enyhék az ítéletek

Polt Péter szerint nem a magyar igazságszolgáltatástól függ, hogy tisztázódik-e Simon Gábor külföldön parkoltatott százmillióinak eredete. A legfőbb ügyész lapunknak adott interjújában elmondta, hogy az USA máig nem válaszolt a kitiltási ügyben feltett kérdéseire, hogy enyhének tartja a bírói ítéleteket, és hogy felül kellene vizsgálni a titkos információgyűjtés szabályozását.

Rejtőzködő milliárdosok

Még a kicsi magyar üzleti életben is rengeteg olyan meghatározó milliárdos, nagy hatalmú politikai háttérember tevékenykedik, akiről szinte semmit nem tudunk.

Simon: "Tiszta a lelkiismeretem"

"Nincs takargatnivalóm, első pillanattól kezdve tiszta a lelkiismeretem", ezt mondta a Tényeknek Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese, akiről tavaly februárban, még a választások előtt derült ki, hogy több százmillió forintot tart osztrák bankszámláján.

Celeblányok rendelésre

Modellek és celebek sora, s még Welsz Tamás is feltűnik a magyar „Dubai-perben”. - A könnyű pénz és címlapfotózás ígéretével csábították a 18–25 év közötti lányokat. - A prostitúció hazai társadalmi és jogi megítélésének példája a bíróságon.

Beláthatatlan következmények? Nem adják ki a Welsz-könyvet, felszámolják a Charity Marchot

A bíróság fizetésképtelenné nyilvánította a tavaly tavasszal a hivatalos közlések szerint öngyilkosságot elkövetett Welsz Tamás érdekeltségében volt Charity March – Jótékonysági Menet Kft.-t. A cég ügyvezetője, Welsz volt élettársa mégsem jelenteti meg a párja életéről és haláláról írt leleplezőnek szánt könyvét.

Miattuk retteg Simicska? Rejtélyes halálesetek, hihetetlen magyarázatok

Öngyilkos sztárkönyvvizsgáló, simlis koronatanú, választások előestéjén halálra gázolt ellenzéki polgármesterjelölt, az állammal kötött cégeladás után váratlanul elhunyt makkegészséges középkorú vállalkozó – dióhéjban ez az elmúlt évek különös haláleseteinek története. Most a partvonalra szorult egykor befolyásos fidesz-közeli pártgazdaságis főoligarcha, Simicska Lajos érzi veszélyben az életét, ezt ő maga mondta emlékezetes múlt heti média-ámokfutása során.

Tíz magyar, akin 2014-ben átment az úthenger

Lecsukták, leváltották, leügynöközték, leverték, lekorruptozták. Mai összeállításunkban a kellemetlen helyzetbe került vagy hozott közéleti szereplőket mutatjuk be.

A SZOCIALISTÁK NYAKÁBA BORULHAT A KORRUPCIÓS BILI – AZ ÁFACSALÁS SZÁLAI ÖSSZEÉRNEK A SIMON-WELSZ-ÜGGYEL

A Fővárosi Főügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz továbbította az úgynevezett Welsz-ügy egyes részleteit, az adóhatóság már hónapok óta nyomoz – értesült a PestiSrácok.hu. Információink szerint Welsz Tamásnak a 18 milliárd forintos magyar-szlovák áfacsalásban való érintettségét vizsgálja a NAV, amelyről a napokban a nemzetközi adócsaló cégláncolat egyik kulcsembere, az eddig eltűntnek hitt felvidéki vállalkozó, Dömény Zoltán tett részletes vallomást. Minden jel szerint tehát bizonyos szálakon alaposan összekapcsolódik a Simon-Welsz-ügy a Dömény Zoltán által leleplezett, de az amerikai ügyvivő, Goodfriend által előszeretettel emlegetett áfacsalási sorozatokkal. A vállalkozó szerint az ügyletek zökkenőmentes lebonyolításához szlovák és magyar politikusok, bűnözők biztosították a védelmet a két ország adóhivatalainál, márpedig 2010 előtt Welsz Tamás is bejáratos volt az adóhatóság egyik akkori magas beosztású munkatársához. A szocialisták nyakába borulhat tehát a korrupciós bili.
Találatok: [99]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>