language

Kulcsszavak:

állami / önkormányzati vállalat highlight_off

Intézmények:

Young & Partners Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Bajok vannak a százmilliós alagi tréningpályával, két galoppló is a lábát törte

Tíznél többre becsülik az elmúlt hónapokban súlyosan lesérült, ezért sportcélokra használhatatlanná vált lovak számát azok a galoppló-tulajdonosok, akik az állami tulajdonú Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft.-hez fordultak feldúltságukban. Legkevesebb két állatot el is kellett pusztítani a sérülés miatt a dunakeszi-alagi versenypályán – tudtuk meg. Az idomárok, tulajdonosok és futtatók a pár éve, százmilliós költséggel kiépített edzőpálya rossz talajviszonyait okolják.

Kuna Tibor cége milliárdos nagyságrendben szerződött az MVM-mel

Tavaly év végén még arról panaszkodott a Simicska Lajos érdekeltségében lévő televízió, hogy a Magyar Villamos Művek honlapján csak 2017. március végéig érhetők el a társaság szerződései. Azóta frissült az adatbázis, felkerült a második és a harmadik negyedévi lista is. Amelyek azt bizonyítják, hogy Kuna Tibor cége nagyot kaszált az előző évben a villamos művek jóvoltából.

Mai cikkünk miatt kijavította közleményeit az MVM

dőközben korrigálták számaikat, így most már a következő negyedéves szerződéses értékek szerepelnek a kimutatásaikban a Young and Partners Kft.-vel összefüggésben: Első negyedév: 82 446 590 forint Második negyedév: 444 207 638 forint Harmadik negyedév: 211 054 469 forint

Kuna Tibor cégei a Szerencsejáték Zrt.-nél is jól teljesítenek

Üzleti titokra hivatkozva nem adta ki a Szerencsejáték Zrt. az Átlátszó közérdekű adatigénylésére a Hungaro Control Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.-vel 2016-ben megkötött szerződéseit, pedig az adófizetők forintjait állami cégnél költötte el. Szerkesztőségünk pert indít a kontraktus kiadásáért. A Szerencsejáték egyébként legszívesebben a kormányzat által igen kedvelt Kuna Tibor kommunikációs cégeinél költi el a pénzét: mintegy 10 milliárd forint értékben kötött szerződést a Trinity Communications Kft.-vel és a Young and Partners Kft.-vel.

Mennyi? Ötvenmilliárd! - és ebből rengeteget szakít egy régi arc a Fidelitasból

Csaknem 50 milliárdot fordított kommunikációra 2014 óta az állami szféra. A pénzosztás egyik fő nyertese a Kuna Tibor érdekeltségébe tartozó cégcsoport.

Rogánék a nagy gyurcsányozásban elfelejtették megemlíteni, hogy többet költöttek hirdetésekre a szocialistáknál

A Miniszterelnökség 8,2 milliárd értékű reklámfelületet vásárolt tavaly. Ezzel az állami szférában kenterbe vernek mindenkit, a 8,2 milliárd a duplája annak, mint amit a híresen sokat költő Szerencsejáték Zrt. vett meg.

Ömlik ki a pénz a külkerbankból, mintha nem lenne holnap

A mai magyar Eximbank már nem egy külkereskedelmi szakbank, hanem rengeteg adófizetői pénzt elnyelő, még annál is több pénzt a nemzetközi piacról állami garanciával beszívó, és egyre furább, belföldi ügyleteket hitelező bankgömböc lett.

Milliárdos falat L. Simon holdudvarának

Újabb határt lépett át az L. Simon László körüli hálózat: immár egymilliárd forintnál is több közpénzt kasszírozott. A legfrissebb ügy főszereplője is Hornyák Tibor, L. Simon jelenlegi kabinetfőnöke, aki – mielőtt visszatért az államtitkárhoz – a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) vezetőjeként dolgozott.

Kik fölözik le az évszázad magyar üzletét?

A Paksi Atomerőmű újabb blokkjai már 13 milliárdba kerültek, pedig a területen még egy fűszálat sem tettek keresztbe. Annál inkább vannak vizsgálatok és reklámköltségek.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>