language

Személyek:

Gál György highlight_off
Zuschlag János highlight_off

Gál György

Gál György az SZDSZ korábbi erzsébetvárosi frakcióvezetője, önkormányzati képviselője. Gál György 1994-től volt tagja az SZDSZ-nek, 1999 őszén választották először az erzsébetvárosi önkormányzat szabad demokrata képviselőcsoportjának élére, majd 2006 óta ismét betöltötte a frakcióvezetői tisztséget. A kerületben ekkoriban méregzöld Jaguar sportkocsijáról volt ismert. Gál a Hunvald-féle ingatlan és fiktív tanácsadói szerződések ügyében vádlottá vált. Az ügyben a legsúlyosabb büntetést Gál György kapta, aki a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori elnöke is volt. A bíróság az ő esetében bizonyítottnak találta a vesztegetést. E szerint a volt szabad demokrata helyi politikus 2003-ban és 2004-ben ingatlanonként több tízmillió forintnyi kenőpénzt kért, és azt a kerületi SZDSZ-irodában át is vette cserében azért, hogy a képviselő-testületet valótlan tartalmú, manipulált értékbecslésekkel félrevezesse, és ezzel elérje egyes önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítését. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a vád kizárólag egy volt ügyvéd vallomásán alapult, akit más bűncselekmény miatt szintén elítéltek.

Zuschlag János

Zuschlag János László (Kiskunhalas, 1977. május 7. –) magyar politikus, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője 1998–2004 között. Az Ifjú Szocialisták Mozgalmában kezdett el a politikával foglalkozni. Országos listáról szerzett mandátumot és így lett tagja a Parlamentnek.

2007. szeptember 19-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg az egykori szocialista képviselőt és őrizetbe vette. 2010 márciusában az általa elkövetett bűncselekmények miatt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A bíróság indoklásában kifejtette, „a Zuschlag-csoport egy fehérgalléros bűnszervezetként” működött. 2011. január 31-én Zuschlag János börtönbüntetését 6 évre csökkentette a Szegedi Ítélőtábla. Zuschlag a szegedi fellebbviteli eljárásban az utolsó szó jogán elmondott beszédében azzal érvelt, hogy az elmúlt húsz év minden bűnét, hibáját nem lehet rajta számon kérni. Az egykori szocialista politikus szerint nem bűnszervezetben, és nem a személyes haszonszerzés érdekében követték el a csalást. Az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az okozott 72 millió forintos kár nagy részét Zuschlag megtérítette.

2013-tól vállalkozóként tevékenykedik. 2018-ban a magyar médiában a Fidesz mellett kampányolt.

 

Kapcsolódó linkek 

Zuschlag portré az Origo-n 
Zuschlag jól érzi magát a börtönben 
Zuschlag ott akar lenni gyermeke születésénél 
Zuschlag takarít és szót fogad 
Zuschlag unatkozik a börtönben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Alakul a szocialista börtönválogatott

Kémkedés, az ország nemzetbiztonsági érdekeinek veszélyeztetése, állami földterületekkel és az önkormányzati vagyonnal való visszaélések, békés demonstrálók megveretése, korrupció – büntetőjogi szempontból így írható le a Gyurcsány Ferenc vezette kormányok működése.

"Ezek beárazott dolgok voltak" - Horn Gábor a politikai korrupcióról

Nem véletlen, hogy egyik korrupciógyanús milliárdos közbeszerzésből sincs igazi botrány: ezek mögött olyan politikai háttéralkuk vannak, amik miatt egyik oldalnak sem érdeke asztalt borítania – mondta a hvg.hu-nak Horn Gábor. Az SZDSZ egykori „örökös kampányfőnökével” a politika okozta személyiségtorzulásokról, Orbán Viktorról, Gyurcsány Ferencről és pártja bukásának okairól is beszéltünk.

Bővült a balliberális börtönkeret

Egyre több szocialista politikus kerül a gyanúsítottak, valamint a vádlottak közé, s bűnlajstromuk a csalástól a hűtlen kezelésen és zsaroláson át egészen a gyilkosságban való bűnsegédletig terjed. A nevek között azonban volt SZDSZ-eseket és MDF-eseket is találni.

Összeállt a „börtönválogatott”: 6 MSZP-s, egy SZDSZ-es

Kabai, Weiszenberger, Csonka, Zuschlag, Deme, Gál – ha egy cellába gyűjtenék a különböző bűnügyek miatt eddig bevarrt, MSZP-s és SZDSZ-es, élvonal- és holdudvarbeli politikusokat, igen népes társaságra zárulna a zárkaajtó az előzetes letartóztatásba kerülő Hunvald György mögött.

A magyar politika mélységei: Zuschlag és az álküldöttek

Az InfoRádió 2008 belpolitikai eseményeiről szóló összeállításának második részében a kis pártok belharcait, a gazdasági válság hatásait és több belpolitikai botrányt tekint át.

A politikai korrupció lelepleződésének éve

Noha a 2008-as év monstre büntetőeljárásaiban, nyomozásaiban egymást érték a politikusnevek és a tiltott pártfinanszírozásra utaló feljegyzések, a mérleg felemás.
Találatok: [6]  Oldalak:   1