language

Intézmények:

Szövetség a Modern Magyarországért highlight_off

Személyek:

Zuschlag János highlight_off

Zuschlag János

Zuschlag János László (Kiskunhalas, 1977. május 7. –) magyar politikus, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője 1998–2004 között. Az Ifjú Szocialisták Mozgalmában kezdett el a politikával foglalkozni. Országos listáról szerzett mandátumot és így lett tagja a Parlamentnek.

2007. szeptember 19-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg az egykori szocialista képviselőt és őrizetbe vette. 2010 márciusában az általa elkövetett bűncselekmények miatt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A bíróság indoklásában kifejtette, „a Zuschlag-csoport egy fehérgalléros bűnszervezetként” működött. 2011. január 31-én Zuschlag János börtönbüntetését 6 évre csökkentette a Szegedi Ítélőtábla. Zuschlag a szegedi fellebbviteli eljárásban az utolsó szó jogán elmondott beszédében azzal érvelt, hogy az elmúlt húsz év minden bűnét, hibáját nem lehet rajta számon kérni. Az egykori szocialista politikus szerint nem bűnszervezetben, és nem a személyes haszonszerzés érdekében követték el a csalást. Az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az okozott 72 millió forintos kár nagy részét Zuschlag megtérítette.

2013-tól vállalkozóként tevékenykedik. 2018-ban a magyar médiában a Fidesz mellett kampányolt.

 

Kapcsolódó linkek 

Zuschlag portré az Origo-n 
Zuschlag jól érzi magát a börtönben 
Zuschlag ott akar lenni gyermeke születésénél 
Zuschlag takarít és szót fogad 
Zuschlag unatkozik a börtönben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Zuschlag-ügy: jogerős ítélet született

A Szegedi Ítélőtábla ítélete alapján az egymillió forintnyi fiktív számlát kiállító férfit 100 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a táblabíróság.

Zuschlag-per - Külföldi állampolgár cégbélyegzőjét is felhasználták

Egy marokkói állampolgárságú tanú szerint Magyarországon működő cégének a bélyegzőjét is felhasználták azokon a hamisított számlákon, amelyeket a Zuschlag Jánoshoz köthető civil szervezetek pályázaton nyert pénzeinek elszámolásához csatoltak be.

Zuschlag-per: Csiha és Baráth sem tudta, miből kampányol

A Zuschlag-perben tanúként meghallgatott szocialista képviselők állításuk szerint nem tudtak arról, hogy áttételesen az MSZP pártalapítványából finanszírozták volna a kampányukat.

Lados István megdöbbentő vallomása

Zuschlag János és társainak pere három hete indult. A vaskos vádirat szerint a 16 gyanúsított bűnszervezetben követett el pályázati csalássorozatot, 75 millió forintot tulajdonítva el a köz pénzéből.

Ismert nevekkel is dobálóztak Zuschlagék

"Miniszter úr is támogatja" - ilyen felvezetés előzte meg a Zuschlag-ügyben érintett egyik szervezet milliós támogatását, de egyéb jelei is volt annak, hogy az ügyészség által gyanúsnak talált egyesületekkel kivételeztek.

Zuschlag-ügy: házkutatás az oktatási minisztériumban

Az MSZP volt zuglói frakcióvezetőjénél és Zuglói Vagyonkezelő Zrt. felügyelő-bizottságának (fb) elnökénél tartottak házkutatást.

Zuschlag-ügy: megtagadott vallomás és újabb házkutatások

Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes a Magyar Nemzettel közölte, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János már harmadszor tagadta meg a vallomástételt.

Zuschlag-sztori 5. rész: Orbánék is szerették őket - legalább 35 millió a gyanús alapítványoknál

Több mint 35 millió forint azoknak a minisztériumi utalásoknak az összértéke, amit egy ügyészségi összesítő szerint vizsgálnak az úgynevezett Zuschlag-alapítványokkal kapcsolatban.
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>