language

Személyek:

Topolánszky Ákos highlight_off
Zuschlag János highlight_off

Zuschlag János

Zuschlag János László (Kiskunhalas, 1977. május 7. –) magyar politikus, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője 1998–2004 között. Az Ifjú Szocialisták Mozgalmában kezdett el a politikával foglalkozni. Országos listáról szerzett mandátumot és így lett tagja a Parlamentnek.

2007. szeptember 19-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg az egykori szocialista képviselőt és őrizetbe vette. 2010 márciusában az általa elkövetett bűncselekmények miatt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A bíróság indoklásában kifejtette, „a Zuschlag-csoport egy fehérgalléros bűnszervezetként” működött. 2011. január 31-én Zuschlag János börtönbüntetését 6 évre csökkentette a Szegedi Ítélőtábla. Zuschlag a szegedi fellebbviteli eljárásban az utolsó szó jogán elmondott beszédében azzal érvelt, hogy az elmúlt húsz év minden bűnét, hibáját nem lehet rajta számon kérni. Az egykori szocialista politikus szerint nem bűnszervezetben, és nem a személyes haszonszerzés érdekében követték el a csalást. Az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az okozott 72 millió forintos kár nagy részét Zuschlag megtérítette.

2013-tól vállalkozóként tevékenykedik. 2018-ban a magyar médiában a Fidesz mellett kampányolt.

 

Kapcsolódó linkek 

Zuschlag portré az Origo-n 
Zuschlag jól érzi magát a börtönben 
Zuschlag ott akar lenni gyermeke születésénél 
Zuschlag takarít és szót fogad 
Zuschlag unatkozik a börtönben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>

Topolánszky: miért felelt Mesterházy Attila?

A Zuschlag-perben, elsőfokon, hamarosan ítélet várható. Miközben a Gyurcsány vezette Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban „double checking”-gel, dupla ellenőrzéssel felügyelték a helyettes államtitkárok pályázatokkal kapcsolatos pénzügyi döntéseit, Zuschlag és csapata ál-civil szervezetek révén zsákszámra hordta ki a pénzt a minisztériumból.

Zuschlag-per: Mesterházyt emlegeti Topolánszky

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban, majd az utódszervezeteinél Mesterházy Attila államtitkár érvényesítette a pályázatok esetén a politika érdekeit – többek között erről számolt be Topolánszky Ákos tanú a Zuschlag-per szerdai tárgyalásán.

Zuschlag-per: Topolánszky ellentmondott Mesterházynak

A Zuschlag-per szerdai tárgyalásán Topolánszky Ákos egykori ifjúsági minisztériumi helyettes államtitkár megerősítette korábbi állítását, amely szerint a nemrég az MSZP kormányfőjelöltjeként megnevezett Mesterházy Attila államtitkárként érvényesítette a pályázatoknál a politika érdekeit.

Beszólt az ügyésznek a Zuschlag-perben tanúskodó Szilvásy

Egy csípős megjegyzéssel fejezte be tanúskodását a Zuschlag-perben Szilvásy György, aki szerint az ügyészt a tévékamerák motiválták, amikor egy lehallgatásról kérdezte.

Fidesz: van miről beszélnie Mesterházynak a Zuschlag-perben

A Fidesz feltételezése szerint azért nem nevezte meg eddig az MSZP Mesterházy Attilát a párt miniszterelnök-jelöltjének, mert megvárják jövő heti, tanúkénti kihallgatását a Zuschlag-ügyben.

Pert vesztett Rákosi és Alács a hvg.hu-val szemben

Elutasította a Fővárosi Bíróság (FB) Rákosi Ferencnek és Alács Tibornak a több mint fél évtizeddel ezelőtti, Gyurcsány Ferenc vezette ifjúsági minisztérium vezető beosztású munkatársainak Topolánszky Ákossal, a tárca akkori helyettes államtitkárával és a hvg.hu-val szembeni keresetét első fokon, nem jogerősen csütörtökön.

Kódolva volt a rendszerbe a Zuschlag-botrány

A nyomuló "elvtársak" fantázianéven küldözgettek e-maileket, a képviselők ügyintézőket hívogattak, a minisztériumi tisztviselő közben kacsintgatott.
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>